Hatalmas sorok kígyóznak a szerencsejáték előtt, de nem csak. Egy ismerősöm, Imre, azzal köszön, hogy „na, megint jöttünk a sorbanállós táborba?” Rémhírek terjednek arról, hogy a tiroli kötélpályánál az erdőig ér a sor. Ami csak azért vicces, mert a tiroli pálya az erdőből indul. Tény, picit idegesítő ez a sok sorbanállás, de hát ez van. Nem tudom hibáztatni a szervezőket, mert ők megszervezték, amit tudtak, munkájuk így is emberfeletti. Nem ők a hibásak, hogy mi kétszer-háromszor annyian jövünk, mint amennyi ideális lenne egy ekkora rendezvénynek. Hiába, hogy egész évben mondtam mindenkinek, ne jöjjenek Székölykökre, a helyszínen úgyis dugig volt ismerősökkel. Na de a soroknak is megvan a maga haszna, hadd lássák ezek a kölykök, milyen gyerekkorunk volt nekünk. Egyébként fogalmuk sem lenne, mit jelent egy ötször ekkora sort kiállni kenyérért, tejért, vagy egy tizenötször ekkorát a legpocsékabb margarinért.