A 19. század egyik legjelentősebb technikai vívmánya pontosan 123 évvel ezelőtt, 1888. március 15-én érkezett meg Székelyudvarhelyre. Az útja hosszú volt, de nem feltétlenül fizikai értelemben.

Udvarhely, a végállomás

Nem véletlen, hogy pont a nemzeti ünnepre készült el a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvasút – habár korábban úgy tervezték, hogy hamarabb megépül a vonal, 1887-ben igencsak fel kellett gyorsulnia a munkának, hogy az első gőzmozdony és a szerelvény végigpöföghessen rajta.

A Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó fővonal a kiegyezés után hat évvel, 1873-ban készült el: rá tizenöt évre ebből az ágból nőtt ki az a vasútvonal, amelynek végállomása Székelyudvarhelyen van, ha Héjjasfalvától számoljuk, akkor városunkig körülbelül 36 kilométer a sínpár hossza.

Az udvarhelyi vármegyeházán a Vasúti Részvénytársaság alakuló gyűlése 1886. január 23-án volt– néhány hónappal később, áprilisban Ugron Gábor és ifj. Daniel Gábor országgyűlési képviselők Budapesten kötöttek szerződést az építkezés kivitelezésére egy Kutlánya János nevű vállalkozóval. A vasút megépítése akkori pénzben több mint egymillió forintba került. Az első kapavágást 1887 tavaszán ejtették meg, az építkezés igen nehezen haladt, pedig az itteni mesteremberek mellett olasz és magyarországi, főképp szegedi munkások is dolgoztak.

Több tervet készítettek arra nézve, hogy hol legyen a vonatállomás - először a Kollégiumkertbe tervezték, s ezért a Nagy-Küküllő egyik ágát akkor el is terelték. Végül a mostani helye mellett döntöttek. Volt olyan helyzet, amikor nem volt elegendő az építőanyag: ekkor Ugron Gábor saját vagyonából megvásárolta a pálfalvi katolikus egyházközség tölgyerdejét, s ebből az anyagból készültek a vasúti kishidak, átereszek, illetve talpfák. Utóbbiak egészen az 1950-es évekig „állták a sarat", csak akkor cserélték ki őket fokozatosan.

Átadás és egy híres fotó

1888. március 7-én a magyar kormány szakemberei beutazták a vasútvonalat és miután rendben találtak mindent, engedélyezték a vasútvonal megnyitását. Ugron Gábornak sikerült elérnie, hogy a vasút átadási ünnepségét a magyar forradalom kitörésének napjára, március 15-re tegyék. Az eseményt a város akkori fényképésze, Ferenczy Lukács is lencsevégre kapta, de nemcsak Udvarhelyen, hanem a vasútvonal egész hosszában ünneplőbe öltözött székelyek várták a székely gőzös megérkezését.

A székelyudvarhelyi indóház előtt is népes közönség ünnepelte a vonat befutását. A gőzmozdonyra kapaszkodva Ugron Gábor és az építkezési vállalkozó látható, a másik oldalán az egyenruhás férfi valószínűleg az első állomásfőnök. Az állomás épülete is ekkorra készült el – később bővítették, 1908-ban pedig villanyvilágítással látták el.

Hosszabbítási tervek, majd privatizáció

A hatalomváltáskor a vasút a román állam tulajdonába került. A síneket meghosszabbították a hatvanas-hetvenes években a szállítás megkönnyítése végett - Székelyudvarhely az óta is végállomás, további hosszabbításra már nem került sor. Az ötvenes-hatvanas években többször is tervezték a vasút meghosszabbítását Csíkszereda irányába, de erre soha nem került sor. A vasút tervezett nyomvonalának egy-egy kézzelfogható darabja azonban ma is látható Szombatfalván.

A Sas utca végében, a Szombatfalvi utca közelében ma is látható, hogy egykor ide egy, a mostaninál nagyobb, a segesvárihoz hasonló vonatállomást terveztek. A Román Vasúti Társaság (CFR) többszöri nekifutásra csak 2006-tól adta bérbe a szárnyvonalat egy magánvállalkozásnak. A brassói székhelyű Keolis (később Regiotrans-ra változtatta a nevét) jelzett év szeptemberétől vette át a vasutat, az első új, modern, francia gyártmányú szerelvény 2006. október 5.-én jött Udvarhelyre. Az egy évvel azelőtti árvíz a vasutat több helyen is megrongálta, emiatt több helyen talpfákat és (2007-ben) sínszakaszokat is cseréltek. A város területén levő, több mint száz éves vasúti híd sajnos egyre rosszabb állapotba kerül, környéke szemetes és elhanyagolt.