Az udvarhelyiek borvízivási szokásai máig sem sokat változtak, gyakorlatilag mindig „tölt" valaki borvizet a forrásnál, sokan ládaszámra töltik a pillepalackokat a jellegzetesen petróleumízű ásványvízzel. Az viszont nagyon elszomorító, hogyan néz ki az út melletti forrás környéke.

A borvíz szekérrel való szállítása az ivóvízhálózat kiépülésével (hatvanas-hetvenes évek) fokozatosan megszűnt, de a borvizet szállító bivalyos szekér lett az 1980-as évektől a szejkei néptánctalálkozó jelképe. Több fennmaradt fotó is van az egykori szekerekről, amik a háromliteres „sztenderd-korsók" egy részével együtt a három éve működő borvízmúzeumban láthatók.

Palackrengeteg

Ha egy átlagos nap délelőttjén kimegyünk a Szejkére, s megállunk vizet inni, a következő kép fogad: a forrás környékén autók, mellettük emberek és rengeteg műanyagpalack (PET vagy flakon itteni köznyelven) – a palackokból jut bőven a forrás környékére is, hiába van évek óta szeméttároló a helyszínen.

A szejkevízről megoszlanak a vélemények, mert vannak, akik nem szeretik, vannak, akik erre esküsznek, s vannak olyan idősebb udvarhelyiek, akik szerint a háborút követő próbafúrásokkor „elment az ereje" a víznek.

Utána is hordták be a városba – a visszaemlékezések szerint akár napi hétezer liter ásványvizet is behoztak Udvarhelyre a bivalyos szekerek, de állítólag már nem volt az igazi.

Ma autóval, raffiazsákban és -szatyorban, az e téren igen praktikusnak, de nagyon környezetszennyezőnek bizonyuló palackokban hordják az udvarhelyiek és a környékbeliek a vizet.

Akkora sorok nincsenek, mint néha Homoródon, de azért van úgy, hogy – pechünkre – sokat kell várni egy kortyra. Előfordult az is, hogy a forrás szennyeződött – pl. az öt és fél évvel ezelőtti árvíz alkalmával, amikor nagy mennyiségű ammónia került a vízbe, ezért nem volt javallott a fogyasztása, a kutat fertőtleníteni kellett. Tavaly augusztusban esővíz szivárgott be a kőgyűrűkön, a víz kissé ízt váltott. Olyan is történt, hogy a borvízforrás megfagyott – legutóbb 2010 januárjában fordult elő ilyen eset, akkor néhány napig nem lehetett vizet tölteni.

Problémák azonban régebb is voltak: „Több oldalról panaszt hallottunk, hogy a szejkei borvizet behordók valamilyen geseftet űznek saját szakállukra, mert néha a borviz olyan, mintha annak legalább a fele édeskuti viz volna. Jó lenne, ha a forrás tulajdonosa a dolognak a végére járna." – írja a Székely-Udvarhely újság 1895. évi 43. száma (Kápolnási Zsolt történész kutatása után). Akkor sem volt mindenki talpig becsületes Udvarhelyen.

A díszkapu

Néhány évtizeddel ezelőtt, a hatvanas évekig állt itt, a forrásokhoz vezető út felett egy faragott díszkapu – Balázs Ferenc nyugalmazott fényképész visszaemlékezése szerint a díszkapu a hatvanas években már korhadt volt, ezért az akkori megyei vezetőség ezt ledózeroltatta. Visszaállítását már „nem támogatták", hiszen a jellegzetes székely motívumokkal kifaragott építmény szúrta a szemét az akkori elöljáróknak.

A Sarolta-forrás

Az ún. főforrás már a 19. századtól „itatta" az udvarhelyieket – a Sarolta-forrást három éve a Haáz Rezső Múzeum és a polgármesteri hivatal által létesített Ásványvíz- és Fürdőmúzeum foglalja magába. Az országúton tábla mutat a borvízmúzeum irányába, baloldalt az egykori „pléhvendéglő" romjai árválkodnak. Ez az a kocsma, ami a kilencvenes évek derekáig működött, akkoriban megszűnt, ma már mindent elhordtak belőle, ami mozdítható volt. Remélhetőleg a Borvíz Útja projekt ezt is eltakarítja a területről.

Ha már a Borvíz Útjáról szó esett: az országúttal párhuzamosan halad az az út, ami eddig az egyetlen kézzelfogható eredménye az említett projektnek – tavaly elkezdődött, idén folytatódik, és az lenne a rendeltetése, hogy a borvízforrásoktól a színpadig, az utaktól az épületekig mindent felújítódjon. Mielőtt a borvízmúzeumhoz érnénk, jobboldalt van a népiesen gumiföldnek is hívott, védett tőzegláp.

Azt, hogy nem volt mindig védett (csak a kilencvenes években lett az), jól jelzi, hogy az egykori futballkapuk még állnak a területen – a hetvenes-nyolcvanas évek igen népes majálisain nagy focicsaták dúltak itt gyermekek és felnőttek között egyaránt. A gyeptőzeget lehetne hasznosítani is, de ez is várat magára, mint annyi minden más a Szejkefürdőn. Két éve valakik (az ilyesmire utólag sohasem derül fény) felgyújtották, a tűzoltók akadályozták meg a lángok továbbterjedését.

A szejkefürdői borvízmúzeum 2008 tavaszán, az akkori választási kampány hevében nyitotta meg kapuit – a tervek több éve készen álltak, az építkezés is elkezdődött néhány évvel azelőtt, de a 2005. augusztus 23-i árvíz súlyos pusztítást vitt véghez a Szejkén. Nemcsak a múzeumnál, hanem a vendéglőnél is nagyok voltak a károk – a Szejke-patak vashídját kb. 15 méterre sodorta el a gyilkos áradat. A múzeum évről évre, áprilistól októberig fogadja a turistákat – idén április 22-én, a Föld Napján nyitja kapuit egy fotókiállítással.