A 3. „Terra Siculorum” Nemzetközi Klasszikusgitár-Fesztivál szervezőjével, a klasszikusgitár leendő erdélyi doktorával beszélgettünk a zenéről, a pengetős hangszerről és persze az életéről.

Hogy lesz valakiből gitáros?

Igazából a zenét első osztályos koromban kezdtem. Szüleim hegedűre adtak, de én zongorázni szerettem volna mindenféleképpen, és akkor a gitár még szóba sem jött. Akkoriban klasszikusgitárral nem is foglalkoztak itt Udvarhelyen. Zongorára nem mertem menni, mert nem volt akkor még zongoránk. Testvérem két évvel felettem járt, és úgy döntöttek, hogy beadnak engem is hegedűre. Viszont nem egyeztem jól a tanárnőmmel, ezért is váltottam, és a hegedűvel sem barátkoztam össze. Én azok között voltam, akik nem voltak zenekarban. Hatodikban otthagytam a zeneiskolát, mert mindenki jobbnak látta, ha elválunk.

Ez egy „közös megegyezés” volt?

Igen. Akkor inkább sportoltam, de közben jártam magánórára zongorázni. Ötödiktől volt mellékszakom a zongora, és azt utána is folytattam. Amikor abbahagytam a hegedűt, akkor voltak folk- és rock-gitáros barátaim, „rockosok”, és az egyik szomszédom bemutatta az AC/DC Thunderstruck című számát, majd ideadta a gitárját. Azon a hangszeren gyakoroltam ezt egész nyáron. Aztán következett egy tábor, amiről hazaérve apukám meglepett egy gitárral. Ők sem gondolták komolyan, azt hitték ez is olyan lesz, mint a hegedű. Hobbiból kezdtem el, a haverektől megtanultam az akkordokat. Ez ment nyolcadikig, majd matek-fizikára mentem. Pont azon a nyáron találkoztam egy lánnyal, és ő játszott klasszikusgitár darabokat.

Szerelemből kezdted el?

Nem. Nem volt semmi olyasmi. Tőle kezdtem tanulni. Kaptam CD-t is, és nagyon megtetszett, pedig azt mondtam, hogy soha nem térek vissza a klasszikus zenéhez. Kilencedikes koromban Bodurian János tanár úr elvállalt nagy nehezen, és magánórát tartott nekem. Nem nagyon akarta, mert emlékezett a hegedűs múltamra. Viszont meglepődött, amikor látta, hogy mennyire érdekel, főleg mikor azt mondtam, hogy komolyan szeretném ezt csinálni. Majd tizedik nyarán újra felvételiztem a zene suliba. Na akkor mindenkinek leesett az álla, még mondogatták is, hogy: ez mit keres itt. Másik felől pedig azt kérdezgették: Gitárért hagyod ott a gimnáziumot, azt a nagy neves iskolát? Szüleid megengedik? - mert tudták, hogy édesanyámék tanárok. Ilyenek voltak. Amúgy elég sok mindennel foglalkoztam, sportoltam, akkor az atlétika érdekelt, de kilencedikben Bodurian János rajzra akart visszavenni, mert akkoriban hobbiból rajzoltam is.

Mit jelent gitározni hobbiból? Illetve mit jelentett neked?

Két évet jártam ide, majd két évet Marosvásárhelyre Ovidiu Ene Atanasiuhoz magánórára. Tizenegyedikben rengeteget gyakoroltam. Sokszor nem jártam iskolába, csak a gitár volt. Mondjuk ez nem volt gond, mert matek-fizikáról volt annyi alapom, hogy úgyis első tanuló lettem.

Voltak középiskolában gitárversenyek, amiken részt vettél?

Igen. Tizenegyedikben országos harmadik lettem, és tizenkettedikben országos második. Azok voltak a legjobb sztorik, hogy délelőtt nem voltam iskolába, mert gyakoroltam, és az oszim felhívott. Kérdezte mit csinálsz, én meg rávágtam, hogy beteg vagyok. Aztán azt is megkérdezte, hogy milyen gyógyszereket szedek, én pedig ami eszembe jutott, minden alapgyógyszert felsoroltam. Most sem tudom ezek neveit. Általában az ilyeneket anyumnak passzoltam át, mert ő azért mégis tanár, és hihetőbb az ő szájából, hogy beteg vagyok, mint az enyémből.

Tanáraid hogy viszonyultak a lógáshoz?

Amikor én jártam középiskolába, akkor még évharmadok voltak, és az első végén le akarták vonni a magaviseletemet a sok hiányzásért, de nem tudták, mert első tanuló voltam. A tanárom, Bodurian János tudta, hogy Vásárhelyre járok magánórákra, és azért hiányzom. Olyan is volt, hogy egy egész hétig ott voltam.

Mi következett a középiskola után? Kolozsvár?

Kolozsvár egy kicsit csalódás volt, mert azt hittem, hogy sokkal komolyabb. Szerencsém volt, és Szegeden kaptam harmadéven egy ösztöndíjat. Úgy volt, hogy öt év volt az egyetem, de én hat évet jártam, mert elhalasztottam az államvizsgát, annak ellenére, hogy évfolyam első voltam, csak azért, hogy tudjak menni Szegedre még egy évet. Majd visszajöttem mesterizni, és elkezdtem párhuzamosan a közgázt. Amúgy nem hittem, hogy felvesznek mesterizni, mert nagyon kevés embert szoktak felvenni gitárra. Előttem sem sokat, sőt utánam egyet sem vettek fel.

Mondhatjuk, hogy te vagy az egyetlen, aki ezt végezte?

Nem, még van egy srác, akivel ketten csináljuk a doktorit is gitárból. Bukarestben vannak, de itt Erdélyben mi vagyunk ketten. Itt hárman leszünk: a tanárom, ez a srác és én. Magyarként én vagyok az egyetlen az egész országban.

Ezt hogy kell mondani: gitár doktor?

Ez furcsán hangzik. Nem. Doktorátus, inkább így. Ez úgy történt, hogy kint voltam Németországban mesterizni, aztán ösztöndíjjal elvégeztem az Amerikai Egyesült Államokban is egy mesterit, Chicagoban, a Western Unionon, de a Toefel nyelvvizsgához 210 pont kellett volna, és nekem 192 volt. Ekkor úgy döntöttem, hogy itthon megpróbálom, és valaki beajánlott a mostani tanáromhoz. Itthon sem volt könnyebb a helyzet, hiszen 29-30-an voltunk 7 helyre. Mondtam, hogy 9 ezer eurót nem fizetek, mert ennyi volt a fizetéses hely, de szerencsére felvettek ingyenes helyre. Majd taníthattam a „Gh. Dima Zenakadémián”, tavalytól már a Babeş Bolyai Tudomány Egyetemen zenepedagógia szakán is tanítok.

Most akkor mit csinálsz? Tanítasz vagy tanulsz?

Doktorátusomat fejezem be, ez a tanulás, de szerencsére a vége fele vagyok, és közben tanítok a Konzervatóriumban és a Babeş-en is.

Fesztiválokat is szervezel. Hányadiknál tartasz?

Összesen a hetedik gitárfesztivál. Vásárhelyen volt négy, és itt ez a harmadik, plusz Kolozsváron van a szimfonikus zenekaros projektünk, ez évente háromszor.

Mit kell tudni a gitárfesztiválokról?

Az egész lényege, hogy szeretnénk a klasszikusgitárt minél több emberhez eljuttatni, ezért találtam ki, hogy legyen Csíkban és Szentgyörgyön is. A másik, hogy ha valaki a klasszikusgitárra gondol, akkor azt hiszi, hogy egy tábortüzes gitározás és semmi köze a klasszikus zenéhez. Sőt, vannak olyanok, akik értenek a zenéhez, még azok sem tudják elképzelni, hogy a gitáron mennyi mindent meg lehet csinálni. Na ezeket szeretnénk megváltoztatni. A hangszer a XX. század folyamán még építésében is sokat változott. A klasszikusgitár, a spanyol kettes modell a Torrestől jön, ami az 1800-as évek végén kapta meg a végső formáját és méreteit. Majd az 1900-as években nagyon sokat fejlődött.

Ebből kiindulva, a spanyolok a legjobbak?

Nem. Spanyolországban jó a flamenco zene, de ez az ők tradicionális zenéjük, a klasszikusgitárban nem olyan jók. Most nagyon jónak számít Judicael Perroy (akit el tudtunk hozni az idei fesztiválra), ő rengeteg versenyt nyert meg, és persze az ő tanítványai nyerik a legtöbb versenyt, mint például Gabriel Bianco (aki már négyszer volt meghívott a fesztiváljaimon), ők franciák és nagyon jók. A közelben, Magyarországon Csáki András most a legnagyobb, de idén ő nem tudott jönni, mert Tokióban van. Pavlovits Dávid is a nagyok közé tartozik, őt is láthatták tavaly. Eddig a bukaresti iskola erősebb volt, mint a kolozsvári, mert eddig a gitárfesztiválokat a bukarestiek szervezték, de most már mi nagyobbat csinálunk. Régen ők nagyon jó külföldi előadókkal voltak kapcsolatban, láttak új technikákat, ami nekünk nem adatott meg.

Nehéz egy ilyen fesztivált összehozni?

Akárkit el lehet hívni, de inkább a pénz-összeszedéssel van a baj, mert támogatásokból, pályázatokból jön össze az egész. Sajnos még most sem állnak annyira a rendezvény mellé, mint amennyit megérdemelne. Mint ahogy látod, a megyében három városban szervezzük nagy nevekkel, és mégis nagyon nehezen akarnak támogatni, pedig Európa szinten is össze lehet hasonlítani a fesztivált más országok rendezvényeivel. Vannak, ez igaz, de kisebbek, és nem ekkora nevekkel. Reméljük mindez megváltozik

Kik segítenek neked ebben?

Az egyesületen keresztül szervezzük az egészet, de persze vannak, akik segítenek. Például Kolcza Mátyás, Sófalvi László, Kalapács Viola, ő régebben. Jönnek hozzánk praktizálni rendezvényszervezők, akik szintén odaállnak. Most például van egy lány, aki marketingen van, és a pályázatírásban segédkezik. A legnagyobb gond mindig a pénz, mert ha van, akkor lehet tárgyalni bárkivel. Egyelőre az a feladat, hogy kevés pénzből jó dolgot csinálni. Ha valóban mindent ki kellene fizetni, akkor 30 ezer eurót meghaladná a költségvetés. Szerencsére a termek bérlését, szállást, nyomtatást el tudtuk intézni anélkül is.

Mennyire ismerik a nevét a gitárfesztiválnak?

A pozitívum az, hogy aki volt valamelyik rendezvényen, azok – mindenki – visszajár. Most legalább ötvenen jönnek csak a versenyre.

Mi a cél? Hol szeretnél még fesztivált szervezni?

Több városban most már nem. Ezt így ha meg tudnám csinálni a jövőben, akkor jó lenne. Volt olyan tárgyalás, hogy a Csíkszeredai Kamara benne legyen, de idén mivel negyven éves évfordulóját ünnepelte a csíkszeredai zeneiskola, nem jött össze, de jövőre hátha. Szeretném, ha jövőre két zenekar is lenne. Lehet, ha jövőre a Csíki Kamara mindkét városban, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is fellép. Sok mindent szeretnék, de ez attól függ, hogy mennyit bírok, hogy mennyi segítségem lesz. Amit komolyan szeretnék elérni, az az, hogy a Filharmóniával, a polgármesteri hivatalokkal, megyei tanáccsal, vagy más nagy szervezetekkel komolyabban tudjak kollaborálni a jövőre nézve, akkor nagyon jó lesz. Szeretnék minél minőségibbet. Van egy másik terv: szeretnénk jövőre tárgyalni arról, hogy a szentgyörgyi fele a szentgyörgyi kulturális napok keretén belül legyen, mert egy ilyen koncepcióra van pénz. Így lehetne még jobb előadókkal koncertezni. A lényeg, hogy partnerkapcsolatokat alakítsunk ki.

Te mint ember mit szeretnél még elérni?

Szeretném megkapni a doktori címemet. Szeretnék fejlődni egyfolytában. A fesztiválok olyan szempontból nagyon jók, hogy ha ezek az előadók között vagyok, akkor én is tanulok. Motiválva vagyok, hogy gyakoroljak. Ezekből tudok tovább adni, amikor tanítok. Másik, pedig, hogy élvezek olyan embereket tanítani, akik érdeklődnek, akiket érdekel az egész.

Tanításhoz, tanuláshoz, fejlődéshez, a fesztiválokhoz, az élethez kívánunk sok sikert és kitartást. Csak így tovább.