Van olyan szakasza a Nagy-Küküllőnek, hogy az egész ország horgásztársadalma a csodájára jár, évente öt versenyt is tartanak Zeteváralja mellett – de Keresztúrtól a víztározóig találunk olyan horgászokat is, akiknek elvonási tünetet okoz, ha minden nap nem vihetnek haza legalább öt kiló halat.

Gotthárd Ferenc Alpártól, a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület 34 éves halőrétől tudjuk mindezeket, akit elkísértünk egy munkás délelőttjén. Szerencséjére – vagy balszerencsénkre? – egyetlen orvhalászt sem találtunk, de horgász-történetet, haleldugó cseleket és viselkedési formákat bőven hallottunk tőle.

Nem vert meg senkit, de őt sem

Ferenc gyerekkora óta horgászik – mint mondja, versenyezni soha nem szeretett, alig néhányon vett részt, mert az nem izgatja. Szombatfalván nőtt fel, le-leszökött a Küküllőre horgászni, amit annyira megszeretett, hogy már huszonéves korában a Nagy-Küküllő Horgász és Vadász Egyesület önkéntese lett, három éve pedig fő állásban az egyesület alkalmazottja.

Gyakorlatilag naponta járja a folyó és a patakok partjait, illetve a zetelaki víztározó környékét – ellenőrzi a horgászengedélyeket, megméri a halakat és büntet is, ha a helyzet megköveteli. Vagy rendőrt hív, mert sajnos olyan helyzet is akad bőven – büszkén mondja, hogy a három év alatt nem vert meg senkit, de őt sem senki. Fenyegetést kapott bőven, tettlegességre viszont soha nem került sor.

Székelyudvarhely és környékének horgászati kultúrájáról elmondható, hogy a horgászok többsége becsületes, betartja a szabályokat, viszonylag kevés az engedély nélkül vagy meg nem engedett módszerekkel horgászó.

De itt is előfordul, hogy például valaki hármas horoggal „soroz" – három vagy több hármas horgot tesz fel a damilra, majd a vízbe engedés után bevág, így adott esetben több hal testébe is beleáll a horog.

Ez viszonylag könnyen észrevehető, de van olyan módszer is, főleg télen, amikor csak egyes horgokat tesz fel a „horgász", fenékre dob és ott vág be, több halat. A horgászat alapszabálya szerint a halat csak a száján keresztül szabad „megakasztani", de sok olyan szabály van, amit a horgásznak be kell tartson.

– Magyarországon csak úgy kap engedélyt valaki, ha levizsgázik, tehát kell ismernie a halakat, a szabályokat. Romániában bárki egy személyi igazolvány bemutatásával és az engedély díjának kifizetésével horgásszá válik – közli Ferenc, hozzátéve, hogy a törvények, szabályok nem ismerése, illetve a visszaélések miatt jönnek a gondok.

A halőr először figyelmeztet, de ha úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a helyzettel, vagy ha például sok a méret alatti hal, akkor nincs mese, rendőrt hív. Erre nem mindig van szükség, mert ő is megbüntethet valakit, tehát a horgászegyesületen belül meg lehet oldani a problémát.

– Tíz embernek nincs annyi esze, amit egy egy-egy romagyerek ki tud találni azért, hogy kimagyarázza magát – mondja Ferenc, hozzátéve, hogy vannak olyan helyzetek, amikor eleve nem próbál az egyesületen keresztül megoldani valamit, egyből rendőrt hív.

Ha valakinél nagyon sok méreten aluli hal van, ha eleve agresszív valaki, vagy ha roma – Ferenc szerint utóbbiak rendőr nélkül nem szokták kifizetni a kiszabott büntetést az egyesületnek. Ha a rendőr bünteti meg a horgászt, azt az államnak fizetik, nem az egyesületnek, akár a közlekedési büntetések esetében.

Eldugja, mint orvhorgász a halat

Nem akarunk ötletet adni, de leírjuk, hogy Ferencet például mivel nem lehet átverni. Sok horgász, ha a megengedettnél több halat fog – vagy méret alattiakat, ez a gyakoribb eset – és azt mind haza is akarja vinni, a parton eldugja.

Legegyszerűbb módszerrel elássa, követ tesz rá – ezt viszont aránylag könnyen észre lehet venni. Nehezebb módszer, hogy a horgász kivágja egy műanyagpalack felső részét, a ronggyal körültekert halat pedig a palackba helyezi – a hal így vergődés közben hiába üti a palack falát, az nem hallatszik. Ferenc egy ellenőrzésnél a horgászhely környékét is alaposan átnézi, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy több, méreten aluli halat talált meg így.

A szegény embert különben sem büntetem meg, legalábbis az olyant, akin látom, hogy tényleg azért horgászik, mert nincs, amit ennie Könyörögnek, hogy ne büntessem meg, sír – nekem nem célom, hogy megalázzam, elvegyem a pénzét, csak arra kérem, hogy a szabályokat tartsuk be.

De van a másik típus, amiből egyre több lesz – úgy kell elképzelni, mint a közlekedésben részt vevők egy részét. Olyan emberekről van szó, akik egyáltalán nem szegények, sőt – ők azok, akik néhány embernek munkát adnak, anyagilag jó helyzetben vannak, és következésképpen azt gondolják, hogy nekik semmilyen törvényt nem kell betartaniuk – az ilyenek vágják szembe velem, amikor orvhalászaton kapom őket vagy más szabályszegésen, hogy „lesz...om, mert úgyis kifizetem a büntetést".

Ha problémát találok, akkor kezdődik a szájalás, hogy „menj innen a fa...omba, lesz...om a rendőrt, ha idehívod, én senkitől se félek!" Szóval elég csúnya menetek vannak néha – mondja Ferenc.

Olyan is volt az idén tavasszal, hogy három hivatásos katonát kapott rajta a zeteváraljai víztározó partján – iszonyatos szócsata keletkezett, az egyesület alelnöke végül kénytelen volt a hadseregen belül a három férfi feletteséhez fordulni.

Vagy olyan is volt, hogy horgászbottal ment valaki a víz felé, Ferenc odament ellenőrizni, de az illető kikérte magának, hogy ő nem horgászni indult. „Mondom, biztosan diót verni megy a bottal. Az az érdekes, hogy egész évre engedélye volt, csak meg kellett mutatnia nekem, hogy ő mennyire nagy ember" – emlékszik vissza Ferenc az esetre.

Szép dévérek vannak a tóban

A víztározót körbejárva több horgásszal is találkoztunk – Ferenc mindenkihez odament, bemutatta a nyakában hordott igazolványát, elkérte az engedélyeket, megnézte a kifogott halakat.

Legalább 7-8 horgászt ellenőrzött le így, de sehol nem talált szabálysértést – a szákokba főleg süllő és dévér került, utóbbiakból sok van a tóban. A tó mellett van medve is, az egyik horgász éppen azt mutatja, hogy érkezésünk előtt néhány perccel két medvebocs jött ki a túlsó parton az erdőből, de aztán el is tűntek.

Esti nyomot és medveürüléket mi is láttunk a tározó partján, ahol vannak olyan helyek, ahová a horgászok sem szívesen járnak – ez a tóba benyúló félisziget egyik oldala, ott szürkületkor nem sok horgászt lehet látni.

Mindenki hibás, csak a horgász nem

A peches, dühös, frusztrált horgász szerint minden minden és mindenki hibás, ha nincs kapás. Ha nincs meg a napi öt kiló paduc a Küküllőből, akkor mindennel baj van. Ha a nap süt, az a baj, ha nem süt, az is baj, továbbá hibás maga a hal, illetve még a víz is, sőt ha fúj a szél, akkor az a baj, de ha nem fúj, úgy az sem jó. Ha halat telepít az egyesület, az a baj, ha nem, akkor az a baj, mert minden nap és mindenkivel baj van: a halőrrel, az egyesülettel, a vízzel, „Benzárddal", az elnökkel, a halakkal, a patakkal, a tóval, a gáttal – mert „ti basztassátok a vizet Benzárddal, s a paducikra nem kel ki".

Amikor két ilyen atyafi összekerül és a halőr előtt kezdenek szidni mindent és mindenkit, filmbeillő történetek jönnek elő. Közben meg megszületnek a horgászlegendák, a mítoszok az „ekkora" meg az „akkora" halakról, amiket állítólag kifogtak vagy (jobb esetben) visszaejtettek. S különben is, az ilyen horgásznak ne mondjanak meg semmit, mert ő csak tudja – elvégre harminc éve „halászik".

A húshorgászok és a többiek

Gotthárd Ferenc Alpár szerint a legnagyobb gondot az ún. húshorgászok okozzák – ezek azok az emberek, akik azt gondolják, hogy annyi halat foghatnak, amennyit akarnak. Talán hihetetlen, de többjük „rendelésre dolgozik": ezt úgy kell elképzelni, hogy a szomszédnak, a rokonnak, a kocsmába a pincérnek pénzért viszik a halat.

Ezek az emberek semmitől sem riadnak vissza, csak az a céljuk, hogy a fent említett módszerekkel minél több és szebb halat fogjanak ki a folyóból vagy a víztározóból.

A Nagy-Küküllő alsó, székelyudvarhelyi szakaszán (kb. a Borsairét utcával szemben, a gyümölcsös alatt) is végigsétálunk – az egyik helyen egy idős hölgy horgászik, távolabb pedig három fiatal. Az engedélyük rendben van, egyelőre sajnálkoznak, hogy nem sikerült fogniuk semmit, de a parton, ahol ültek, összegyűlt néhány italos palack.

Ferenc felszólítja őket, hogy vigyék magukkal ezeket, amikor mennek – van néhány tőlük egy pár méterre is, de azt mondják, nem ők tették oda, nem ők ittak belőle. Sajnos a civilek bármennyire is aktívak, ami a medertakarítást illeti, szemét mindig van a partokon.

Gotthárd Ferenc működteti a horgászegyesület weblapját, a vizpart.ro honlapot is, és az ugyanilyen nevű Facebook-oldalt is – neki köszönhetően ezek rendszeresen frissülnek, rengeteg nagyon szép kép van mindkettőn, illetve horgászoknak szóló információ.

A nyár az intenzívebb időszak a horgászat szempontjából, de több olyan periódus van, amikor részlegesen vagy teljesen horgászati tilalom lép érvénybe. Most, szeptember 15-től érvénybe lépett az őszi, a pisztrángfélékre vonatkozó horgásztilalom – a halőr a következő napokban minden bizonnyal felbukkan néhány hegyi patak partján. A pisztrángok úgy tartják, nem kéne találkozni vele.