Itthon » Művelődés

Nemcsak ünnepei, hétköznapjai is vannak a kultúrának

Ezzel az üzenettel és az udvarhelyiekre kirótt, becsületbeli házi feladattal tarisznyálta fel Kányádi Sándor azokat, akik tegnap este csordulásig megtöltötték a kultúrház kiállítótermét.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Jocha Károly sportújságíró

Ötkarikás élmények – könyvbemutató Jocha Károllyal

A neves sportújságíró olimpiai bajnokokkal készült...
Fotó: Hagyomanyok Háza

A Hagyományok Háza Székelyudvarhelyre jön

Agócs Gergellyel is találkozhatsz! Pásztormuzsikáról,...
DSC1139

Megfertőznék a fiatalokat

Mégpedig a legjobb hobbival, amitől kvízmesterré válik...

Itthon_Muvelodes/kanyadi1901
Itthon_Muvelodes/kanyadi1901
szerkesztoÍRTA: LÁZÁR EMESE
2011. január 20., 18:57
1 hozzászólás. 

Mesélt, anekdotázott, utánozhatatlan humorával megnevettette, Petőfiből levizsgáztatta, Horváth Imre Balladájára tanította, versmondásra biztatta és végül közös nótázásra is fakasztotta a szívének-szemének kedves, „karon ülő, botra támaszkodó" közönséget.

A tőle idegen urambátyámozást kikérő, ám a mindenkoron megtisztelőnek tartott „Sanyi bácsi" megnevezést méltónak tartó Kányádi Sándor tegnap este ismételten meggyőzött arról, hogy nemcsak a szavak, de az emberi lelkek nemes és nagy varázslója is.

A 82. éves költőt hallgatni, társaságában lenni (tegnap este a túl szűk helyszín miatt majd' a plafonon csüngve) a szó legnemesebb értelmében vett Találkozás. Mert Kányádi Sándor nem csak a csodás versekbe komponált szavak mágusa, de az őt hálájával, szeretetével, tiszteletével átölelő véreit is mindannyiszor meghódítja. Korát meghazudtoló fiatalosságával, a sokat járt, látott és tapasztalt bölcs tanítómesterek tudásával most sem fukarkodott – egyedül vezényelte az estet, és most is, mint mindig, lenyűgözte a szűkös teremből a levegőt kiszorító közönséget.

Az önmagát a „szavak vándorköszörűsének" nevező Sanyi bácsi, a régi mesteremberek módjára „tessék csak tessék, kicsorbult igéket, névszókat kiélezek!" felszólítással járja a nagyvilágot és ott, ahol jár, vizsgáztat és tanít érett korút és fiatalt. Magyar költőóriások magyar verseivel – úgy, ahogy az a kortárs magyar irodalom babérkoszorús költőjéhez illendő. Nem történt ez másként tegnap este sem – a kedvenc és halhatatlan Petőfi-sorokat – „Itt van az ősz, itt van újra" – együtt mondta a közönség. Mondta, hiszen elhangzott, ki tudja hányadik alkalommal már, a klasszikussá vált anekdota „a vers az, amit mondani kell".

Itthon_Muvelodes/kanyadi1901„Mindenütt jártam a világon, ahol zömében magyarok laknak, és a világon mindenhol zömében magyarok laknak, és mindenütt ez volt a vizsgafeladat. Mindenütt betéve fújták, egyedül az anyaországban bukták el" – fűzte hozzá a „magyarázatot". Versmondásból, megilletődöttségükben a verssorokba gabalyodó gyermekekből, vagy a papírról puskázó, szabadon szavaló érettebb korúakból nem volt hiány – persze, elkelt a költői biztatás is, amíg felcsendültek a klasszikussá vált Kányádi-sorok.

„Hiába, az élet a legnagyobb szervező, mert ez volt az a vers, amit itt, ebben a kultúrházban először mondtam el" – nyugtázta nosztalgiázva, amikor elhangzott az 1955-ben született Tűnődés csillagok alatt című verse.

Az egykori iskolavároshoz kötődő emlékek felidézése már csak azért sem maradhatott el, mert a nagyra becsült jó barát, a régi szép idők tanúja, a 90 éves Finta Béla bácsi, az udvarhelyi kultúra hétköznapjainak mecénása, volt kultúrház igazgató, az első sorból hallgatta és viszonozta a neki dedikált hálás köszönetet.

„Egy hét alatt letudjuk a magyar kultúrát, pedig beszélni kell a magyar kultúra hétköznapjairól is. Ne engem ünnepeljenek, hanem Finta Bélát tapsolják meg, mert az ő idejében ebben a hajlékban sokszor ünnepelték, nem hangzatosan, a kultúrát!" „Példa ember vagy Sándor öcsém! Légy továbbra is az!" – a kölcsönös tisztelet és megbecsülés meghatóan szép pillanata is osztályrészül jutott a szem- és fültanúknak.

Keserű szájízű vallomás is elhangzott, mégpedig a négymillió forinton megvásárolt magyar állampolgárságról, ami sem elismerést, sem lyukas garast sem hozott Sanyi bácsinak – elvi és becsületbeli kérdés ez annak a lakásából kilakoltatott, büszkeségében is sértett költőnek, akinek lakhelye a személyi igazolványában Nagygalambfalva, és aki „nem Budapestre ment Kolozsvárról, de Nagygalambfalváról ment fel Kolozsvárra."

Itthon_Muvelodes/kanyadi1901

„Mire is jó a kettős állampolgárság?" – tette fel a kérdést a hallgatóságnak, és egy, eddig még nem hallott családi történettel adta meg a választ rá. Ízesen mesélte el a frontot megjárt édesapja esetét azzal a bakanccsal. Az 1946-ban a frontról hazatérő katona lábáról a budapesti Mátyás tér 7. szám alatt „mértéket vettek", a bakancs 1948-ban érkezett meg és haláláig szolgálta, a sírba is elkísérte néhai Kányádi Miklós székely határőrt.

Amikor az ifjú Kányádi sok évvel utána új bakancsot akart rendelni az éltében magyar állampolgárságát kétszer is elveszítő jó öregnek, a Mátyás tér 7. szám alatt még megvolt a fiatal katona lábáról levett mérték. „Nem kell fiam bakancs, a fontos az, hogy kicsiny hazám számon tart engem" – utasította el az új lábbelit bölcsen Sanyi bácsi édesapja. A költő így rejtette frappánsan egy  anekdotába  mindenki számára érthetően a „kettős állampolgárság" lényegét.

Kányádisándoros míves szavakba köszörült értékes ajándék – megfontolandó figyelmeztetés, unokáknak is örökbe hagyható üzenet és a kusza zajokkal terhes világban, amikor már mikrofon kell, hogy messzire hallatszodjon a szó, a helyes ösvényt kereső vagy a már azon (tán fától-fáig) félve haladó vándoroknak útravaló jutott bőséggel.

„Ennek a népnek egy hazája van, és ez az anyanyelv. Mi vazallus nép voltunk mindig, testvéreim, de mindig volt valami kiválóság bennünk és mindig volt, aki a mi érdekeinket képviselje. Valamikor az udvarhelyiek kétszer egy héten puccba vágták magukat és elmentek színházba, ne felejtsük el ezt!"

Itthon_Muvelodes/kanyadi1901

S hogy ne csak az idősebbek okuljanak, de a zsenge korúak se távozzanak üres tarisznyával, és „haszna is legyen az együttlétnek, jegyezzétek meg: a balladának szépnek, szomorúnak, tömörnek kell lennie" – szólt a hozzájuk is Sanyi bácsi. S mert a dedikálásra váró kötetekkel felszerelkezett ifjúság „nem ült farhámba" együtt fújták lelkesen Horváth Imre kétsoros Balladáját. „Hogy szülőanyja a fekete Föld, erre gondolt a liliom - s letört."

Aztán, hogy ne csak a „kicsiknek", de a nagyoknak, így a költőt Sanyi bácsiként üdvözlő, egy mondattal odébb az érthető megilletődöttségben „Sándor bátyámnak " szólító polgármesternek is jusson házi feladat, nyomban mindjárt kettőt is feladott Kányádi Sándor. Véleménye szerint „jó lenne Udvarhelyen egy dr. Bakk Elek tiszteletére emelt szobor" és már rég elkelne egy háromnyelvű, Petőfi Sándor – Tudor Arghezi – Tamási Áron emléktábla a homoródfürdői Mária-forrásnál is.

A teremből lassan elfogyott a levegő, Sanyi bácsi elővette a tollát és mielőtt a kézjegyére várók ostromát állta volna, még „beintette" a Tavaszi szél vizet áraszt nótát a „kórusnak".

Nincs könnyű dolga annak a krónikásnak, aki a tegnap esti közönségtalálkozó hangulatát, történéseit szavakba akarja önteni. Aki volt már valaha Kányádi-esten (és az udvarhelyi kultúra öreg és sokat látott hajlékának kiállítótermét zsúfolásig megtöltő közönségből hála a Fennvalónak, sokaknak jutott osztályrészül ez a szerencse!), az tudja és ezért minden bizonnyal nem rója fel a szó szerint a költő lábai előtt heverő, de talpáig sem érő tudósítónak, ha a Sanyi bácsival töltött, perceknek tűnő majd' két órát nem száraz és precíz jegyzőkönyvben rögzíti. Aki pedig lemaradt az – Sanyi bácsit idézve - „ezt már nem lehet überelni" estről, akár bánkódhat is, de inkább abban reménykedjék, hogy Udvarhelyen nyílik még alkalom hasonlóképpen emlékezetes Nagy Találkozásra.

 

http://www.youtube.com/watch?v=b695mVz0r4Y


1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
rozsdas
2011-01-20 19:24:38
Isten éltesse még sokáig Sándor bácsi!!!

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."