Bizonyára emlékeznek kedves olvasóink a bíróság mögötti házra, melyre cserepeket gyűjtöttünk. Tegnap elvittük a cserepeket a ház tulajdonosának, Kapusi Dénesnek.

Egy hatalmas doboz cserép gyűlt össze, melyet senki nem tudott egyedül felemelni, ezért három kisebb dobozra osztottunk fel a mennyiséget, hogy ne kapjunk sérvet a cipeléstől. Egy barna noname doboz mellett bevetettük egy piros öntöttvas lábos dobozát és egy reggeliző elektromos készlet dobozát (kenyérpirító, vízforraló és kávéfőző volt a szett tartalma). Picit utcai ügynökösre sikerült a felállás: naccsága, nem vesz egy fincsi piros lábost?

Szívesen felsorolnánk most a cserépadományozók nevét, de jobb, ha nem tesszük. Kapusiék erősen bosszúállóak, ilyenekre képesek, hogy végignézik Facebook-on, ki lájkolja anyagainkat, és azokkal megszakítják az üzleti kapcsolatot. Ezért jobbnak látjuk megtartani magunknak a listát, és egy hatalmas „Köszönjük!" társaságában hálásnak lenni mindenkinek, aki időt és energiát áldozott erre a közös ügyre. Öröm volt látni, hogy van még ebben a városban kétmaréknyi tökös ember. Köszönjük, nagyon köszönjük!

Körutunk a város alsó felén kezdődik, Kapusi cégének székhelyén, itt próbáljuk meg átadni a cserepeket a háztulajdonosnak. A recepciónál kedvesen fogadnak, felhívják Kapusit, aki szívesen jön ki a recepcióhoz, mikor hallja, hogy csomagja érkezett. Amint belép az ajtón, bemutatkozunk, azaz bemutatkoznánk, mert már az első név hallatán rájön, kik vagyunk, és a felé nyújtott kezet sem fogadja. Megkér, hogy „ne csináljanak itt ilyen fesztivált", és mutat a kijáratra. Pedig tényleg nem csináltunk fesztivált, ha a „jó napot kívánok" nem számít annak. Kimegyünk az épületből, röviden közli, hogy „majd keressenek, mikor lesz ilyenre időm", hátat fordít és elsiet.

Szeretjük az ilyen kemény, karakán embereket. Igaz, sokkal jobban szeretnénk őket az épített örökségünk védelmezőinek táborában, mint az érdekből rombolók közt, de mindenképp értékeljük, ha valaki tökös. Üzenete tiszta: ha már kijött, s a csomagot nem vette el, akkor nem akarja elvenni. Ha más csomag lett volna, akkor lett volna ideje átvenni, de ezt nincs ideje.

Valahogy azért mégis el kell juttatnunk adományozóink ajándékát a címzetthez, ezért átgondoljuk, ki van Kapusival beszélő viszonyban. Ötünk közül egyik sincs. Egyetlen embert ismerünk csak, akinek sikerült eddig Kapusival találkoznia és egyeztetnie a ház kapcsán: Bunta Levente.

A következő úticél a polgármesteri hivatal. A terv: odavisszük polgármester úrnak a cserepeket, s megkérjük Őt, hogy mikor legközelebb egyeztetésen találkozik Kapusival, adja át neki a cserepeket. Be is vonulunk látványosan a polgármesteri hivatalba nyolcan, öt civil és három doboz cserép. A biztonsági ember a bejáratnál viccesen jegyzi meg a dobozok láttán, hogy ne is vigyük be, rakjuk egyből az autójába. Bizonyára azt hiszi, hogy a dobozokban az van, amit az ábra mutat.

A polgármester nincs az irodájában. Nem újdonság. Jönne, hogy megkérdezzük, mikor érkezik haza Afrikából, de most épp finomak vagyunk és nőiesek, és egyébként is, amióta megkaptuk a Fontos a történelmi városközpont megőrzése című sajtónyilatkozatát, azóta partnerként tekintünk rá. Meggyőződésünk, hogy a polgármesteri hivatal is partnerként tekint ránk, hisz a titkárnő is rendkívül kedves, két szóból megérti, hogy mit akarunk, megmutatja, hova rakhatjuk le a csomagokat, majd átveszi az üzenetet, melyet majd tolmácsolni fog a polgármesternek.

Dolgunk végeztével átvonulunk egyet a Kapusi féle házhoz, megbizonyosodunk arról, hogy még véletlenül sem fedték be időközben. Nem. A helyzet változatlan, csak a fű egy kicsivel nagyobb a padláson. Még mindig reménykedünk, hogy Kapusi idővel jobb belátásra fog térni, és nem rohasztja le a kétszáz-háromszáz éves házat. Ha mégsem ébred fel idejében, akciónk folytatódik, újabb meglepetésekkel jövünk. Legyetek résen!