Búcsúzik az albérlettől a Benedek Elek
MEGOSZTÓ


Tweet
Élőben az októberi tanácsülésről – átadták a Vasszékely-díjakat
Kivételesen egy órával később kezdődik az...Megint lecsapott a prefektus a magyar trikolórra
Az október 23-ai díszítés miatt büntette meg a...Lyukas izék a főtéren
Az október 23-ai megemlékezés alkalmából ünneplőbe...


Miénk itt a tér – a pedások honfoglalását stílusosan az LGT-sláger adta hírül. A kívül-belül megfiatalodott és megszépült öreg hölgy, a Mária Valéria épülete mögötti iskolaudvaron glédába állított diákokat, a tanárokat, egybegyűlteket Lukács István igazgató köszöntötte.
Mindenki a helyére
„Tavaly még csak halkan mondtam, ma már hangosan jelentem ki: miénk itt a tér!" – fogalmazott Lukács. Beszédében emlékeztette a jelenlevőket, hogy két évvel ezelőtt, 2009-ben, a város elöljárója még annak garanciájaként volt az évnyitó vendége, hogy „a hajó csak viharban van, de nem süllyed".
„Most boldogan jelentem: a matrózok, a kapitány soha nem hagyták el a hajót és készen állunk a hajózásra!" - fogalmazott az igazgató.
„Gratulálok az iskola vezetőségének, a szülői közösségnek azért a bölcsességért, hogy az erőszakossággal csak addig mentek el, amíg az hasznos volt" – vette a lapot Bunta Levente polgármester, aki örömteljes tanulást kívánt a diákoknak. Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, átnyújtotta az igazgatónak a megyei tanács ajándékát, egy székely lobogót, amit azon nyomban ki is tűztek az épület homlokzatára, az országzászló mellé.
A hivatalos évnyitón nem maradt el az elsősök ünnepélyes fogadása, verses köszöntése és szót kapott a Diáktanács elnöke, Pál Andrea is. A félórás ceremónia után az 1-8-asok és a kilencedikesek a tanítók az osztályfőnökök vezényletével az régi tantermek felé vették az irányt.
Kisminkelt öreg hölgy
A Lukács által „a legszebb és legnemesebb öreg hölgyként" aposztrofált Mária Valéria még mészszagú és imitt-amott mészfoltos. Egyelőre kopár falú, de vadonatúj padokkal berendezett osztálytermeit az öt középiskolás (egy tízedik, két tizenegyedik és egy végzős) osztály foglalta el.
A kívül-belül felújított, hófehérre meszelt, barna ablakokkal, ajtókkal, új padlóburkolattal ékeskedő épületben Lukács István igazgató és Novák Károly aligazgató kalauzolták a vendégeket és a sajtó képviselőit.
Egyelőre csak a kapusszoba és az öt osztályterem van bebútorozva, de a polgármester ígérete szerint 2-3 hét múlva elkészül a három szakterem (informatika, idegen nyelv, természettudományok), a multimédiás helyiség, a tanári szoba és más helyiségek bútorzata is.
A Benedek Elek iskola névtábla még a régi helyén, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium főbejárata felett van és a szomszéd kertjében áll Elek apó szobra is. Az új névtábla készül, a szobor átköltöztetésére már megvannak a tervek – erre valószínűleg jövő év folyamán kerítenek sort – újságolta kérdésünkre Novák.
A pipatórium felől is érdeklődtünk, hiszen az épület frontján évekig lebegő „függöny" mögötti cigiző megszűnt. Kiderült, az épületben, beleértve a vadonatúj mellékhelyiségeket is, füstérzékelők vannak felszerelve, így a Mária Valériában tanárnak-diáknak füstölögni egyaránt csak átvitt értelemben lehet.
Már a búcsúzkodásnál tartottunk, amikor a folyosón összetalálkoztunk az iskola neves, már nyugalmazott tanárával, Pálfalvi Pállal, aki jólesően mustrálta a terepet és bölcsen csak ennyit mondott: szép és jó, örvendetes, hogy végre elkészült az új otthon és a legfontosabb, hogy békesség legyen benne.
Restaurációs történelem
A Benedek Elek iskolában összesen 455 tanuló kezdte meg a 2011/2012-es tanévet. Az intézményben 43 pedagógus oktat, munkájukat hat- és nyolcfős didaktikai és segédszemélyzet segíti. A város egyik legpatinásabb, legszebb épületének, az egykori Mária Valéria kisdedóvónak a felújítása 2004-ben vált szükségessé, azt követően, hogy a Márton Áron tér 2. szám alatt levő ingatlant a református egyház visszakapta tulajdonába. A visszaszolgáltatást követően egy fedél alá került az állami és az egyházi iskola. A nem feszültségmentes közösködés megszűnésére megoldást az épület felújítása jelentette. Az összesesen 1 400 000 lej értékű, kormánypénzből és helyi költségvetésből finanszírozott felújítás 2007-ben kezdődött el, de a modernizálást anyagi források hiányában csak 2011 őszére sikerült befejezni. |
