Szombat volt, és a Csillagvár napközi fele igyekeztünk szülinapozni. A napközinek volt a szülinapja. A negyvenedik.

Lépésől lépésre egyre jobban izgultunk, mert egyikünk sem volt még napközi szülinapon. Ezért próbáltam elterelni a lányom figyelmét, azzal, hogy: Jaj, elfelejtettünk ajándékot vásárolni a napközinek! De a lányom sem ejtették a feje lágyára, egyből rávágta, mi leszünk az ajándék.

Akarsz-e játszani?

Ám, a gyomorszorító izgalom csak nem akart elmúlni. A kapun belépve egy kedves óvónéni üdvözölt és a kezünkbe nyomott egy sárga papírfecnit, amin 6 darab csillag volt és egy rövid leírás, amiből kiderült, hogy különböző játékos feladatokat kell megoldanunk, és minden megoldásért kapunk egy színes csillagot. Ha kigyűl a 6 csillag, akkor benyúlhatunk egy hatalmas zsákba, és onnan húzhatunk magunknak ajándékot.

Biztos, ami biztos alapon kinéztünk magunknak egy jó árnyékos padot, ahol majd végighallgatjuk a megnyitóbeszédeket, és picit lenyugtatjuk a gyomoridegünket. De 10 perc üldögélés után rájöttünk, hogy hurrá, itt nem is lesznek megnyitó beszédek.

Csak azt láttuk, hogy egyes óvónénik köveket raknak ki az asztalokra, mások zsákokat a fűbe, de olyan is akadt, aki egy nagy színes lepedőt próbált kiteríteni. A gyerekek meg szépen körbevették őket.

Mi egy kőfestéses feladattak szereztük az első csillagot, majd jött a karikadobálás, bútorfestés, mérlegelés, csigaverseny, diótörés, és máris szaladtunk a nagy zsákhoz, amiből hosszas tapogatózás után előkotortunk egy sünilabdát, amelyik szúr is, világít is, csipog is, szóval ilyen igazi három az egyben. Nem csoda, hogy hatalmas volt az öröm.

Erre csörög a dió

Úgy gondoltuk, hogy a sikerélményt egy arcfestéssel dolgozzuk fel, és épp beálltunk a végtelen hosszúnak tűnő sorba, amikor szóltak, hogy kezdődik a koncertélmény a bölcsőde udvarán. Gyorsan hátrarohantunk, és az óvónénik vidám együttese, a Csörgő-börgő zenekar mosolygott szembe velünk.

A koncert előtt az igazgató néni állt a mikrofonhoz. Áhhhá – gondoltuk magunkban – akkor most jönnek a szpícsek. De mire előkapartuk a diktafont a nadrágunk zsebéből, arra már véget is ért az igazgató néni köszöntő beszéde. Ezen annyira meglepődtünk, hogy csak annyit tudtunk megjegyezni, hogy azért jó kis napközi ez, és szóljunk a szomszédoknak is róla, főleg ha van napközis korú gyerekük.

Máris felcsendültek a jópofa gyerekdalok, amiket a picurok együtt énekeltek és táncoltak az óvónénikkel. A végén még mézeskalácsot is kaptunk útravalónak.

Hazafele az jutott eszembe, hogy ez igen, hej, jó kis szülinap volt. Annyira jó, hogy a Csillagvár napközi megérdemelné, hogy ne csak negyven évente, hanem minden évben megünnepeljék.

Csoportképpel, műsorral ünnepeltek az óvónők

A kétnapos rendezvény első napján, pénteken a nosztalgiáé volt a főszerep, hiszen a 4 évtized alatt itt tevékenykedő kollegákat várták vissza, akiknek egy rövid műsorral köszönték meg napköziért tett fáradozásaikat. A volt és jelenlegi munkatársak kínálgatás mellett beszélgettek a múltról majd csoportképet készítettek, amelyből mindenki hazavihetett egy példányt.

Barabás Zsuzsanna, aki immáron 20 esztendeje az intézmény igazgatónője portálunknak elmondta, fontosnak találja, hogy ünnepeljenek a szürke mindennapokban, ezért ünneplőbe öltöztették az épületet, csemetéket ültettek.

„Akarjuk hirdetni, hogy létezünk, negyven évesek vagyunk, és hogy méltón viseljük a 15 éve felvett Csillagvár nevet, hiszen a gyerekek a csillagocskák, amiket mi, pedagógusok, azaz várvédők óvunk"- tette hozzá az igazgatónő, aki szép lassan átadja a stafétát. Barabás Zsuzsannát az is vezérelte a szervezésben, hogy példát statuáljon a következő nemzedéknek, hogy a napközi 50 év múlva is ilyen hírrel és dolgozói csapattal rendelkezzen.