Itthon » Portré
Thomas Câmpean – a sportfotós
A minap az egyik központi kocsmában beszélgettünk azzal az egyetemistával, aki már fotózott a Mediafax hírügynökségnek, de jelentek meg képei a ProSportnál is.
MEGOSZTÓ
Tweet
ThomasCampean
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
Majdnem 21 éves és volt már Erdély legjobb sportfotósa, járt a Dakaron és élete a fényképezés. Dióhéjban így lehetne jellemezni Thomas Câmpeant, aki ismert fotósnak számít nem csak Romániában.
Hogy indultál el, mint fotós?
Gyerekkorom óta járok rallyra szinte minden versenyen ott voltunk édesapámmal. 2003-ban egy ilyen versenyen ismerkedtem meg Balázs Attilával, ő kezdett erre buzdítani, mert látta, hogy szeretem. Egyébként a nagyszüleim még a „Csáu-időben” Nagybányán fotózgattak, aztán édesapám és édesanyám is foglalkozott ezzel, stúdiójuk volt. Attilával kezdtem el, 2004-ben már fotózgattam és filmezgettem is. Az első fényképezőgépet, egy digitálist, akkoriban kaptam Amerikából édesapám egyik barátjától. Azzal kattintottam az első fényképeket. Igen, az egy szappantartó volt - ahogy ma nevezzük. Akkor azért nagy szó volt egy ilyen gép.
Mióta laksz Udvarhelyen?
10 éve, de teljesen udvarhelyinek érzem magam.
Hogy kerültél kapcsolatba a hírügynökséggel, a Mediafax-al?
Ez volt az egyik álmom, hogy nekik dolgozzak. Kezdtem járni a CFR meccseire, fotóztam, aztán küldtem egy e-mailt nekik. Megkérdeztem, hogy lehetne-e dolgozni nekik. A válasz az volt, hogy lássuk hogyan dolgozol. Küldtem a képeket, amiért akkor még pénzt nem kaptam, viszont publikálták. Majd egyszer csak, öt hónap után megérkezett a fizetésem is. Mindent kifizettek visszamenőleg, így emlékszem, 600 eurót kaptam. De persze így is megérte, hiszen az olyan érzés volt, hogy láttam az általam készített képeket a Mediafaxon, mintha legalább egy Oscart kaptam volna. Kezdtek hallani rólam, így a ProSporthoz is felvettek.
Még mindig dolgozol a ProSportnak?
Nem sajnos, már nem. Jött a krízis és lecserélték a főnökséget, de velük nem jöttem jól ki, így felmondtam. Nagyon jó volt ott dolgozni, fantasztikus dolgokat csináltunk. Ott nyertem meg 19 évesen Erdély Legjobb Sportfotósa díjat is.
Hol, milyen eseményeken fotóztál?
Dakar Series-en voltam, akkor fotóztam a Szebenben rendezett, a világ egyik legkeményebb Enduro versenyén. A KTM Romániának készítettem képeket. Járok rallykra, focimeccsekre. Az előbbit szeretem, az utóbbiból lehet megélni.
Csak sportfotózással foglalkozol?
Elsősorban igen, de hobby-szinten sajtófotózással is próbálkozok. Az úgy történik, hogy elmegyek szinte minden eseményre, ami Kolozsváron történik, és azt küldöm az ügynökségnek. De a sportfotózás a kedvencem, azt imádom, ez az életem. Van egy oldalunk, amit együtt csinálunk Balázs Attilával, ez a www.rallyphoto.ro.
Melyik esemény lenne, amire szívesen emlékszel illetve melyik amire ellátogatnál, mint sportfotós?
Voltam a Dakaron, az egy olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Találkoztam azokkal a sztárokkal, akiket csak tévéből ismertem és úgy beszélgettünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A kérdés másik felére a válasz az Olimpia. Szerintem egy sportfotósnak az a csúcs. De a foci világbajnokságra is elmennék, habár az monoton, mindig ugyanazt a sportágat fényképezni, ezért szebb az Olimpia.
Meg lehet élni belőle?
Ha nagyon jól csinálod, akkor igen. De sokat kell menni, mindig úton kell lenni, erre azért a magánéleted rámehet. Aki szereti és tudja, annak kifizetődő.
Nem nagyon van olyan, viszont egyszer egy esemény után összeültek a fotósok egy sörre, beszélgetni és én is odakeveredtem. Leültem az asztalhoz, ahol a Reuters, az AFP és még sok neves ügynökség romániai fényképészei voltak. Ott találkoztam egy olyan hatvan év körüli emberrel, aki bemutatkozott és úgy beszélt velem, mintha 100 éve ismertük volna egymást. Mesélte, hogy öt évet volt Afrikában, a Reuters-nek dolgozott, és ő felelt az egész afrikai fotósért, akik a hírügynökségnek dolgoztak. Elmondta, hogy kivitte a feleségét és ott nevelték fel a gyerekeket, hogy fotózták a törzsek embereit. Ő volt Radu Sigheti. Ezek az igazi élmények, de ehhez kell legyen tapasztalatod.
Van olyan hely, ahová szívesen elmennél fotózni?
Nagyon vonz Nepál. Oda egyszer szívesen ellátogatnék, tetszik a kultúrájuk. Igaz, hogy nem vagyok egy művészlélek, de az a rész úgy vonz.
Mik a terveid a jövőt illetően?
Szeretném befejezni az egyetemet – a Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírói szakát -, aztán jó lenne kimenni Amerikába. Egy Fulbright ösztöndíjra pályázok, a világ legjobb, legnagyobb fotóegyetemére. oda szeretnék elmenni mesterizni, de nagyon sokba kerül. Ha nem vesznek fel ösztöndíjjal, akkor valami 38 ezer dollárt kellene fizetni évente. Utána elválik.
Ezekhez kívánunk sok sikert, szerencsét és kitartást. Köszönjük a beszélgetést.
MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Piroshajú, ez vagyok én
Most épp lilahajú, és gyönyörű kék cipője van....A szex megvolt. Mi jöhet még az inkubátorházból?
Spoiler alert! Részletek a következő rész...Matekkel mindent meg lehet oldani
Kedvenc szava a jó, élőhelye a Tábor negyed, hobbija a...ThomasCampean
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
2010. február 08., 13:54
2 hozzászólás.
Majdnem 21 éves és volt már Erdély legjobb sportfotósa, járt a Dakaron és élete a fényképezés. Dióhéjban így lehetne jellemezni Thomas Câmpeant, aki ismert fotósnak számít nem csak Romániában.
Hogy indultál el, mint fotós?
Gyerekkorom óta járok rallyra szinte minden versenyen ott voltunk édesapámmal. 2003-ban egy ilyen versenyen ismerkedtem meg Balázs Attilával, ő kezdett erre buzdítani, mert látta, hogy szeretem. Egyébként a nagyszüleim még a „Csáu-időben” Nagybányán fotózgattak, aztán édesapám és édesanyám is foglalkozott ezzel, stúdiójuk volt. Attilával kezdtem el, 2004-ben már fotózgattam és filmezgettem is. Az első fényképezőgépet, egy digitálist, akkoriban kaptam Amerikából édesapám egyik barátjától. Azzal kattintottam az első fényképeket. Igen, az egy szappantartó volt - ahogy ma nevezzük. Akkor azért nagy szó volt egy ilyen gép.
Mióta laksz Udvarhelyen?
10 éve, de teljesen udvarhelyinek érzem magam.
Hogy kerültél kapcsolatba a hírügynökséggel, a Mediafax-al?
Ez volt az egyik álmom, hogy nekik dolgozzak. Kezdtem járni a CFR meccseire, fotóztam, aztán küldtem egy e-mailt nekik. Megkérdeztem, hogy lehetne-e dolgozni nekik. A válasz az volt, hogy lássuk hogyan dolgozol. Küldtem a képeket, amiért akkor még pénzt nem kaptam, viszont publikálták. Majd egyszer csak, öt hónap után megérkezett a fizetésem is. Mindent kifizettek visszamenőleg, így emlékszem, 600 eurót kaptam. De persze így is megérte, hiszen az olyan érzés volt, hogy láttam az általam készített képeket a Mediafaxon, mintha legalább egy Oscart kaptam volna. Kezdtek hallani rólam, így a ProSporthoz is felvettek.
Még mindig dolgozol a ProSportnak?
Nem sajnos, már nem. Jött a krízis és lecserélték a főnökséget, de velük nem jöttem jól ki, így felmondtam. Nagyon jó volt ott dolgozni, fantasztikus dolgokat csináltunk. Ott nyertem meg 19 évesen Erdély Legjobb Sportfotósa díjat is.
Hol, milyen eseményeken fotóztál?
Dakar Series-en voltam, akkor fotóztam a Szebenben rendezett, a világ egyik legkeményebb Enduro versenyén. A KTM Romániának készítettem képeket. Járok rallykra, focimeccsekre. Az előbbit szeretem, az utóbbiból lehet megélni.
Csak sportfotózással foglalkozol?
Elsősorban igen, de hobby-szinten sajtófotózással is próbálkozok. Az úgy történik, hogy elmegyek szinte minden eseményre, ami Kolozsváron történik, és azt küldöm az ügynökségnek. De a sportfotózás a kedvencem, azt imádom, ez az életem. Van egy oldalunk, amit együtt csinálunk Balázs Attilával, ez a www.rallyphoto.ro.
Melyik esemény lenne, amire szívesen emlékszel illetve melyik amire ellátogatnál, mint sportfotós?
Voltam a Dakaron, az egy olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Találkoztam azokkal a sztárokkal, akiket csak tévéből ismertem és úgy beszélgettünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A kérdés másik felére a válasz az Olimpia. Szerintem egy sportfotósnak az a csúcs. De a foci világbajnokságra is elmennék, habár az monoton, mindig ugyanazt a sportágat fényképezni, ezért szebb az Olimpia.
Meg lehet élni belőle?
Ha nagyon jól csinálod, akkor igen. De sokat kell menni, mindig úton kell lenni, erre azért a magánéleted rámehet. Aki szereti és tudja, annak kifizetődő.
2008-ban Erdély Legjobb Sportfotósa Díj járt az alkotásért
Nem nagyon van olyan, viszont egyszer egy esemény után összeültek a fotósok egy sörre, beszélgetni és én is odakeveredtem. Leültem az asztalhoz, ahol a Reuters, az AFP és még sok neves ügynökség romániai fényképészei voltak. Ott találkoztam egy olyan hatvan év körüli emberrel, aki bemutatkozott és úgy beszélt velem, mintha 100 éve ismertük volna egymást. Mesélte, hogy öt évet volt Afrikában, a Reuters-nek dolgozott, és ő felelt az egész afrikai fotósért, akik a hírügynökségnek dolgoztak. Elmondta, hogy kivitte a feleségét és ott nevelték fel a gyerekeket, hogy fotózták a törzsek embereit. Ő volt Radu Sigheti. Ezek az igazi élmények, de ehhez kell legyen tapasztalatod.
Van olyan hely, ahová szívesen elmennél fotózni?
Nagyon vonz Nepál. Oda egyszer szívesen ellátogatnék, tetszik a kultúrájuk. Igaz, hogy nem vagyok egy művészlélek, de az a rész úgy vonz.
Mik a terveid a jövőt illetően?
Szeretném befejezni az egyetemet – a Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírói szakát -, aztán jó lenne kimenni Amerikába. Egy Fulbright ösztöndíjra pályázok, a világ legjobb, legnagyobb fotóegyetemére. oda szeretnék elmenni mesterizni, de nagyon sokba kerül. Ha nem vesznek fel ösztöndíjjal, akkor valami 38 ezer dollárt kellene fizetni évente. Utána elválik.
Ezekhez kívánunk sok sikert, szerencsét és kitartást. Köszönjük a beszélgetést.
Hozzászólások | Szabályzat |
|
|