„Járom az utam a macskaköves úton, / A léptem kopog esős éjszakán, / Az ütött-kopott utcák nevét tudom, / Mert én itt születtem, ez a hazám." – hányszor hallottuk ezt a dalt Záray-Vámositól Máté Péteren át a Beatricéig! És hányszor jártunk macskakövön Budapesten, Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen... A macska-, illetve kockakő a városi utak, utcák vagy terek kövezésére használt, oldalt szögletesre vágott-faragott, domború felületű kő.

Legtöbbször vulkáni eredetű, bazalt, gránit vagy andezit. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a 19. század második felében terjedt el az utcák burkolása, például Bécs kockakő-burkolata somoskői bazaltból készült. És itt meg is érkeztünk az elnevezés egyik lehetséges eredetéhez. Egyesek szerint a kockakő az a kocka vagy téglatest alakúra vágott kő, míg a macskakő a folyóvíz által legömbölyített, a macska koponyájához hasonló kő.

Ez másképp van, illetve lehet: a mai Szlovákia területén levő Somoskő mellett található az ún. Macskalyuki kőfejtő (szlovákul Mačacia), ahonnan Bécsbe szállították az utcaköveket. A bazaltbányászat 1878-ban kezdődött a környéken, ám a trianoni békeszerződés értelmében a bányák többsége (így a macskalyuki is) Csehszlovákia területére került Somoskőújfaluval és Somoskővel együtt. Több eves tárgyalássorozat után sikerült elérni, hogy a két település mégis Magyarországra kerüljön, de a bányák egy része ott maradt – annyi engedmény még volt, hogy a kitermelt kő vám- és illetékmentesen juthatott Magyarországra. A szállítás a határon át egy majd' kilenc kilométer hosszú kisvasúti pályán történt, ennek nyomai, valamint az egykori vámház ma is megvan. A macskakő tulajdonképpen

a macskalyuki kő rövid megnevezése.

A macskakővel való szabadtéri burkolási módszer a második világháborúig volt elterjedt, majd az aszfalt fokozatosan, a hatvanas évektől szinte teljesen kiszorította. A kocka- illetve macskakő nagy előnye, hogy nagyon erős, nem törik könnyen, szilárd, többször is le lehet rakni és felszedni (a kövek nincsenek egymáshoz rögzítve). Hátrányuk, hogy esős időben a felületük csúszóssá válik, a nagyobb sebességű járművek esetén ez veszélyt jelenthet.

A hatvanas évektől kezdődően az európai és amerikai (pl. New York utcáinak nagy részét évtizedekig ilyen kövek borították) városokban megkezdődött a kockaköves utcák és terek felbontása, felszámolása, majd helyüknek leaszfaltozása, illetve betonozása. Sok helyen ez úgy történt, hogy a macskakő megmaradt útalapnak – ahogy Székelyudvarhelyen is, amint azt látni fogjuk.

Az udvarhelyi gubacs- és macskakövek

Székelyudvarhely legrégebbi kockaköves része a Márton Áron tér és környéke: az egykor Deák térnek hívott helyen 1941–42-ben alakították ki az ún. Patkót, a ma is ott lévő kockakövek akkor kerültek oda. Vofkori György helytörténész írása szerint az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó gubacsköves utcaborítás ma már nem lelhető fel a város területén.

Régebben flaszterezésnek hívták azt az eljárást, amelynek során a Nagy-Küküllőből kiemelt gömbölyű köveket homokágyba helyezve borították be az utcákat. Székelyudvarhely főbb utcái még a két világháború között is ilyenek voltak, kétoldalt vízlevezető sáncokkal. Aszfalttal, illetve méretre vágott kockakövekkel csak a negyvenes-ötvenes években kezdték borítani az utcákat.

Így kaptak kockakőborítást az Eötvös József, a József Attila, a Gábor Áron, a Szentimre utcák, illetve részeik, vagy később a Horea, az Ady Endre és a Lorántffy Zsuzsanna utcák, valamint a vonatállomás környéke. A Kút utcában a tavalyi aszfalt szintén ezekre a kövekre került, de így tűnt el a Wesselényi Miklós és a József Attila egy-egy szakasza is. Tény az is, hogy síkosságuk szembetűnő: esős időben veszélyes rajtuk biciklizni, pl. a Bethlen Gábor utcából a vonatállomás felé kanyarodva óriásit lehet esni.

Hiányosak, kopottak, hullámosak

A felsorolt, illetve a többi, kb. összesen tíz kockakővel borított székelyudvarhelyi utca eltérő képet mutat: az utcák némelyike hibátlan, de olyanok is vannak, amelyeken nehézkes a közlekedés. A Kút és a József Attila utcák találkozásánál több kő kifordult a helyéből, kerékpárral gyorsan és figyelmetlenül haladva óriásit lehet esni.

Katasztrofálisan hullámos és hiányos az Eötvös József utca, amelyen néhány éve még fekvőrendőrök is díszelegtek, de azok több kárt okoztak, mint hasznot. Ez a legrázósabb, nem ajánlatos úgy biciklizni rajta, hogy közben orosz karórát viselünk, mert a mozgástól könnyen megomlik a finommechanikája.

Egy másik udvarhelyi jellegzetesség, hogy ha a macskaköves utca esetleg mégsem túl hullámos, egy-egy kiálló, rozsdás aknatető mindenképpen megtöri az összhangot – általában az utca közepén.

Néha látni a városháza egy-egy szakembergárdáját, amint igen aprólékos munkával illesztgetik a köveket egymás mellé. Ám a trend egyértelműen az, hogy aszfalt, vagy új burkolatkő (térkő vagy népiesebben szólva: piskótakő) kerüljön a helyükre, mert a teljes felújításuk óriási erőfeszítést jelentene, így pedig sziszifuszi munkának tűnik. Néhány éve a Wesselényin még tették-vették a köveket, de az arra járó kamionok kiforgatták a helyükből nedvesebb időben, így a vége az lett, hogy az egészet leaszfaltozták.

A legtöbb kockaköves utca több mint húszéves, ám olyanok is vannak, amelyek kevesebb, mint tízévesek. A kilencvenes évek végén reneszánszát élte a kockakövezés, olyan utcák kaptak köves burkolatot, amelyekben nem sok, csak fontos ember lakott. De ezek az utcák is jobbára már azt a hullámzó képet mutatják, amit a legrégebbiek – a Patkóban például nagyon sok a kopott kő, s ha fennebb megyünk, az Iskola utca, illetve a Szentimre (már ahol van még ilyen rész) is ezt adja. A Kút utca kövei eltűntek, s néhány év múlva minden bizonnyal az összes kockaköves utcával ez történik majd.