Mindig tudni akartam, hogy működnek a dolgok, szétszedtem mindent, amit lehetett, és mindenre rákérdeztem, hogy miért – meséli gyerekkoráról Balás József, alias Gozefini. Kevés az olyan ember a környéken, aki ne látta volna már színpadon, vagy ne hallott volna legalább az udvarhelyi bűvészről.

Már gyerekként olyan dolgokkal szeretett foglalkozni, amivel kitűnik a tömegből, és hiába akart valami „rendes szakmát" tanulni, foglalkozott újságírással, fotózással, a színpad mindig visszavonzotta magához.

Munkát a kézbe

Akkoriban az volt a helyénvaló, hogy munkát a kézbe – emlékezik. „Én nagy harcot vívtam a szüleimmel ezért, de utána apum nagyon büszke volt rám. A moziteremben szerveztünk egy előadást, ahová tiszteletjeggyel meghívtuk a szülőket, barátokat. Teltház volt, de apum beállt a pénztárhoz és vett jegyet magának. Azt mondta, támogatja a fiát.

Mindig olyannal próbálkoztam, amit más nem csinált. Akartam, hogy én is legyek valaki, hogy felismerjenek. Jó voltam matekből, fizikából, kémiából, az iskolában úgy neveztek, hogy Computer. Volt egy barátom, akivel együtt kezdtük az egészet."

A Füles évkönyv hátsó borítójáról gyűjtötték össze és tanulták meg kedvtelésből 12-13 évesen Rodolfo bűvésztrükkjeit. „Nagyon sokáig nem is ismertem azt a szót, hogy bűvész. Csináltam, bemutattam valamit, de nem tudtam, hogy trükknek nevezik. Összehoztunk egy műsort egy szülinapra, a barátommal, ő volt Fazini és én voltam Gozefini."

A hangzatos név egyébként egy iskolai elszólásból ered, a Gozi ráragadt magyarórán, és fejlődött a viselőjével együtt Gozefinivé az évek során.

„Itt laktunk a Kossuthban, nekem egy akkora szobám volt, hogy tettünk be székeket, csináltunk színpadot, meghívtuk a barátokat, nekik dolgoztunk. Ez a hír eljutott a művelődési házhoz, onnan Bartha Levente színész meghallotta, és megnézett minket. A színpadi mozgást, beszédtechnikát tőle tanultam. S akkor kezdtem járni a művelődési ház keretén belül a környékbeli falvakba. Felültem a vonatra a plakátokkal, nagy tarisznyával. Lementem Rugonfalvára, kiraktam négy plakátot, s az elég volt, hétvégén mentünk le előadást tartani a bátyám Trabantjával. Így kezdődött" – foglalta össze röviden 10 év történetét Gozi.

A néző nem szabad észrevegye

Időközben a feleségével is megismerkedett – egyesek szerint elbűvölte őt – és azóta is együtt dolgoznak minden fellépésen.

„Egy jó asszisztens mindig résen kell legyen, benne van a siker kulcsa. Ha valamit elrontasz, a néző nem szabad, hogy észrevegye. Ránézel az asszisztensre, ő kell tudja, mit kell csinálni. Sokszor felhívnak telefonon, hogy meg tudnék-e csinálni egy műsort, és mondják, hogy: de ugye Éva is jön?" – fejtegeti a siker titkát mosolyogva. De még ez sem elég, szívet-lelket kell tenni a műsorba, hogy a közönség igazán élvezze. Egy bűvésztrükköt nem elég bemutatni, elő is kell adni. A jó előadásmód egy gyenge trükköt is fel tud dobni, mégis sokszor a kollégák még a mosolyt is elfelejtik a színpadon – mondja Gozi – pedig nem attól vagy bűvész, hogy bemutatsz tíz trükköt.

„Ez egy szép szakma, de nem olyan könnyű. Többet vagy úton, mint otthon. A jó az benne, hogy mindenütt vendég vagy. De én nagyon családcentrikus vagyok, az fontosabb, mint a karrier – állítja a külföldön is ismert bűvész. Nemrég egy hat hónapos külföldi turnét utasított vissza emiatt.

Buta bűvész bácsi

A 46 éves varázsló az ovisoknak szeret a legjobban előadni. „Ők még olyan őszinték, hisznek a varázslatban, imádják azt, amit látnák. És lazán a szemedbe mondják azt is, hogy te milyen buta vagy."

Mert a mai gyerekek azért sok mindent tudnak már. Néhányan úgy érkeznek az előadásra, hogy „nekem is van bűvészdobozom, én is tudok trükköt" – meséli. Nagyon kell tartani a lépést, fülelni, hogy miről beszélnek, és utánanézni az újdonságoknak. A modern technikát mégsem tartja riválisának Gozi, azt mondja, nem baj, ha leleplezik a trükköket az interneten. A lényeg úgyis a show-ban, az előadás lelkében van, és azt nem tudja mindenki nyújtani.

A fejlődés, tanulás ettől függetlenül elengedhetetlen része a bűvész létnek. Gozefini és asszisztense, Éva, rendszeresen járnak bűvészfesztiválokra. „Oda mindig újat kell vinni. Vannak törzsvendégek, akik elvárják."

Ha valami új trükkje van, azt mindig a család látja először, „rajtuk kísérletezem ki" – mondja nevetve.

A trükköket meg is lehet venni – derül ki. És elég borsos áruk van. Míg régebb csak leírás volt hozzá, ma már videókat és eszközöket is küldhetnek a vásárlónak.

Lebegő asztal, átszúrt nő

Egy-egy komolyabb mutatvány betanulása egy évbe is beletelhet. Az asztallebegtetést például két évig gyakorolták. Befektettek egy nagyszínpadi origami dobozba, amibe belebújik az asszisztens, összehajtják a dobozt, átszúrják fáklyákkal, és a végén mégis épen-szépen száll ki a hölgy a varázsládából. Vagyis szállt volna, ha nem sérül meg gyakorlás közben a háta. Ezt a mutatványt végül sosem vitték színpadra, de a kellékeik még megvannak.

Az egész garázs tele van feliratozott bőröndökkel: kalapok, asztal, láda. Ők pedig tudják, mikor melyiket kell levenni. Mindig a közönséghez próbálják igazítani a műsort, mert másra van szükség egy esküvőn, és másra egy iskolában, előbbinél csak húsz perc szükséges, utóbbinál két és fél óra után is kérik, hogy mutasson még valamit – mondja Gozi. Ha szükség van rá, tolmácsot is visznek magukkal.

„Mi rengeteget dolgozunk a háttérben, hogy meglegyen a 10 perces műsor. Ha meghívnak egy fesztiválra, a színpadot legalább egy órán keresztül kell szerelnem. Nagyon maximalista vagyok, mindent átgondolok. Nem is lehet másképp, ha valami hiányzik, nem lesz jó a műsorszám."

De így is megesik, hogy valami nem jól alakul. Volt már rá példa, hogy elromlott a mutatvány, de a közönség olyankor is tapsol, jólesik nekik, ha lelepleződnek a titkok néha. Éppen ezért, a műsor alatt tanít is trükköt a közönségnek Gozi, de meglepetéseket is tartogat mindig. „Egy bűvész nagyon jó pszichológus kell legyen, kell tudjon bánni az emberekkel." A közönségben ülő szkeptikusok jól látszanak a színpadról, kell tudni kezelni őket is, a hibákat is.

Fújd oda a szíved!

Gozi egyik legkedvesebb pillanata az volt, amikor egy két év körüli kislányt vont be a varázslatba, és közösen fújtak egy szívet a kártyára, a már meglévő mellé.

„De nem lehet akárhogyan. Fogod a szíved, a kezedben tartod, és odafújod. És akkor megjelenik a lapon. Az a kislány egész nap erről beszélt, hogy ő fújta szívet – hát ennél nagyobb siker nem kell. Ebben lelem örömömet, amikor látom, hogy az emberek felvidulnak, mosolyognak. Akkor már pénz se kell. Nekem már azért megérte" – mondja, amikor a motivációról esik szó.

Varázspálcagyár

A legnagyobb elismerésnek és sikernek pedig azt érzi, hogy harminc év után is a pályán tudott maradni, és még mindig kíváncsiak az emberek rá. Sokszor felismerik, stopposokat vett fel, akik régi emlékeiket mesélték róla, van olyan falu, ahol a cigány vajda pálinkával várja.

Azt mondja, lassan a visszavonuláson is gondolkodik, de ahogy a meghívásairól beszél, nem biztos, hogy a közönség hagyni fogja. Ide Gozi kell – szokták mondani, amikor mást ajánl maga helyett, mert annyira elfoglalt. Az apukák, nagytaták pedig elviszik a gyermekeket a Gozefini show-ra, mert emlékeznek, nekik mekkora élmény volt fiatal korukban.

Később trükkök és kellékek továbbadásával szeretne foglalkozni. Gozi szeret barkácsolni, gyakran rendelnek tőle eszközöket, bűvészkellékeket a kollégák. És a következő generációt is szívesen kinevelné, mondja. „Bűvészkedő rengeteg van, de nincs bennük alázat. Nem dicsekedni kell, teljes szívedből kell tudni bemutatni, hogy legyen lélek benne."