Szombatfalván, a ma az író nevét viselő utcácskában, közvetlenül a Gizi csárda szomszédságában, az 5-ös házszám alatt bújik meg az udvarhelyi műemlékek közé sorolt Nyirő-villa. Az a ház, amelyet a múlt század 20-as éveiben az író építtetett, és amelyben családjával mindössze öt esztendeig (1936-1941) lakott.

Sok víz lefolyt azóta a Küküllőn, a házat államosították, később a város tulajdona lett és mai napig az, hiszen Nyirő leszármazottai nem igényelték vissza az ingatlant. Az összesen 170,5 négyzetméter felületű épület - amelyhez egy 526 négyzetméteres kertes udvar is tartozik - évek óta az Urbana Rt. ügykezelésében van. A 2009-ben megkötött és 2014-ig érvényes szerződés értelmében a háznak két albérlője, gondnoka van: Szabó Gyula és a Kovács István-Kovács Júlia házaspár. A két bérlő közösen, fele-fele megosztásban használja az udvart. A Kovács házaspár a villa teljes felületéből 77,6, Szabó pedig 92,45 négyzetméretnyi felületet bérel - tudtuk meg Máthé Páltól, az Urbana Rt. munkatársától.

A helyszínen kékre festett kapu fogadott, rajta egy fémtáblán Kovács István és Kovács Júlia neve mellett még az utca egykori neve, a Vlad Tepes olvasható.

„Utoljára 2002-ben, Szász Jenő idején volt itt egy nagy ünnepség az udvaron. Akkor tették fel a házra az emléktáblát és akkor szólt a feleségem a polgármesternek, hogy ha már itt a Nyirő-ház, jó lenne az utca nevét is megváltoztatni. Na, azóta Nyirő József utca ez" - mesélte az utcanév-változtatás történetét István.

A villában a kis ablakos, tömör fából készült, barna bejárati ajtó, a földszinti konyhában a főzőcsempe, a szobákban a csempekályhák, az emeletre vezető masszív, míves, fa lépcsőkorlát őrzi már csak az eredeti állapotokat. A ház belső terében (melyről Kovácsék kérésére nem készítettünk fotót) a lakók az utcára néző konyha melletti kis felületű lomtárat (talán éléskamra lehetett valamikor) alakították át fürdőszobává és a földszinti, nyitott teraszt beüvegezték. A beszélgetés során sok mindenre fény derült, többek közt arra, hogy a ma is impozáns villa gondozójának lenni örömmel és ürömmel is teljes.

Kovácsék elmesélték, 1976-ban költöztek be egy Kossuth utcai ötszobás lakásból a villába, abban a reményben, hogy azt megvásárolják. „Három évig hazudoztak, aztán kiderült, hogy erről szó sem lehet. Meg is bántuk, hogy vénségünkre nem a saját házunkban lakunk" - mondta Júlia néni, aki büszkén mutatta meg a harmincöt évvel ezelőtt még gaz felverte, ma gyönyörűen gondozott udvart és a ház utca felőli frontjánál levő virágoskertet.

„Tudja, amióta itt lakunk, 35 esztendeje, soha senki egy árva vasat nem adott a felújításra, mindent a saját zsebünkből fizettünk ki" - panaszolta s hozzáfűzte, hogy a villát anno saját költségükön közművesítették, tatarozták és csináltatták meg fürdőszobát.

„Mióta itt lakunk, rajtunk kívül senki nem mozdított itt semmit. Mi áldoztunk arra, hogy valahogy nézzen ki ez a ház, mert bizony elég sok turista bejön ide és megnézi. A bérleti díjat az elmúlt években háromszor emelték, most havi 300 lejt fizetünk" - sorolta. Hozzátette, a tetőtér ázik, a tetőt kéne kijavítani. Erre a célra a közüzemek adott is 200 darab cserepet, de a lakók szerint az „nem a házra való". A javítást megnehezíti, hogy a padlásról nehezen hozzáférhető a tető, a fedél csapott részéhez csak állvánnyal lehet hozzáférni. Kovácsék azt is elpanaszolták, hogy legutóbb a csatornát cseréltették ki. „2000 lejbe került, s hiába ment fel az uram az Urbanához, nem tudják a javíttatást visszafizetni sem az albérleti díjból leszámolni, mert nincs hivatalos papírunk róla."

„A cigányok átverték a férjemet" - kesergett az asszony. Hozzátette, panaszával meg fogja keresni a polgármestert, már kérte a kihallgatást.

„Tudunk a gondról, jelezték is, de az igazság középen van" - mondta Máthé Pál, aki szerint a lakók rendes, kedves emberek, de panaszukat nem tartja jogosnak. Elmondása szerint a közüzemekkel kötött szerződés értelmében szinte egy szimbolikus összeg (még 100 euró sincs) a lakbér. A villa karbantartása-javítása a szerződés szerint a lakók feladata, de minden tatarozásra vonatkozó kérést előzetesen írásban kell benyújtaniuk a közüzemekhez.

A helyszíni szemlét követően a jelzett javításhoz szükséges alapanyagokat - és ha szükséges, akkor a munkásokat is - az Urbana Rt biztosítja. A tető esetében a lakók írásban kérték a javíttatást, a közüzemek megvásárolta és a helyszínre is szállította a 200 darab cserepet, 7 liter festéket, oldószert és a cserép alá való léceket. A május 2-án kiállított jegyzőkönyv szerint a bérlők vállalták, hogy a munkát elvégzik. A csatornajavítási szándékról kérést nem adtak le, a füzetlapra írt, 2000 lejről szóló „számla" sem ér semmit, így a mulasztás miatt valóban a lakóknak kell kifizetni a csatorna árát - közölte Máthé.

A Nyirő-villa jelenlegi tulajdonosi helyzetéről, állapotáról a tulajdonosnál, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban és a Haáz Rezső Múzeumnál érdeklődtünk. Jó helyen kopogtattunk, hiszen ennek köszönhetően került elő az a múzeumban porosodó, 1997-es, mai napig csak papíron létező tanácsi határozat, amely szerint az ingatlanból egy 21 négyzetméteres felületet átadtak az akkor még Zepeczáner Jenő igazgatása alatt álló Haáz Rezső Múzeum gondozásába.

„A határozat szerint a Nyirő-villa 21 négyzetméternyi része épp úgy a múzeum ügykezelésébe tartozik, mint a farkaslaki Tamási-emlékház, a Tompa-emlékszoba, a képtár, szejkefürdői borvízmúzeum épülete vagy a tulajdonos által végrendeletében a múzeumra bízott Spanyár-ház. Azonban a Nyirő-ház esetében a leltár alapján történő, hivatalos átvételi procedúrára mindmáig nem került sor" - közölte Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.

„Az 1997-es tanácsi határozatról itt a hivatalban eddig senki nem tudott semmit, lévén, hogy a mostani munkatársak közül akkor sokan még nem is dolgoztak itt. Tikosi László műszaki igazgató kérésére a múzeumigazgató behozta az ezt igazoló dokumentumot és a továbbiakban a polgármesterrel közösen fogják tisztázni és döntést hozni ebben az ügyben" - közölte Bálint Attila, a hivatal szóvivője, aki ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben tájékoztat a fejleményekről.

A Nyirő-villa albérlőinek sem volt tudomásuk a tanácsi határozatról, az emlékszoba tervéről viszont igen. Mint mondták: örvendenének is neki, hiszen sokan felkeresik a házat, de a falon - eléggé hevenyészetten - elhelyezett emléktáblán kívül nem nagyon van amit a látogatóknak mutogatni.

A látottak, hallottak alapján meggyőződtünk, hogy a Nyirő-villa jó kezekben van. Az albérlőknek köszönhetően szép, rendezett az udvar, a kert. A közüzemek vezetősége is előkeríti a pénzt a kisebb-nagyobb tatarozásokra, de a betérőknek csak a gyönyörű villa látványa jut.

A Székelyudvarhelyért Alapítvány által szorgalmazott Nyirő-emlékszoba létrehozása igencsak aktuális lenne, hiszen a cikk megírásakor kaptuk az információt Balázs Árpád tanácsostól, hogy Nyirő József földi maradványainak exhumálására minden valószínűséggel az ősz folyamán sor kerül és a az író hamvait hazahozzák Székelyudvarhelyre.

A Székely Apostol emlékezetének városunkban méltó nyughellyel és egy emlékszobával is mementót állítani mindenképpen a villa tulajdonosa, a város és vezetése becsületbeli kötelessége, de a feladat ugyanakkor minden udvarhelyi ember szívügye is kell legyen.