Reggelente unott és álmos fejjel kísérjük kézen fogva gyermekünket az iskolába, miközben vagy a napi teendőkre koncentrálunk, vagy a távoli vakációról ábrándozunk. Ez teljesen természetes, hiszen így szoktuk meg diákként is, és szinte utáljuk azt, aki lelkesen készül az aznapi felfedezésre.

Folyamatosan érezzük, hogy valami nem stimmel a jelenlegi, hagyományosnak mondott oktatási rendszerrel, mégis fenntartásokkal kezeljük a még mindig újdonságnak számító irányzatokat, mint a közel száz éves múlttal rendelkező Waldorf-pedagógiát. Tesszük ezt mindaddig, amíg meg nem hallgatjuk Kulcsár Gábor előadását, aki nemcsak komoly szakmai, de szülői tapasztalatokkal is felvértezve oszlat el minden kétséget a módszer időszerűségét illetően.

Vasárnap délután a Solymári Waldorf Tanárképző szakmai vezetőjének előadását hallgatva örömteli élmény, hogy nem a gonosz világról és a rettenetes oktatási rendszerről beszélünk, hanem arról, miként tehetjük a világunkat széppé, a tanítást és tanulást élménnyé saját magunk és gyermekeink számára.

A rendszerváltás után 1992-ben indult Pesthidegkúti Waldorf Iskola volt az első Kelet-Közép-Európában. Jelenleg tizenhárom osztállyal, 370 gyerekkel és 15 érettségizett osztállyal büszkélkedhet az iskola. Ennek az intézménynek volt nyolc évig a vezetője Kulcsár Gábor, majd tíz éven keresztül a Magyar Waldorf Szövetség elnökségi tagja, négy éve pedig a Solymári Waldorf Tanárképző szakmai vezetője.

A szakembertől megtudhattuk, miket és hogyan tanulnak a gyerekek a Waldorf iskolában az általános iskolai években, illetve hogy mik azok a sajátosságok, amitől más ez az oktatási módszer a hagyományossal szemben. Kíváncsian vártuk azt is, milyen módszerekkel érik el azt, hogy az egzakt tudományos tantárgyak sokkal inkább a tizenkét éves gyermekeknek szóljanak, mint hogy egy száraz, definíciókkal teli unalmas ismerethalmaz emlékeként maradjanak meg. A gyermek fejlődési szakaszain végig vezetve, Kulcsár Gábor az előadás végére megérteti velünk, miért nem szabad siettetni a gyermek képességeinek kibontakoztatását, és mit veszít az a gyermek, aki Mikulásig „megtanul" írni, olvasni.

A Waldorf-iskola definíciójának esszenciája

Ha a módszert egy hagymához hasonlítjuk, a legkülső héja a rendszernek az, amit a kívülálló is láthat és tudhat: a Waldorf-pedagógia egy olyan reform-pedagógia, ahol a tanító személyisége és azok a módszerek, amelyekkel közelít a gyermek fejlődéséhez, nagyon meghatározóak. Ide tartozik az is, hogy epochálisan oktatnak ezekben az iskolákban. Ez azt jelenti, hogy minden nap reggel nyolc és tíz óra között tömbösítve egy-egy közismereti tárgyat és azon belül egy-egy témát dolgoznak fel. Így három-négy hétig ugyanazzal a témával foglalkoznak, amiben el tudnak mélyülni, és egy olyan identifikációval kapcsolódnak a tananyaghoz, amellyel valóban sajátjukká válik a tananyag, azonosulnak vele.

Egy tízórai és szünet után kezdődnek a szakórák, ami jelenthet két idegen nyelvet (angolt és németet), vagy kézimunkát, tornát, furulyát, ami a szakember szerint több annál, mintha egész nap közismereti tárgyakat tanulnának. Jellemző az is, hogy az elemi osztályokban szövegesen értékelnek a pedagógusok, írásban és szóban egyaránt. Ezzel nem csak a diákok lexikális, kognitív tudásának kiértékelése történik meg, hanem azt is megnézik, a tanulók milyen kompetenciákkal rendelkeznek, hogyan tudják alkalmazni az ismereteiket. Ez ma már nemcsak Waldorf-sajátosság, hiszen a modern fejlődéslélektan mindezeket az elveket meg is erősíti.

A gyermek nem csak fejember

Kulcsár Gábor elmondta, Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológus professzora szerint is az a nagy probléma, hogy a mai hagyományos oktatási rendszer csak a nyelvi és a matematikai, logikai intelligenciát értékeli, és mindazt, ami az érzelmekkel, szociális akarati impulzusokkal van kapcsolatban, figyelmen kívül hagyja. Pedig a gyerekek nem csak fejből, de törzsből és végtagokból is állnak. Van is emiatt egy törés az iskolába lépéskor. A gyermek óvodásként még alkotó ember, fúr, farag, homokvárat, gátat épít, nyomot hagy a világban, aztán jön az iskola, és fejemberként kezeli, és azt, hogy érzései vannak, tevékeny és akarata van, figyelmen kívül hagyja. A Waldorf-pedagógia pedig azt mondja, hogy a gyermekek fejből, szívből, végtagokból, vagyis gondolkodásból, érzésből, akaratból tevődnek össze, éppen ezért a tanulási folyamatukat úgy kell kialakítani, hogy az átélésen, a cselekvésen keresztül jussanak el a gondolkodáshoz.

A Waldorf iskolának van egy mélyebb, szociális együttműködési szintje is. A szakember szerint ez a pedagógia egy háromlábú, stabil építmény, ahol a szülők, a diákok és a tanárok képezik a lábakat. A stabilitáshoz viszont sok-sok párbeszéd, bizalom szükséges. Ezért vannak a szülői délutánok, ahol sokrétű problémákat beszélnek meg közösen, együtt keresik rájuk a megoldást, legyen szó nevelési kérdésekről, a médiahasználat vagy a drogprevenció kérdésköréről. A tanár szeme előtt kell lebegnie, hogy a szülőnek mindig igaza van. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusnak mindig nyitottnak kell lennie arra, amit a szülő mond. Ugyanis ha van párbeszéd, a bizalom létre fog jönni, és meg is fog erősödni Kulcsár Gábor szerint.

Egy másik jellemzője a Waldorf-oktatásnak, hogy, ha bemegy az ember egy ilyen jó iskolába, és beleszagol a levegőbe, érzi, hogy ott más fajta szellemiség működik – mondja a szakember. Van egy olyan fajta antropológiája ennek az oktatásnak, amelyhez a pedagógus hozzátéve a saját szakmai tapasztalatait, reális képet tud alkotni arról, hogy milyenek a gyerekek a különböző életkorokban. Nem azt mondjuk, hogy az életre készítjük fel a gyerekeket, mert ha tudjuk, milyen egy hét vagy egy tízéves gyermek, akkor élhetik a saját életüket azáltal, hogy a tananyagon, képeken keresztül választ kapnak a saját egzisztenciális sorskérdéseikre – teszi hozza Kulcsár.

Ha tudjuk, milyen testi, fizikai, lelki és szellemi képességeik vannak, akkor azok segítenek abban, hogy a tananyagok által választ adjunk a kérdéseikre. Például a magányosság érzése kilenc éves kor tájékán jelentkezik. Erre viszont nem az kell, legyen a válasz, hogy ne legyél olyan szomorú, menj, és szaladgálj a többiekkel. Egy kilenc éves gyermeket nem egy intellektuális válasszal érintünk meg, sokkal inkább az érzésein, képeken keresztül, és ha mesélünk egy olyan történetet, ahol megélheti a magányosság érzését, lehet, hogy ezzel szembesülve ettől el is tud távolodni. A pedagógusnak éreznie kell a gyermekek hangulatát és a külső befolyásoló tényezőket is, ahhoz, hogy valóban el tudja őket vezetni a tananyaghoz.

A gyerekek egész más fejlődési utat járnak be még akkor is, ha ugyanabban a környezetben nevelkednek. Mégis vannak egyetemes csomópontok, ahol ezek az egyéni szálak összeérnek – mondja Kulcsár Gábor. Körülbelül hétévenként történik egy-egy tudati váltás. Egy ilyen küszöb hétévesen a fogváltás, az iskolaérettség elérése. Eltelik megint hét év, aztán következik a nemi érés, az érzelmi élet szabaddá válik. Majd huszonegy éves korban születik meg a belső énünk, személyiségünk. Ekkor lezárul a testi fejlődés, a szellemi-lelki fejlődés tovább folytatódik, a keresés időszaka következik.

A fizikai fejlődés és a lelki-szellemi fejlődés más-más utat jár be. Kezdetben a kisgyermeknek a feje a domináns, a látás, a hallás, az ízlelés segítségével szocializálódik és elindul az agyi strukturálódás. Aztán az általános iskolás korban a szívritmusnak és a légzésnek az aránya harmonikussá válik. A lelki-szellemi fejlődés viszont ellentétes irányú: az akarattól indul el, amikor addig próbálkozik a kiságy mellett felállni, amíg azt meg nem tanulja. Aztán ugyanezzel az akarattal meg akarja ismerni a világot, és megkérdezi a szüleitől, mik azok a közlekedési táblák, vagy meg akarja tanulni a betűket. Majd ötéves kor környékén megindul egy nagyon erős képalkotó erő, fantázia a gyerekekben – tudjuk meg.

Ne üssük agyon a békát!

Ilyenkor megszemélyesítik a dolgokat. Leterítenek például egy kék leplet az óvodában, és teljes beleéléssel kérik meg a szülőket, hogy ne lépjenek rá, mert ott a tenger. Azzal pedig, hogy átalakulnak mesehősökké, feloldódnak a jó győzelmében. Ez a fantáziavilág kitart egészen tizenkét éves korig. Tudatosnak kell lennünk abban, hogy milyen külső képeket adunk a gyerekeknek. Ha mesélünk, belső képeket teremtenek, de ha túl sok támpontot adunk akár mesélés közben is a fantáziának, az a belső képalkotó képességet lerombolja. Nem beszélve a médiában megjelenő külső képi világról, ami mind-mind a belső képteremtést rombolja. Nekünk az a feladatunk az óvodás kortól egészen tizenkét éves korig, hogy ezt az érzésvilágot, képteremtő erőt, fantáziát ébren tartsuk, és nem az, hogy lecsupaszítsuk vagy de-spiritualizáljuk a világot – vallja a szakember.

Szóval rengeteg titok van a világban és jó lenne azokat megőrizni. Kulcsár Gábor egy rémisztő Grimm mesével teszi szemléletessé a hallgatóságnak, hogy lerombolva ezt a belső képteremtő erőt, miként csupaszítjuk le teljesen a világot a gyermek számára. A történet egy kisfiúról szól, akinek az édesanyja minden nap ad egy bögre tejet és egy cipót, hogy a kert felé vezető lépcsőn ülve, uzsonnaként elmajszolja. A fiúnak van egy barátja, egy béka, aki a ház rései között lakik. Minden nap egy versikével hívja falatozni a békát. Az mindig ki is jön, és a kisfiúnak hoz valamilyen csecsebecsét hálából a cipóért és tejért. Ez így megy heteken keresztül, aztán egyszer meghallja az édesanyja a versikét, kijön a konyhából, meglátja a békát, és egy lapáttal agyonüti. A mese végén az életvidám kisfiú egyre sápadtabb, betegebb lesz, és végül meghal.

Az lenne tehát a dolgunk, hogy a módszereinken keresztül pedagógusként és szülőként is meg tudjuk mi is őrizni a belső képeket. Ha például a kisgyermek megkérdezi, miért kísér bennünket mindenhová a Hold, nem kell tudományos választ adni. Metaforát mondjunk a gyereknek, hogy azért világít a Hold, hogy lássanak az emberek a sötétben. Így ez lesz ötévesen a fogalma a Holdról. Ahogy nő, és nőnek az értelmi képességei, újabb és újabb fogalmak rakódnak a Holdra, míg el nem jut a tudományos magyarázatig. Nem kész és érthetetlen fogalmakat adunk a gyerekeknek, hanem az életkori sajátosságaiknak megfelelően kapják meg a választ a kérdéseikre. Ez a képi világ nagyon fontos, és ezt magunkban is ápolni kell – vallja Kulcsár Gábor.

A kőkemény valóság sem rémisztő

A harmadik életszakaszban, a tizenkét éves kor tájékán egyre éberebb lesz a gondolkodás. Érezni lehet a gyerekeken, hogy két lábbal állnak a földön. A mese- és mondavilág szertefoszlik, minden objektívvé válik, és marad a kőkemény valóság. Jönnek azok a tantárgyak, ahol ezt az objektivitást meg tudják élni, akár körzővel és vonalzóval. Az ok-okozati gondolkodás csak ekkortájt indul el, ezért eddig szótant tanulnak és csak ezután a mondattant a Waldorf iskolákban.

Mindent, amit az általános iskolában tanulnak a gyermekek, azt a képeken, az érzéseiken keresztül kell átadni. Ha a mi gondolkodásmódunkat erőltetjük a gyerekre, gúzsba kötjük a kreatív, problémamegoldó gondolkodásukat.

Mi történik az írás és számolás tanulásakor a Waldorf-iskolában?

A Waldorf iskolák gyakorlatából kiemelten fontos alapmotívumként említette Kulcsár Gábor a képszerű oktatást, így képeken keresztül jutnak el például a 't' betű megismeréséig. Mesélünk a gyerekeknek egy történetet, amelyben egy bizonyos motívum nagyon fontossá válik. Ez a motívum egy olyan motívum, aminek a képi formájában benne van a 't' betű formája.

Gondoljunk egy díszes rajzra, egy toronnyal. Majd tevékenységeken keresztül is 'átélik' a 't' betű formáját. Ugyanígy vesszük a többi betűt is, és később, amikor már elég betűt ismernek egy-egy szó leírásához, le is írjuk azokat – mondja a szakember. Így mindaz az intellektuális tudás, amit az jelent, hogy le tudja már óvodás korában írni a nevét a gyermek, megtöltődik érzéssel és akarattal.

Tehát nem azt élik meg a gyerekek, hogy már megint azt tanulják, amit már tudnak, hanem azt, hogy egy alkotó folyamat eredményeként, aminek ők is részesei, fel tudták éleszteni mindazt, ami a világban már megkövesedett. A fej, a szív és a végtagok, tehát a fogalom, az átélés, és a cselekvés ilyenkor együtt mozog. Kulcsár Gábor szerint itt nem csinálnak semmi mást, csak visszavezetik a gyerekeket azon az úton, ami az írásfejlődésnek volt az útja. A világ természeti ábrázolásától, mint a barlangrajzok, az egyre stilizáltabb formákon keresztül, ahol nem a bölényt rajzolták le, csak annak a fejformáját és szarvait, és a különböző írásformáktól eljutnak a betűjelekhez, az izolált formákhoz. Azáltal, hogy ezt az utat megélik a gyerekek, azt az érzületet kapják, hogy a betűk, a világ és ők összetartoznak, ami egy biztonságot jelent a számukra. Nem azt érzik, hogy a betű egy olyan dolog, ami az iskolához tartozik, és nekik meg kell tanulni.

Amikor számokat tanítunk a gyerekeknek, nem a képeken keresztül ragadjuk meg. Ugyanezt az utat járjuk végig, csak nem a külső formát keressük meg, mert a számoknak másfajta karaktere van – váltott a számok oktatásánál használt módszerek magyarázatára Kulcsár. Rudolf Steiner szerint a számoknak nem imaginatív, hanem inspiratív karaktere van, ami azt jelenti, hogy lényege van a számoknak. Az a lényege, amit kifejez az adott szám mennyisége: mi az, ami egy a világon, azt jelenti az egyes szám. Anyából, apából, Istenből csak egy van például. Tehát ha érzésbeli élménye van ezekkel kapcsolatban a gyermeknek, akkor ez egy maradandó tanulási folyamat lesz. Az egzakt tudományokban is be lehet vezetni ezzel a módszerrel a gyermeket Kulcsár Gábor szerint. Például a kivonás jelet el lehet magyarázni egy mesével, ahol a róka éjjel elvisz egy tyúkot az ólból. A felriadó gazda már csak a róka elsuhanó farkának a végét látja meg. Ez a farokvég lesz a kivonás jel. Ebben benne van az a gesztus, amellyel a gazda elveszítette az egyik tyúkját.

Egyik legfontosabb területe a Waldorf pedagógiának, hogy képességeket növeszt. Kulcsár szerint ebben vagyunk pedagógusként és szülőként is a legtürelmetlenebbek. Fontos, hogy hagyjunk időt és teret a gyerekeknek arra, hogy bizonyos tanulási képességeket megszerezzen, hogy azok aztán valódi képességekké váljanak.

A mai oktatási rendszerben nem adnak erre lehetőséget, hiszen a gyermek két hónap alatt megtanul írni és olvasni. Csak később derül ki, hogy ez által nem tanul meg értőn olvasni. A képességek megszerzése azt jelenti, hogy hosszú időn keresztül, kis adagokban kapnak ismereteket a gyerekek, és mint egy emésztési folyamatban, hagyunk teret és időt annak, hogy ezt lesüllyesszék magukban, és azt nem kognitív ismeretté alakítsák át, hanem képességgé – teszi hozzá. De ehhez az kell, hogy olyan mennyiséget kapjanak naponta, ami emészthető. A másik dolog, hogy hagynunk kell időt elfelejteni a tanultakat ahhoz, hogy elmélyüljenek. Az alvás, felejtés, emlékezés mind olyan fogalmak, amelyek a tanulás részei.

Akkor tud már a gyermek írni, ha elfelejtette a tanulási folyamatot, és ha ez a tudás már kompetenciává alakult át, és ki tudja általa fejezni gondolatait, érzéseit.

Manipulálható felnőttek jönnek ki az iskolákból

Magyarországon egyre elkeserítőbb eredményeket érnek el a gyermekek a Pisa-felmérésekben, miközben a finnek messze a nemzetközi átlag felett teljesítenek. Ez egy olyan felmérés, amelyet az OECD országokban végeznek, és amelyben nem a lexikális tudását vizsgálják a tizenöt éves gyerekeknek, hanem olyan képességekre kérdeznek rá, amelyre az életben való helytállásnál szükségük lesz. A magyar eredményekből az is kiderült, a gyerekek nem tudnak szövegeket, grafikonokat értelmezni, és ez arra enged következtetni, hogy manipulálható, nem gondolkodó felnőtteket nevel a hagyományos oktatás.

Az északiak azért teljesítenek ilyen jól, mert a finn oktatási rendszer hat évet hagy arra, hogy megtanuljanak a gyermekek írni, olvasni és számolni. Magyarországon erre mindössze két év jut. A Waldorf-pedagógia három évet mond, így átjárhatóvá is teszik a rendszert.

Amikor matematikai műveleteket tanítanak a gyermekeknek a Waldorf iskolákban, szintén képi történetbe helyezik a feladatot. Ha eljutunk a törtekig, megértik, hogy a számlálót a számlálóval, a nevezőt a nevezővel szorozzuk. Viszont ott már nincs mögötte egy olyan kép, hogy, amikor egy ilyen műveletet elvégeznek, tudják, valójában mit csinálnak. Pedig legalább egyszer biztos szükség van egy ilyen példára, ugyanúgy, mint a negatív számok esetében is ahhoz, hogy a későbbiekben ezeket a feladatokat értőn és biztonsággal végezzék el a diákok – magyarázza a szakember.

De nem csak az egzakt dolognál igaz ez, hanem mondjuk egy történelmi esemény kapcsán is. Ha azt mondjuk egy ötödikesnek, hogy Xerxész perzsa vezér háromszázezer katonával támadta meg Leonidász maroknyi seregét, nem tudják elképzelni, mennyi is az a háromszázezer. Ezért úgy kell mesélni a szakember szerint, hogy Xerxész, amikor partra szállt, hét napon és hét éjen át vonult a Thermopülai-szoroson keresztül seregével. Így már érzik a mennyiség súlyát.

A dolgok eredete

A Waldorf nagyon fontosnak tartja azt is, hogy a gyerekek a képeken túl folyamatokat éljenek meg, hogy tudják a dolgok eredetét, hogy milyen munkafolyamatokon ment keresztül egy bizonyos dolog, amíg eljutott a végponthoz. A különböző amerikai kutatásoknak riasztó eredményei vannak, miszerint a gyermekek a tehenet a tejjel már nem is nagyon tudják összekapcsolni, mert a kész terméket kapják. A házépítésnél is ugyanez a helyzet, hogy a kész épületet, esetleg a betonelemeket látják, pedig vissza lehet őket vezetni oda, hogy miből is készültek a ház elemei. A tégla, a malter és a cement eredetüket tekintve visszavezethetők a természeti környezetbe.

Az ókori görögök azt mondják, négy alapelemből épül fel a világ: a földből, a tűzből, a vízből és a levegőből. Minden egyes építőanyag visszavezethető erre a négy alapelemre. A téglánál a földből nyerjük az agyagot, a vízzel formáljuk, a levegő szárítja ki, és tűzzel égetjük ki. Ez a fajta misztikusság lengi körül a számítógépeket is, hogy nem értik a gyerekek a működésüket, ezért elvarázsolja őket – mutat rá az összefüggésekre Kulcsár Gábor.

El kell jutniuk oda, hogy megértsék, hogy ez nem egy varázslat, így ettől nem válik olyan mágikussá, amitől hagynák magukat beszippantani. Annak, hogy tudják, mi honnan származik, vannak szociális aspektusai. Például ötödik osztályban végigkövetik egy olyan tárgynak a létrejöttét, amit esetleg nem tisztelünk annyira a mindennapi életünkben. Ha készítenek a gyerekek egy papír repülőt, egy darabig játszanak vele, aztán amikor később meglátjuk a földön kallódni, könnyen összegyűrjük, és a papírkosárba dobjuk. És ennyi volt a papír sorsa – halljuk a példát. Pedig a gyermek végigélheti, hogy mi történik a fakitermeléstől egészen a papír elkészültéig, hány ember és mennyit dolgozik ezért. Ezt képszerűen eléjük tárhatjuk, érzékeltetjük, milyen a favágó élete, hogyan gördülnek le a farönkök a hegyoldalon, hogyan rakodják a kamionokra, milyen egy beszélgetés egy fahordó munkás és a kamionsofőr között egészen addig, hogy eljutunk a papír elkészültéig. Így jobban meg tudják becsülni azt a tárgyi világot, ami körülveszi őket.

Az egzakt tudományokat sem a száraz definíciókkal kell kezdeni, a jelenségek lényegét kell megragadni úgy, hogy ne csak részigazságokat közöljünk a gyerekkel. Rudolf Steiner szerint akkor van köze a gyerekeknek a különböző fizikai jelenségekhez, ha minél több érzékszervi tapasztalás van mögötte. Ezeknek el kell mélyülniük, le kell süllyeszteniük a gyerekeknek önmagukban és ezeket kell áthatni a gondolkodás erejével.

A topmenedzserek is ezt szeretnék

Ha hagyjuk kifejlődni az alapvető képességeket, azt lehet tapasztalni a Waldorf osztályok diákjain, hogy három alapvető képességgel tudnak elmenni az iskolából: az egyik a kreativitás, a másik a szociális érzékenység, a harmadik az érzelmi biztonság, a jó kedély, érzelmi intelligencia – vallja Kulcsár Gábor. Ezek által tudják, mik az állandó értékek a világban emberi és kulturális értelemben is. Van az emberekben egy olyan sztereotípia a Waldorf iskolákkal kapcsolatban, hogy ugyan mindez szép és jó, ami ott történik, de a gyerek burokban nő fel, és a kemény valóságban nem fogja megállni a helyét. Erről viszont már sorskövető kutatások is szólnak, hogy az ott szerzett lelki biztonsággal, jó kedéllyel könnyebben eligazodnak a világban, és ennél fogva az életbe kikerült egykori Waldorf-diákok között sokkal ritkábban fordul elő deviancia.

Ez azt jelenti, hogy megváltozott életkörülmények között is jól tudja magát érezni egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező ember. Látszólag ezek avítt dolgok, közben meg, ha komolyan átgondoljuk a mostani életet, akkor azt látjuk, hogy nagyon is korszerű értékrendek – mondja Kulcsár Gábor. Ha megkérdezünk egy topmenedzsert, hogy milyen kvalitású emberekre van szüksége a csapatban, azt fogja mondani, legyen kreatív, tudjon csapatban dolgozni, és legyen egy olyan érzelmi biztonsága, aminek segítségével különböző helyzeteket jól tud kezelni.

Az lenne a szociális küldetése a Waldorf iskoláknak, hogy józan ésszel gondolkodó, érző és a világ dolgaiban eligazodó felnőtteket neveljen a gyerekekből. Ők aztán aktívak lesznek és így hatni is tudnak majd a társadalomra, a világ történéseire.

Kulcsár Gábor Rudolf Steiner gondolataival zárta a több mint két órás előadást, amely szerint a gyereket tiszteletben kell fogadni, szeretetben nevelni és szabadságban elbocsátani. Egy gyerek viszont csak akkor tud szabaddá válni, ha szabad tanárok tanítják.