Annak ellenére, hogy az udvarhelyi vonatállomás a héjjasfalvi szárnyvonal végállomása, valamikor fénykorát élte, még a rendszerváltás után is legalább harmincöt fős személyzete volt. Arra is két ember volt fogadva, hogy a tűzifát hasogassa, behordja az irodákba és gondja legyen a tűzre, hogy mindig meleg legyen.

Mára ez egy személyre csökkent. Na nem a fahordás, hanem a teljes állomás személyzete: egy ember engedi a sorompót, adja a jegyet, vezeti a könyvelést, plombálja a szállítmányt (már amikor van mit), vagy éppen takarít. A privatizáció, a féktelen hanyatlás nem csak a humán erőforráson mutatkozik meg. Az állomás peronján lassan elkopik a beton, az irodák zárva vannak és egyre gyorsabban amortizálódnak az épületek.

Pár hónapja figyelhettük meg, hogy a valamikor mozdonygarázsként működő épület évek óta tartó hanyatlása milyen hatalmas mértéket öltött. Tépett falaival, beszakadt tetejével jelzi a múlást s egy méltatlanul csúf látképet ad a városnak.

A vasútvonalat 1888. március 15-én adták át a forgalomnak. Az épületek egy része is ekkor került üzembe, többek közt a gőzmozdonyokat felkészítő garázs is. A garázs bejáratánál még ma is álló óriás csapon töltötték a vizet, amiből majd a gőzt nyerték a mozdonyok. A garázs feladata volt a mozdonyok karbantartása, szerelése vagyis az útra való felkészítése.

Ez a feladata megszűnt, amikor új dízel mozdonyokat kapott a vonal. Az 1980-as évektől már csak raktárgarázsnak használta a sínkarbantartó csoport. A teljes funkció megszűnése talán a privatizációtól datálható, az épület öt-hat éve áll kihasználatlanul. S mint minden ilyen ingatlannál, innentől kezdve felgyorsult az amortizáció.

Mivel a román vasúti társaság (C.F.R) bérbe adta a vonalat és az állomást, így az épület amolyan senki fia lett. Az új bérlő a garázsrészt nem béreli így nem is fejleszti, míg a vasúttársaságnak valószínűleg kisebb baja is nagyobb az udvarhelyi omladozó épületnél. Pár éve még volt egy kisebb felújítás az állomáson, amikor ezt-azt lefestettek, de a garázs abból is kimaradt. Volt ígért arra, hogy lesz valamennyi pénz a felújításra, de az feledésbe merült, tudtuk meg az egyik, vasúttársaság-közeli embertől.

Miután a tetőn az idő elvégezte a romboló munkát, az esővíz szabadon tudta kikezdeni a szerkezetet. Az idős tartóoszlopoknak nem kellett sok, hogy teljesen megadják magukat és cserepestől lezúduljanak. Ma már omladozó vakolat és málló tégla jellemzi az épület nagy részét. A tetőzetnek legalább a fele beomlott, így az épület életveszélyessé és teljesen használhatatlanná vált.

A nemrég olyan nagy érdeklődésnek örvendő MÁV Nosztalgiavonat Udvarhelyre való megérkezéskor a szervezők és a kilátogatók nem hiába a kis állomáson fogadták az érkezőket, ugyanis a nagy állomás elgondolkodtató első benyomással lett volna az idelátogatókra.