Bunta Leventét 2008 júniusában választották meg a város polgármesterének. Akkor, 47 százalékos részvétel mellett, 7 632 szavazatot gyűjtött be, így 51,43 százalékos győzelmet aratott.

Székelyudvarhely polgármesterével a három év tapasztalatairól, megvalósításokról és jövőbeni tervekről beszélgettünk.

Ön három éve Székelyudvarhely polgármestere. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mit gondol, melyek azok a tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy jó polgármester legyen valaki?

Ahhoz, hogy valaki jó polgármester legyen, úgy gondolom, hogy becsületes, megbízható embernek kell lennie. Persze, ha valakinek van előélete, ismert, akkor az bemérhető. Vannak olyan esetek is, amikor új szereplőről van szó – bár a közösség néha rossz lóra is tehet.

Nem mellékes, hogy bár a becsületesség egymagában erény, nem elég ahhoz, hogy a várost valaki jól el tudja vezetni. Az is szükséges, hogy jó gazda legyen. Ha valaki jó gazda, érti a dolgát, akkor nem csak szeretne jó lenni, hanem jó is tud lenni, hisz tudja, hogy hogyan lehet, hogyan kell megoldani dolgokat, problémákat, mi az, ami prioritás.

Jó adag gyakorlatias érzék is kell, és nem baj az, ha az ember pragmatikus, tehát úgy tud dolgozni, hogy az elképzeléseket a legrövidebb úton eredményre juttassa. És a tapasztalat is fontos. Ez mindenképp előnyére válhat, hiszen világunk nem egyszerű világ: összetett, bonyolult, kell azt tudni, hogyan működik, vannak műhelytitkok - akár a boszorkánykonyhában, bizonyos főzeteket nagyon nehéz jól összekeverni.

Ezek közül melyek voltak meg eleve Önben, és mi volt, amit időközben kellett kifejlesztenie?

Én úgy gondolom, hogy tapasztalattal rendelkeztem, hiszen huszonhét-huszonnyolc évesen lettem a város alpolgármestere, ezt követően a tanácsban képviseltem a közösséget, majd megyei alelnök és később elnök voltam a Hargita megyei önkormányzatnál, és ez mindenképp egy olyan pályát jelentett, ami a fokozatosság elvét hordozta magában, tapasztalatszerzésre nagyon jó volt.

Amit a polgármesterség alatt kellett valahogy elsajátítanom, az a diplomáciának egy furcsa melléknyúlványa, mint az ember esetében a vakbél. A diplomáciához értettem, de ilyen zavaros vizekben evezni, mint az udvarhelyi, és elég nagy indulatokkal fűszerezett közösségben békét teremteni nem volt egyszerű.

Ki kellett a türelem iskoláját nekem is járni. Ez volt talán a legnehezebb, e téren tanultam a legtöbbet. Hogy elválaszd a jót a rossztól, hogy türelmes légy, ne veszítsd szem elől a célt, következetesen harcolj, dolgozz azért, amit kitűztél, még akkor is, ha bántanak.

Annak örülök, hogy a különböző életszakaszaimon túl is még mindig tudok tanulni, és akár fejlődni. Most például az asztalitenisz területén mondhatom el, hogy talán jobban játszom, mint életemben valaha – az elmúlt három-négy évben sikerült fejlődnöm. Negyvenvalahány évesen is fejlődőképes vagyok, s ez egy jó dolog, pozitív élmény. Egész biztos, hogy sok mindent tanultam, és valószínű, hogy még fogok.

Hol érezte jobban magát: a megyei tanács elnöki székében, vagy a polgármesteriben? Miért?

A megyei elnöki tisztség másabb tisztség volt, sok tekintetben szebb: nem volt annyi cirkusz, nem volt annyi kötekedés, gáncsoskodás, egymásnak feszülés. Ugyanakkor bizonyos szempontból nehezebb volt, mert másabb volt a közeg. Ott több mindenre oda kellett figyelni, mert nem csak mi egymagunkban voltunk - a megye tizenöt százaléka román, más jellegű problémák is megjelentek.

Én viszont Udvarhelyen érzem a legjobban magam, mert ez az én városom. Ha az emberek is úgy ítélik meg, hogy eredményeket értem el a város problémáit illetően, akkor majd elmondhatom, hogy nem volt hiábavaló visszatérni.

Elmondhatom azt, hogy Csíkszeredában, a megye élén jól éreztem magam, azért is, mert rengeteg mindent meg tudtam valósítani. Számba vehetjük, hogy mi történt azelőtt, és mi történik most, a gazdasági válság nehézségei mellett. Elnökségem idején több tíz kilométernyi vízvezetéket fektettünk le, de ugyanakkor elmondható az is, hogy az azelőtti években 10-12 kilométernél több utat nem aszfaltoztak, nekünk pedig valahogy sikerült bekötni a vérkeringésbe településeket. Említhető az Oroszhegy, Kányád, vagy a Lengyelfalva felé vezető út, de lerövidítettük a Gyergyó-Udvarhely távot a Libánon át, Keresztúr és Udvarhely között megcsináltuk az utat. Tornatermeket, sporttermeket építettünk Korondtól, Farkaslakától kezdve Keresztúrig, Zetelakáig, és még folytathatnám. Sikeres időszaknak könyvelem el, és ennek örvendek.

Székelyudvarhelyen a sok egymásnak feszülés, meg a gazdasági válság egyfajta hiányérzetet hozott magával, azt, hogy lehetett volna többet, ha nem ilyenek a körülmények, ha nem azt kapom, amit kapok. A városnak nem a Millenniumi emlékmű az egyedüli adóssága, ami 300-400 000 új lejt jelent, ide sorolhatom az útjavításokat, ahol szinte 700 000 lej, a közüzemeknél közel 5 000 000 lej a mai napig nincs megadva.

Ha adósságokról beszélünk, amit az elődömtől örökültünk, az a legszomorúbb, hogy míg leszegényítette a várost, ő mérhetetlenül meggazdagodott.

Olyan adósságokat halmozott föl, amitől biza az elején nem éreztem jól magam. Az első évben szinte nem volt pénzünk semmire – törlesztenünk kellett az adósságokat, sőt, a rendszert helyre kellett hozni. Emlékszem 2007 decemberében nem volt fűtés a Tábor-negyedben. Olyan kazánokat örököltünk, amelyek egy bombázás utáni állapotot mutattak, és így indultunk a télnek.

Ha nehezebb is, Udvarhelyen jobban érzem magam. Nagyon sokat veszítettem amiatt, hogy keveset voltam a családommal. Ez az elmúlt három év rádöbbentett arra, hogy mit veszítettem ilyen szempontból. Főleg most, hogy a fiam egy hét múlva megy az orvosi egyetemre, sajnálom ezeket az éveket, amiket nem velük töltöttem.

Amikor a hivatalban szükségessé vált több munkatárs elbocsátása, a szakmai képesítés, illetve a csapatmunkára való készség volt a fő szelekciós elv?

A valamikori 120-130-as létszámhoz képest most feleannyian dolgozunk. Akik maradtak, azokkal tudunk dolgozni: az igazgatóktól kezdve az egyszerű munkásokig, akik előkészítik alkalomadtán a karácsonyi vásár zavartalan lefolyását. Emberek, akik felállítják a bódékat, akik összeszedik a szemetet, akik bekötik a villanyt.

Sokszor nem látszik, mint a konyhában a háziasszony munkája, de mind jó emberek, és ha alkalmam van, ki is nyilvánítom a köszönetemet.

A kérdést illetően elsősorban azt néztük meg, hogy hol van szükség több emberre, hol vannak olyan emberek, akiknek a munkája hasznos, ki az, akit tudunk nélkülözni, kire nincs szükség - ilyen is volt. A leépítés után nem tudtunk alkalmazni, és vannak területek, amelyek nem voltak lefedve, átgondolva, és nincsenek a mai napig sem az alkalmazási zárlat miatt.

A tanüggyel külön nem foglalkozott senki, noha sok a feladat, illetve két ember foglalkozott a pályázatokkal, így nem csodálkozom, hogy tizenkét év alatt jóformán nem volt meghatározó, 100 000 eurót meghaladó, sikeres pályázat. Gondok voltak más téren is: a kórházzal, az egészségügyet illető kérdésekkel nem foglalkozott senki.

Nem volt jó a struktúra, kénytelenek voltunk úgy leépíteni, ahogy tudtunk, ráadásul nagyon sok végzettség nélküli alkalmazott is dolgozott. Míg a megyei tanácsnál 2-3 ilyen akadt, itt az alkalmazottak húsz százaléka csak középfokú végzettséggel bírt. Egyeseknek a hozzáértésével és a hozzáállásával is baj volt – természetesen őket bocsátottuk el elsősorban.

Rossz nyelvek szerint a most épülő szociális lakásokba egyesek már Audikkal járnak majd haza, nem feltétlenül azoknak jut majd a lakás, aki megérdemelné. Mivel tudná ezt cáfolni?

Ez a rémhírterjesztés. A szociális lakások tekintetében a döntést a tanács fogja meghozni. Nem garantálhatom, hogy minden tekintetben jó döntést hoz, mert ez egy eléggé felemás önkormányzat. Azon leszünk viszont, hogy a hivatal részéről az előterjesztés megfelelő legyen.

Javasolni fogom, hogy akik igényelhetnek lakást, azok ne csak szociális környezettanulmány útján kaphassanak, hanem például a kritériumrendszerben szerepeljen az, hogy tartós, folyamatos munkaszerződéssel rendelkeznek. Az illető, ha nem dolgozott, ne kapjon szociális lakást.

A törvények is megkötik a kezünket, hisz van egy rendelkezés arra vonatkozóan, hogy az államosított házakból kikerülőket kell előnyben részesíteni. Meglátjuk, hogy a tanács az előterjesztés alapján mennyire tud bölcs döntést hozni. Mindenképpen azon leszünk, hogy a döntés megfelelő legyen.

Szász Jenő azt állította korábbi interjúnkban, hogy ön a hivatali ideje alatt nem csinált egyebet, csak az általa megkezdett projekteket vitte tovább, de nem tett hozzá semmit a város életéhez. Ezt hogyan véleményezi?

Mondhat ilyet is, olyat is, de vegyük például az önök által készített közvélemény-kutatást, amit megerősít egy másik felméréssel, mely visszaigazolja az önök eredményeit. Én különösebben nem szeretnék Szász Jenővel bajlódni, bár amit ő nyilatkozott, az rá vonatkozóan maga után fog vonni egy pert. Be fogom perelni és borítékolom, hogy meg is nyerem.

Valótlanságokat állít, magyarán hazudik, és méltatlanul viszonyul ahhoz a tisztséghez, amelyet viselt. Egy volt polgármester ne süllyedjen ennyire mélyre, hogy csúsztat, és minősíti a jelenlegi polgármestert úgy, ahogy az az Önök készítette interjúban megjelent. Egyébként szerintem egyértelmű, hogy az irigység beszél belőle, és ennek következtében ragadtatta el magát ilyen mértékben.

Említette, hogy a megyei önkormányzatnál sem voltak eredményeim – az előbb soroltam fel pár dolgot, amik a hátrahagyott projektekkel együtt mind az én és a kollegáim érdemei. Nem korrekt, amit állít, hogy sem a megyei tanácsnál, sem itt nem csináltam semmit. Az emberek látják, és elmondták, mi a véleményük.

El fog készülni majd a leltár: gazdasági válság van, a bevételeink csökkentek, nem működő távfűtési rendszert és hatalmas adósságot halmozott fel, és hagyott hátra az elődöm, és az udvarhelyieknek egyenként kell majd fizetniük az ő rossz döntései miatt. Minden egyes családnak közel ezer eurót kell megtérítenie a következő időszakban. Ennyivel adósított be minden családot.

Szász tizenkét év alatt épített 156 ANL-s lakást, míg az én időszakomban építettünk közel százat, és számításaim szerint télen át fogunk adni még két lépcsőházat. A végére körülbelül 160 lakás épül, mindez három év alatt.

Ugyanakkor út nélkül hagyta a Cserehátat, a játszóterek nem voltak rendezve - a tavaly viszont elkészítettük a belső utakat, udvarokat, most pedig készítjük az odavezető aszfaltutat a Csere-, Domb- és Kuvar utcákban.

Egyéb téren is van mit sorolni: az, hogy valaki valamikor írt egy pályázatot, például a városi parkot tekintve, és azt visszautasították, az az ő szégyene. Mi elővettük, leporoltuk, átdolgoztuk és sikerre vittük, azt pedig mindenki maga döntse el, hogy ez kinek az érdeme. Hogy volt köze ahhoz, hogy polgármesterként aláírhatta a Borvizek útja-programban való részvételt, amihez a megyei tanácstól én személyesen irányítottam ide az összegeket, az nem tudom, hogy mennyire az ő munkáját dicséri.

Olvastam, hogy a Mária Valéria épületéről mer beszélni, holott tizenkét évig nem csinált semmit. A megyei önkormányzatnál találtuk ki azt, hogy próbáljunk pénzt küldeni ide, a földrengés okozta károk megelőzésére előirányzott alapból, mert erre volt a minisztériumnál keret. Ez nem sikerült, de küldtünk az iskolának pénzt a tanügyminisztériumon keresztül. 2007-ben kezdtük el a megyei önkormányzattól pénzzel támogatni az intézményt. A helyi tanács nem adott egy banit sem erre az épületre. Polgármesterségem alatt utaltunk először városi költségvetésből jelentős összeget az iskolának, és noha pénzhiány van, 300 000 lejjel támogattuk idén, mellyel befejezhették az épületet.

Ha Szász úgy gondolja, hogy hozzá köthető sok minden, akkor biza gondok vannak. Kétségtelen az, hogy voltak elkezdett munkák, amelyeket folytattunk. Ám ezt a munkát lehetett volna folytatni úgy is, ahogy ő tette. Például a sportterem a Bányainál: évekig nem történt semmi – de lehet úgy is, hogy három év alatt felépíted.

Szerintem ezt a városlakók bírálják el, és bízzuk rájuk. Persze azért el kell mondani az igazságot, noha az igazság amúgy is útlevél nélkül utazik, de mégsem lehet szó nélkül hagyni a valótlanságot, helyre kell tenni kérdéseket.

Az elődje sérelmezte, hogy nem hívta meg őt a Mária Valéria épületének, illetve a Parknak az átadására, annak ellenére, hogy ő indította el a projekteket. Miért nem?

Én úgy tudom, hogy a park avatására meghívtuk, mint MPP-tanácsost, bár nem vagyok benne biztos. Egyébre nem hívtuk meg, mert nem volt semmi köze hozzá, vagy pedig végig akadályozott a kivitelezésekben. Másfelől, mint mondtam, ő mérhetetlenül meggazdagodott – nekem az a véleményem, hogy ameddig Szász Jenő vissza nem adja azt, ami őt nem illeti meg, hanem a városé, addig nincs mit keresnie olyan rendezvényen, amihez a városnak, vagy nekem, mint polgármesternek köze van, és ugyanakkor lehetőségem nyílik arra, hogy a meghívottakat megválogassam.

Ameddig Szász Jenő nem adja vissza a városnak például azt a közteret, a Kőkereszt tér egy részét, amit az alapítványára telekkönyveztetett, addig nincs mit keresnie olyan rendezvényen, ami nyilvános, és amit mi szervezünk. A könyvtárért cserébe adtak a tulajdonosnak Kossuth utcai ingatlanokat, és az említett közterület egy részét, ami érdekes módon az ő alapítványának a tulajdonába került, mely szinte magántulajdonhoz hasonlítható az ő esetében – így működik az alapítványa.

Ameddig Szász Jenő a város területére az árvízpénzekből felépített szociális lakást nem szolgáltatja vissza, addig nincs mit keresnie ott, ahol meghívotti minőségben lehetne jelen. Egyfelől semmi köze dolgokhoz, másfelől pedig illetlenül viselkedett, és érdemtelen arra, hogy meghívjuk. Ha a mérleg arra felé billen, hogy meg kell hívni, akkor ez nem személyes megítélés kérdése, akkor meghívom.

Szász Jenőt januárban a városi tanács leváltotta az alpolgármesteri tisztségéből, azzal a fő érvvel, hogy nem végezte el a rá kirótt feladatokat. Most kire hárultak ezek a teendők és az elvégzi-e?

Végezzük mi ezeket a munkákat, mint ahogy eddig is. Őt nem csak azért váltottuk le, mert nem végezte el a munkáját, hanem azért, mert be se járt dolgozni. Érdemtelenül vette fel a fizetését. Aki havi 12-16 órát dolgozik a hivatalában – illetve ennyit jár be, mert egyébként nem tudom, ez alatt is mit csinált –168 helyett, az ne viseljen tisztséget, hisz ez nem korrekt.

A városi tanács polgári frakciója több ízben is kifogásolta a távhő-szolgáltatásra elköltött városi pénzeket, azzal indokolva, hogy évről évre egyre többen válnak le a rendszerről. Ön szerint miért érdemes mégis életben tartani, fejleszteni ezt a rendszert? Van ennek jövője?

Legfontosabb: azért, mert muszáj. 2500 család van, akik rá vannak utalva, s ezek ráadásul olyan családok, akik kevésbé tehetősek. Nem tudtak kiköltözni magánházba, nincs pénzük arra, hogy a távfűtési gondokat más módon oldják meg - magyarán, hogy kazánt vegyenek.

Ha a nyugat-európai példákat vesszük figyelembe, akkor Svájctól elkezdve Észak-Olaszországig ezeket a rendszereket részesítik előnyben. Ennek több oka van: most gázzal fűtünk, de pár év múlva lehet, hogy újra más fűtőanyagban kell gondolkoznunk. Ha a rendszert szétverjük, akkor nem lehet áttérni a biomasszás fűtésre, nem lehet lakásonként kukoricakórét, vagy faaprítékot égetni, nincs erre lehetőség. A gáz ára, akárcsak a pelletek esetében, nagyon függ a piaci érdekektől. Nem szolgáltathatjuk ki ezeket az embereket, akiket beszorítottak annak idején tömbházakba, hogy ne legyen esélyük se az emelkedett gázárat kifizetni.

2008-ban olyan rendszert kaptunk, mely oda volt adva egy siófoki cégnek, szét volt verve, mintha szánt szándékkal vitték volna a csőd szélére a távfűtési rendszert. Kivették a retúr vezetékeket a meleg víz esetében, így órákig kellett engedni meleg víz gyanánt a hideget.

Elhibázott döntés volt: ötmillió lej adóssággal hagyott itt hátra. Bukarestből megszerzett pénzek alapján sikerült működőképessé tenni, és az állami szubvenció megszűnése ellenére valamelyest az árdrágulást is kivédhetjük. Az a 2500 család nekem nagyon sokat jelent, felelősséget érzek értük, és egy nagyon komoly feladat ennek a kérdésnek a kezelése. Három éve ezzel foglalkozunk: több millió eurót hoztunk be a városba annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyük a rendszert: pályáztunk, napelemes vízmelegítő rendszert hoztunk létre a Tábor negyedben. A legnagyobb veszteségek az elöregedett, szigeteletlen csöveken vannak, ezeket kell kicserélni – tárgyalunk befektetőkkel, akik hajlandóak úgy beruházni, hogy a városnak is legyen jó.

Lát arra esélyt, hogy a befektetések hatására a lakók visszatérnek a távfűtésre?

Kezdetben 8000 család volt a rendszeren, én úgy vettem át, hogy 2700-2900 körülire csökkent. Ezen nem csodálkozom, hisz az emberek nem láttak benne jövőt, tudniillik ekkor hetven százalékos veszteség volt a Bethlen-negyedben a távfűtési rendszeren. Rossz gazda volt a közüzemek élén és még sorolhatnám – valószínű, hogy az érdekek is nagyon komolyan megjelentek.

Eldöntötte már, hogy indul-e Székelyudvarhely polgármesteri székéért a jövő évi választásokon?

Ha a továbbiakban jól haladnak a munkák, ha a városlakóknak a véleménye ugyanaz marad, mint most, akkor igen, indulok.

Több, az RMDSZ-ben betöltött tisztségéről is lemondott, így felmerült a kérdés, hogy RMDSZ színekben indulna, vagy akár függetlenként.

Én elsősorban a város polgármestere szeretnék lenni. A körülmény sok esetben meghatározza, hogy mi legyen. A politikai pártokra, egy olyan társadalmi berendezkedésben, mint a miénk, szükség van.

Jelenleg bírom az RMDSZ támogatását, de én nagyon örvendenék annak, ha a most bejegyzett néppárt is támogatni tudna és nemcsak. Várom civil szervezetek, egyesületek támogatását, és remélem, hogy ezeket meg is kapom. Ha mindez megvan, akkor indulok.

Van olyan kérdés, amit nem tettünk fel, de szeretne rá válaszolni? Mi ez és mi a válasz rá?

Vannak dolgok, amelyeket el szeretnék mondani, ha már más szóba hozta. Nem vagyok az a dicsekvő típus, sok mindenről nem beszéltem. Sem a családomról, sem másról – ami nem publikus. Megjelent pejoratívan a Szász-féle förmedvényben, hogy KISZ-titkár voltam. Tényleg az voltam a gimánziumban.

Hallottam már erről az ő köreikből, hogy önjelöltként lettem volna az. Szeretném leszögezni, hogy az igazgató, aki nagyon jó tanár volt, felkérésére vállaltam a jelöltséget. A diáktársaim a bentlakás dísztermében választottak meg - akkor nem a politikát láttam ebben a lehetőségben, hanem a munkát, és megtisztelő volt, mint ahogy valószínű ma is megtisztelő diáktanács elnökének lenni.

Annak köszönhetően, hogy én voltam diákok vezetője, voltak már akkor megvalósításaim. Azelőtt nem volt kosárlabda-bajnokság a gimiben, vagy nem engedtek diákokat játszani a teniszpályán. Elértem, hogy kosárlabda-bajnokság legyen, vagy teniszezhettünk.

Volt fotólabor az iskolában, de oda a diákságnak nem volt belépése, de közbenjárásomra kapnunk nagyítót, adtak a bentlakásban egy sötét raktárhelyiséget, ahová például saját kezűleg készítettem polcokat, és így elindítottuk a fotólabort.

Tizenhat-tizenhét éves voltam ekkor, viszont ezt leszámítva nem vállaltam semmilyen politikai tisztséget az elmúlt rendszerben, sőt el tudom azt mondani, hogy szinte károm származott belőle, hogy felkérésre sem vállaltam sem az egyetem alatt a párttagságot, sem miután Udvarhelyre kihelyeztek. A múltam tiszta.

Fájnak az embernek a valótlanságok és ezért is fogom többek között beperelni Szász Jenőt, mert aki nem mond igazat, azt a helyére kell tenni. Nagyon könnyen le lehet ellenőrizni, hogy jó közepes tanuló voltam, és mivel jól szerepeltem különböző tantárgyversenyeken, nemcsak az iskolát képviselhettem a városi versenyen, hanem a várost is két alkalommal a csíkszeredai olimpiászokon.

Ki lehet futni nagyon durva dolgokkal a médiába, de a következményekkel is számolnia kell annak, aki ezt megteszi. Nem szoktam üres kijelentéseket tenni, de aki ily mértékben meggondolatlan, az számolhat azzal, hogy nemcsak beperelik, hanem el is fogja veszíteni a pert.

A másik dolog a média. Mi nem támogatást juttatunk a médiának, hanem vállaltuk azt, hogy tájékoztatjuk az embereket, és mivel vannak közéleti hirdetéseink, amelyeket kötelező módon közzé kell tennünk, ezeket ki is kell fizetni. Vannak olyan műsorok, amiket azért szervezünk, hogy az embereket tájékoztassuk, ilyen a Közmeghallgatás a Digital 3 TV-ben. Vannak még a rádiókban várossal kapcsolatos műsorok, ahol nem a polgármestert hallják egyfolytában, sőt, nekem szinte nehezemre esik szerepelni, hanem a Művelődési Ház, vagy a színház, múzeum igazgatóját. Az aktuális témákról esik szó, ez pedig a közért történik.

Ugyanakkor Szász Jenő megjelentetett egy újságot, amiért sokkal többet fizetett, mint mi a Dolgainkért. A lapban a fejlesztéseket, vagy az aktuális problémákat mutatjuk be. Remélem, hogy sok elvégzett munkánkról adhatunk számot. Tulajdonképpen a média eszköz, amelyet arra használunk, hogy az udvarhelyieknek egy kicsit jobb legyen.

Az elődömnek azonban nem velem, vagy a lappal kellene foglalkoznia, hanem a pártjával, hisz városunkban elvesztette támogatóinak felét.

Tudna mondani egy jó dolgot, amit Szász Jenő jól csinált a városért?

Bármennyire nehéz, megpróbálom megtenni, de ezek után azért engedjék meg, hogy az ember elfogult legyen, és ne tudjak olyan könnyen váltani. Annak idején felkért, hogy induljunk együtt, amit elutasítottam, mert jellemhibás.

Lépten-nyomon megjelenik a jóban is a rossz. Mondok egy példát: milyen nagyszerű dolog lett volna, ha csak arról tudnék beszélni, hogy a MÜTF itt van Udvarhelyen. Van egy főiskola, amely diákokat oktat, és ez lenne a jó. De ott van rögtön mellette az, hogy kiszorított mindent, mert nem tűr konkurenciát, holott lehetett a felsőoktatás terén egyéb is. Szinte a tanítóképzést is útra rakták.

Vagy őszinte vagyok, vagy nem mondok semmit. A szoborparkokról beszélhetünk, amire az utóbbi években több milliót költöttünk, harmadszor kell megcsináltatnunk a Vasszékelyt, az Emlékezés Parkjában ezelőtt két évvel a kaput, most pedig a faszerkezetet kell újracsináltatnunk, mert korábban csapnivaló munkát végeztek. Azt is mondhatnám, hogy rendben van, hogy szobrokat állítatott, ezzel ápolta a nemzeti tudatot, még ha sokszor rosszul is tette, de nehezen tudom kimondani, mert jön a: de. És nem azért, mert én feltétlenül azt akarom.

Jó dolog, hogy az emlékezés jegyében a Millenniumi emlékművet visszaállították, de nem biztos, hogy dupla áron kell ezt tenni, avagy a végtelenbe futó diadaloszlop tetejére egy apró turulmadarat kell ültetni.

Nem tudom, miről tudnék beszélni, ami a város, vagy a közösség szempontjából egyértelműen jó. Neki voltak olyan megnyilvánulásai, ami összességében akár értékelhető így is, úgy is, de a történet végén mindig ott van a de. Nagyon furcsa kettősség jellemzi: arról, amit megpróbál elhitetni folyton kiderül, hogy sántít.

Az a jó, hogy elment. És végül szépen berendezte a polgármesteri irodát.