A tavaly már kipróbált és jól bevált helyszínen, Fenyéd Keményfalva felőli kijáratánál második alkalommal szervezték meg a Székely Pajzs Napokat.
A rendezvényre a második napon, vasárnap látogattunk ki, s már a parkolásnál kiderült: a szervezők a legapróbb részletekre is odafigyeltek. A parkolóban például több tábla is jelezte, hogy hová lehet leparkolni a verdát. A kevésbbé hagyományőrző sofőröknek a  hivatalos „P" betűs, a székelységüket lelkesebben ápolóknak pedig a rovásírásos tábla mutatott utat. Az egyértelmű ábrák valószínű az írástudatlanokat igazították útba a mezőből parkolóhellyé átvedlett téren.
A bejáratnál sem volt tolongás, igazából egyből zöld utunk volt az események helyszínére. Hogy jó helyen járunk, azt a nemzeti színű és árpádsávos lobogók, a terepszínű gatyák és a bomberdzsekik (vagy ahhoz hasonlók) jelezték. Tömegiszonyt nem kaptunk, bár a tavalyi kiszállásunkkor sem volt fékezhetetlen tömeg, de összehasonlítva a mostanival, bátran mondhatjuk, hogy akkor javában zajlott az élet.

A „nagy sátorban" éppen Szegedi Csanád EP képviselő tartott előadást - s bár nem volt túl népes a hallgatóság, azért az ülőhelyek háromnegyede megtelt. A jelenlévők érdeklődve figyelték Csanád a Magyar Nemzeti Ébredés címen hirdetett előadását. Bár Szegedi nevét leginkább a cigány bűnözés elleni harccal mossák össze, most mégis a tökéletlen magyar külképviseletről beszélt, s azt taglalta, hogy miként kerülnek a nemzetközi kapcsolattartásra azok a politikusok, akiket otthon valamiért nem tűrnek meg a hazai politikai porondon.

A rendezvény egyik házigazdája csapódott mellénk, aki kedvesen marasztalt, valószínű lerítt rólunk, hogy már a kijárat felé kacsintgatunk. Elfogadtuk a felkérést és maradunk is még egy kicsit néhány nemzeti ideológia megvitatására és a szokásos világmegváltó gondolatok hangoztatására. Igaz, az eszmecsere nem tartott sokáig, főként, mert a júliusi hideg sem kedvezett a hosszas purpárlénak. Feltérképeztük a vásári sátrakat is, ahol néhány árus még  dacolt a hideggel, nem a vásárlók ostromával. 

A vásárfia sem az időjáráshoz passzolt. A piros alapon fehér és fehér alapon piros - rovásjelekkel és latin betűs felirattal a nemzeti hovatartozást tisztázó „Székelyföld nem Románia!" feliratú majóka, akárcsak a nemzeti színű és árpádsávos zászlók árván lebegtek a szélben. A gond csak az, hogy akiknek igazán szólhatna ez az üzenet azok egyiket sem értik. Akkor meg minek?

A rend vigilens őrei sem hiányoztak. Ott ahol háromnál több bomberdzsekit viselő fiatal összegyűlt néhány nemzeti szimbólummal felszerelve, ott a román hatóságok is szeretnek „intézkedni" - de mintha a rendőrök sem lettek volna túlbuzgók. Sőt, kiderült, hogy a bejáratnál állomásozó rendőrautó és a rendőrök nem a látgatókat figyelték, hanem a Fenyédet is érintő biciklis körverseny zavartalanságát biztosították. Ahogy elvonultak a bringások, úgy tűntek el a rendőrök is.

Irányjelző táblákkal valóban fölülmúlták magukat a szervezők. Például a "kisdolog" elvégzéséhez - tábla jelezte - elég volt a kőrakásnak támaszkodni. Nagyobb dologért már a szőlősbe kellett vonulni.

Bár tartalmas és érdekes kulturális programot kínált ez a két nap, a rossz idő és az érdektelenség győzött. Miután néhány jó tanáccsal elláttuk az egyik szervezőt a jövőt illetően, úgy gondolom, rájöttem mi lehetett a hiba. Talán a nemzeti ideológiák, az eltorzult demokráciai sémák, az eszméket hullámoztató lobogók és egyéb kiegészítőket kellett volna a sátor mögé bújtatni, és az ott rotyogó babgulyást kihozni középre. Meggyőződésem, hogy a tűz melege és az étel csábító illata több embert vonzott volna. Talán?