Természetesen – ahogy a bevezetőben is hangsúlyoztuk – nem arról van szó, hogy atomkatasztrófa, háború vagy egyéb vészhelyzet fenyegetne, de a polgárvédelem alapelvei között szerepel az ilyen helyzeteket megelőző felkészítő munka, illetve vészhelyzetben a gyors riadó és tényleges katasztrófa esetén a mentés, annak szervezése. Készítettünk egy ilyen székelyudvarhelyi leltárt, ellátogatva a városháza alatt húzódó óvóhelyre és a háború vagy más vészhelyzet alatt használandó parancsnoki szobába.

Egy kis szirénakultúra

A polgármesteri hivatalban Vetési Dénes polgárvédelmi felügyelő feladata ezeket a dolgokat ismertetni, évente néhányszor gyakorlatot szervezni. A leépítések és kollégája nyugdíjba vonulása után már csak ő végzi ezt a munkát, így egyedül fogad irodájában. Ott, ahol muzeális értékű felszerelések vannak: régi számítógép, kopott távbeszélők, színes, gombos szerkezet a hetvenes évekből és a város összesen 18 szirénáját indító kapcsolószekrény (képünkön, jobbra).

A szirénaindítón kívül ezeket a berendezéseket soha nem vetették be élesben – tegyük hozzá gyorsan, hogy szerencsére. A hidegháború idején ugyan valós veszélyt jelenthetett egy esetleges szovjet-amerikai konfliktus, de legfelsőbb szinten mindig okosabbak voltak az emberek, az indulatokat és a büszkeséget mindig legyőzte a józan ész. Visszatérve a szirénákra, az évente-kétévente tartott polgárvédelmi gyakorlatok idején nyomogatnak több mint harminc éves gombokat ebben a teremben, mert a felügyelő asztali számítógépe és telefonja teljesen mai, mint ahogy hozzáállása is.

Ha már a szirénáknál tartunk, jó tudni, hogy az ún. előriasztás (ez légitámadás esetén van) hangja háromperces – a 32 másodpercnyi szirénahangot 12 mp csend követi, mindez még kétszer ismétlődik meg. A négy másodpercenként váltakoztatott szirénahang és csend (mindez tizenötször) jelenti a vészhelyzetet – ekkor óvóhelyre kell menekülni. A folytonos szirénahang a veszély elmúlását, az óvóhely elhagyását jelenti. Székelyudvarhely 18 szirénájának egyenkénti hatósugara kb. 600-800 méter, tehát hanggal teljesen le lehet „fedni" a város területét.

Aki most lent van, lent is marad

Amíg Budapesten és más nagyobb városokban a metróalagút számít a legfontosabb, tömegeket befogadó óvóhelynek, addig Székelyudvarhelyen az ún. technikai alagsorok, magyarán a tömbházak alatti pincéké ez a szerep. Ezek manapság a lakosság éléskamrájaként szolgálnak (már akinek van, amit beletenni...), az átlagos udvarhelyi blokk pincéje ugyanis tele van pityókával, almával, szerszámokkal, házi borral, télen esetleg biciklivel. Hivatalos óvóhely kevés van, s ha összeadjuk a számokat, majd durván megszorozzuk kettővel, akkor rájövünk, hogy a lakosság nagy részének nem igazán lenne hová biztonságba menekülnie. A hivatalosan is óvóhelyeknek számító helyiségek a következők: a Marin Preda Líceum alatti (kb. 300 férőhelyes), a CEC Bank alatt (kb. 150 személy), a Szent János utca 29. és 31. szám alatti tömbházak pincéje, a Matricagyár alatti rész (ez szintén 300 személyes, de mivel állandóan vízzel telik fel, használhatatlan), illetve a városháza alatti „bunker". Utóbbi szó talán túlzás, de a súlyos vasajtók és a vastag falak ezt jelzik, s kis fantáziával el lehet képzelni, hogy mi lenne, ha – ne adj isten – „béüt a ménkű".

76 személy - ennyien mehetnénk le a „néptanács" alá

A polgárvédelem fontos dolognak számított a kommunizmus időszakában, hiszen az üzemek, intézmények dolgozói rendszeresen jártak „kiképzésre", egyeseknél a mai napig megvan a tízórai-szállításra, horgászati kiegészítők tárolására (is) kitűnően alkalmas, zöld színű gázálarc-tartó. A kilencvenes években azonban csökkentették a polgárvédelmisek számát – a törvény szerint az intézmények vezetői egyben az adott intézmény polgárvédelmi főnökei is. A város ilyen „főnöke" a mindenkori polgármester, vészhelyzet esetén ún. sürgősségi helyzeteket megoldó csoport jön létre, amibe a város vezetői és a polgárvédelmi felelős kerülnek. Ezek a személyek vészhelyzet esetén a polgármesteri hivatal alagsorában kialakított ellenőrző, ill. parancsnoki szobába – románul: punct de comandă - (kell) kerül(je)nek.

A „parancsnoki szoba"

A hatvan éves légszívó

A városháza 1896-ban épült pincéinek egyik része óvóhelyként szolgál: a dohos pinceszagban összesen és hivatalosan 76 ember számára van hely. Ennél azért többen is elférnének egy esetleges bombatámadás vagy más vészhelyzet esetén. Van villany, viszont – ahogy riportunk készülésekor tapasztalhattuk – nincsen térerő. A „parancsnoki szobát" vasajtók vigyázzák, ezt a „kicsi magyar világban", tehát az 1940-es bécsi döntést követő négy évben alakították ki és szerelték fel a bevonuló magyar hadsereg katonái. A bútorzat, fogas, asztalok, székek már maiak, ezek innen-onnan idekerült darabok – csak el kell képzelni, hogy ilyen körülmények között, esetleges vészhelyzetben a város polgármestere és alpolgármestere minden bizonnyal nem vitatkoznának. Valószínűleg a több évtizedes telefonkábelek újjáélesztésével lennének elfoglalva, mert mobiltelefonjaik egyáltalán vagy csak nagyon nehezen működnének.

Egy másik kisterem, itt is fontos emberek sürgölődnének

Az alagsorban a legszembetűnőbb felszerelés egy kézzel hajtható levegőszűrő. Felirata szerint „Drager rendszerű óvóhely-légszívógép", illetve az is olvasható rajta, hogy Budapesten a Mérleg utca 3-ban gyártotta a Vadásztöltény-, gyutacs- és fémárugyár Rt. Működőképes, a polgárvédelmi felügyelő kézzel hajtotta, vészhelyzetkor a szerkezet szerepe, hogy tiszta levegővel árassza el a helyiségeket.

Levegőt szív a Drager

Ami az óvóhelyre való menekülést illeti, a városháza alagsorába a katasztrófa kitörésének és jelzésének pillanatában bárki bemehet, nem feltétlenül csak azok, akik a környéken laknak. Lenne tolongás, az biztos, talán nagyobb, mint a szociális segélyért. Szerencsére ma a politikai helyzet olyan, hogy külső fenyegetettség nem létezik, így az óvóhelyek nincsenek a reflektorfényben. A föld alatt eltöltött percek kissé hidegháborúsak, értelemszerűen hátborzongatóak voltak. Soha ne kerüljünk „élesben" oda!

További képek: