A székelyudvarhelyi Márton Kinga szociológus-hallgatóként járt először Hollandiában, közben Németországban önkénteskedett, azonban a sors úgy hozta, hogy au pair lett Hollandiában, miután idehaza senkinek se kellett. Ma már ő hívja ki a lányokat gyerekfelvigyázónak egy olyan országba, ahol merőben másképpen gondolkoznak az emberek szinte mindenről, mint nálunk.

Te elengednéd a sok-sok biciklist a körforgalomban és közben még mosolyognál is? És ha a gyerekedet ruhástól tanítanák úszni, mit tennél? Hollandiában mindez a lehető legtermészetesebb. Többek között ezekről beszélgettünk Kingával.

Németországba kerültél önkéntesként, ott hogy alakult az életed, hogy kerültél Hollandiába?

2006-ban mentem ki Stuttgartba, és az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett. Minden új volt számomra, még az is, hogy hogyan kell vonatjegyet venni automatából, de a gondolkodásmódomat az autóbalesetem változtatta meg. A baleset miatt ismertem meg a férjemet, majd egy év után visszajöttem Kolozsvárra befejezni a szociológia egyetemet.

Államvizsgáztam, majd hazajöttem Udvarhelyre, 2010 januárjában mentem ki Hollandiába. Azért választottam Hollandiát, mert Kolozsvár és Németország után öt hónapig jártam állásinterjúkra Csíkszeredától Keresztúrig és Zeteváraljától Gyergyóig. Vagy azt mondták, hogy túlképzett vagyok, vagy túl jól beszélek németül. Úgy döntöttem, hogy olyan országot választok, ahol megbecsülik a munkát és engem is.

Szociológus vagy, idehaza mit szerettél volna dolgozni?

A médiaszociológia érdekelt a legjobban, az államvizsgámat a székelyudvarhelyi fiatalok médiahasználatáról írtam. Németországban megtanultam azt is, hogy ahány nyelvet beszélek, annyi ember vagyok, és hogy lehet másképp is élni, mint itthon. Tudom, egy fecske nem csinál tavaszt, de talán tíz igen, ezért is szerettem volna itthon a németországi tapasztalatimat és ismereteimet felhasználni.

Milyen nyelveken beszélsz és milyen szinten? Hollandiában mit dolgoztál?

A magyar az anyanyelvem, németül és angolul középszinten, valamint hollandul már elég jól beszélek. Hollandiába au pair-ként kerültem ki, egy háromgyerekes családnál dolgoztam Utrecht városában. Vigyáztam a gyerekekre, vittem őket reggel iskolába biciklivel, vacsorát főztem nekik, vittem úszni, lovagolni, zongoraórára, elkészítettük a házi feladatot.

A holland gyerekeknek nincs annyi házi feladatuk, mint itt, talán két hétben egyszer egy oldal. A hétvégéim mindig szabadok voltak, ekkor kirándultam, körbeutaztam a Benelux-állomokat.

A Nyugat-Európában gyerekfelvigyázóként dolgozó lányok mind pozitív, mind pedig negatív tapasztalatokról is beszámolnak. Neked milyenek voltak?

Nekem is volt mindkettő. Az első családnál csak hat hetet voltam, felmondtam, mert az anyuka személyiségével nem passzoltunk, nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, az elvárt nyolc órából tizenkettőt dolgoztatott. Ismertem a holland törvényeket, és nem tettem ki magam ennek.

Utána egy másik családhoz kerültem egy holland közvetítő iroda által, ez fontos, hiszen mindig valaki állt mellettem, ha bajba kerültem volna, de ott már teljesen más volt a család hozzáállása, maradtam egy évet. Szerették volna, ha még maradok, de úgy döntöttem, hogy egy év elég.

Mi tetszett a legjobban Hollandiában?

2006-ban turistaként négy napot töltöttem Hollandiában, akkor fogott meg, olyan volt, mintha egy meseországba érkeztem volna, és akkor úgy gondoltam, ha lehetőség adódik, akkor kijönnék ide lakni.

Az ország szépsége, rendezettsége, tisztasága, az emberek mentalitása fogott meg, az, hogy az utcán mosolyognak az emberek. Az autó a körforgalomban elengedi mind a tíz biciklit anélkül, hogy dudálna.

Sajátos mentalitásuk van azzal kapcsolatban is, hogy nagyon sok bevándorlót befogadnak, elfogadnak, mert azt tartják, hogy színesítik a kultúrájukat. Megkülönböztetést éreztél-e?

Igen. Amikor még csak román állampolgár voltam, akkor éreztem, hogy megkülönböztettek. Amikor rám néztek, egyből angolul szóltak hozzám, mert látták, hogy az egy méter ötven centimmel nem lehetek holland. Ez nem zavart, de az előfordult, hogy más sorba kellett állnom a román útlevelemmel egy másik kijelölt helyen, mára ez szerencsére már nem így van.

Egy idő után au pair-közvetítő lettél Hollandiában. Nálunkfelé is ez nagyon nagy divat, igaz, hogy Anglia az első számú célpont. Hollandia ebből a szempontból mennyiben más?

Abban, hogy a törvények szigorúbbak és igazságosabbak. Meg van határozva, hogy az au pair csak 18 és 30 éves kor közötti lehet, nem szabad házasnak lennie, csak harminc órát dolgozhat egy héten, angolból minimum A2 szintű nyelvtudása kell, hogy legyen, és csak egy évet lehet ott. Az is meg van határozva, hogy mit vár el a család az au pair-től, és mit biztosít neki.

Mivel szembesül az au pair az első napokban?

Azt szoktam mondani a lányoknak, hogy az első három hét a legnehezebb. Az első hét hamar eltelik, mert nagyon sok új információ fogadja őket. Például az, hogy a hollandok nem hordanak házicipőt, csizmában járnak bent a házban is, ők vacsorára esznek meleg ételt és nem ebédre, ami csak egy szendvics meg egy pohár tej.

Minden más. Meg kell tanulni, hogy hogyan működik a buszjárat, a metró, a vonat, meg kell szokni azt, hogy minden gyerek biciklivel jár. Négy évesen kezdik az iskolát, ötévesen kell tudniuk biciklizni, hatévesen úszni. Roppant egyszerű a miértje: rengeteg a csatorna, a víz, a gyerek iskolába menet beleeshet. Az úszótanfolyamot eleve úgy tartják, hogy ruhástól, cipővel együtt tanulnak meg úszni.

A legfontosabb az, hogy az au pair szeresse a gyerekeket.

Hozzám bármikor fordulhat az au pair, mert azonnal segítek neki akkor is, ha nem értik meg egymást a gyerekkel. Ott szabadabban nevelik a gyerekeket, mint nálunk, emiatt probléma lehet, ilyenkor is fordulhat hozzám tanácsért. Egy hároméves gyerek már egyedül öltözik, szeretne biciklizni, késsel és villával eszik, az asztalnál megvárja a családot. De tudja kezelni az iPad-et és este hét órakor már ágyban van, ahol könyvet lapozgat, rajzolgat, nem kell altatni.

Egyáltalán nem zavarja őket az eső, olyan nincs, hogy azért nem megyünk valahová, mert esik – megállna az élet, ha az időjáráshoz igazítanának mindent. Felhúzzák a gumicsizmát és az esőkabátot, és mennek a biciklivel. Ott a gyerekek imádnak fogorvoshoz és iskolába járni.

Ezeket mind meg kell szokni, és biza az első három hét után van, akinek nehéz, honvágya lesz és szeretne hazamenni, de van olyan au pair is, akit megfog az ország és szeretne maradni. Olyan is van, aki tudja, hogy csak egyéves ez a program, így mindent belesűrít az életébe, hogy az egy év alatt mindent megismerjen, megtanuljon azért, hogy otthon majd ezt felhasználhassa.

A világ első számú kerékpáros országáról beszélünk, ahol több bicikli van, mint ember, illetve autó. Amikor hazajössz, ezzel kapcsolatban mit veszel észre?

Amikor hazajövök, a balesetek miatt nem merek biciklizni, talán az hiányzik a legjobban. Nem a bicikliúttal van a baj, hanem hogy az autósok nem figyelnek a biciklisekre, figyelembe sem veszik. Inkább gyalog járok idehaza.

Udvarhelyen nagyon sok fejlődést látok, a központon is látszik, vagy Bethlen-lakótelepi parkon, de néha az az érzésem, hogy jó lenne pénzt kiadni arra is, hogy az emberek mentalitását kicsit formálják. Ne csak fizikai dolgokra költsenek!

A férjed számára mi volt itt a legfurcsább?

Az, hogy sok a kóbor kutya. Hogyhogy nincsen gazdájuk? – kérdezte. Valamint az, hogy az emberek nem tudnak parkolni – mindig mondja, ha egy holland rendőr ide jönne, mindenkit megbüntetne a városban, mert a hollandok betartják a törvényeket.

Egyszer az volt furcsa, hogy Bethlenfalván villanyvezetéket szereltek anélkül, hogy a forgalmat leállították volna és a kábelt a mi autónk tetején húzták át. Az is feltűnt neki, hogy egy kocsmában minél több borravalót adtak a pincérlánynak, annál kedvesebb volt, sőt egy hét múlva már angolul is tudott.

Kelet-Európában kezd újfajta divat lenni, hogy elutasítjuk a nyugat-európai kultúrát, rossznak tartják. Te vitatkoznál-e ezzel?

Igen, vitatkoznék. Egy év alatt megtanultam ott, hogy hogyan nem fogom nevelni a gyerekemet. Vagy megtanultam jó dolgokat átvenni a kultúrájukból, például nem kell mindig a gyermekben lakni. Ha megégeti az ujját, megtanulja, hogy mit nem szabad. Tudjuk, hogy Nyugat-Európában más a tanügyi rendszer, azt mondjuk, hogy idehaza nagyon sok marhaságot meg kell tanulnia egy gyereknek.

De azt meg kell jegyeznem, hogy egy nyugat-európai fiatal jobban tud úszni és több nyelven beszél, ám ha biológiáról, történelemről vagy földrajzról beszélgetünk, nem igazán tud hozzászólni. Talán műveltebbek vagyunk, több dologhoz hozzá tudunk szólni. Találkoztam olyan 26 éves holland lánnyal, hogy Hollandia földrajzát nem ismerte. De beszélt öt nyelven.

Hollandiában a rendőr bocsánatot kér azért, mert öt percig meg kell állítania, hogy elhaladjon egy görkoris felvonulás. Nagyon összetartóak, amikor a nemezti válogatott játszik, vagy a királynőnek születésnapja van, mindenki narancssárgába öltözik. A helykihasználás is nagyon meg van oldva, például nincsen szükségük emeletes házra. A csatorna partjáról a virágot, a tulipánt senki nem szakítja le, mert az is szépséget ad.