Két évvel ezelőtt történelmi pillanatnak lehettünk tanúi. Méltán közismert fotós kollégánk billentyűzetet ragadott, és forradalmi tettre szánta el magát. Megírta, az udvarhelyi március 15-ei ünnepségek huszonéve érvényes forgatókönyvét. Fényképes röpiratában változásra szólította fel városunk vezetőit.

A városvezetés ripsz-ropsz meg is fogadta a tanácsot (tudjuk, hogy olvasták, azt is kérték, távolítsuk el a szöveget), és a sokkhatás miatti egy év lábadozás után megváltoztatta a műsorrendet.

Akkoriban tetszett a változás ötlete a politikai ellenpólusoknak is, most azonban felindultságuknak adtak hangot. Az erdélyi magyar pártok közös jellemzője ugyanis, hogy mindig az ellenkezőjét akarják, mint a másik. Kivéve az erdélyi magyarok szent tehenét, a csont és bőrre rágott Autonómiát, mert abban versengenek, hogy ki akarja jobban. De térjünk vissza a helyszínre, ahol az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.

Száz gyermek hangjára dobban a szív

Hat órakor már jól látszik, hogy a Művelődési Házban készül valami. Ünneplő, székely ruhás emberek szelik át a városközpontot, öltönyös, fontos emberek lézengenek vagy telefonálgatnak a kultúra székhelye körül. Hat óra öt perckor teltház, az ülőhelyeken többnyire idősek, az állókon mindenféle életkorúak szobroznak, apukák ünnepi kiegészítője a nyakukban lógó gyermek.

Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója tájékoztat a '48-as forradalom eseményeiről, majd az utolsó huszárok színpadra vonulása után kezdetét veszi a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Hagyományőrző Huszárok műsora. Negyvennyolcas nótáik megdobogtatják a szíveket kicsitől nagyig.

Ha még több képet szeretne nézegetni arról, hogyan zajlott március 15-i ünnepség esti felvonása, kattintson a képre.

Ha nem énekelnének, akkor is megkönnyeznénk azt a sok szép székely ruhás kislányt derékig érőtől a derekasig, a jóvágású huszárok karéjában. A hangjuk sem semmi, elhallgatnánk napestig. De nem lehet, többen megszakítják az előadást. Kulcsár-Székely Attila, a Tomcsa Sándor Színház munkatársa olvas fel nekünk izgalmas részletet Petőfi Sándor Naplójából. Megtudjuk, hogy a forradalom kitörése előtti napokban feleségével éjjel az ágyban is a változásokról beszéltek. S míg Sándor a Nemzeti dalt írta, Júlia nemzeti főkötőt varrt.

Később Gajevszki Klára mutatja meg nekünk A magyarok istenét, Petőfi Sándor tollából, egy huszár pedig két lányával dalolja el a Piros az ostorom nyele, nem sárga című kalotaszegi népdalt, aztán Dániel Kinga, a filharmónia díjnyertes szólistája kápráztat el. A filisek énekeit még Elekes Gergő huszár szavalata szakítja meg, Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című versét halljuk.

Én még ilyet nem láttam, mama!

A Szózat és még több katonadal eléneklése után kisétálunk a sötétbe, ahol lehet válogatni: fáklyával, székely és magyar zászlóval, kokárdával kínálnak. Már elindult a fáklyások sora, egy gyerek lenyűgözve kiált fel: „Én még ilyent életemben nem láttam, mama!". A nagymama válasza: „Ilyent még én sem, fiam!". Az embereknek tetszik az esti felvonulás, csodálkoznak, hogy ennyien eljöttek, holott sokaktól azt hallották, ha nem délben lesz az ünnepség, inkább otthon maradnak.

A székely lovas huszárok felvonulása nyomán a városi gyermekek is megtudják, hogy a ló nem elemmel működik, versenyezve ugrálják át az altesti maradványokat. Sokan érezhetik szerencsésnek magukat a mai estén.

A felvonulás a Patkóban zárul, ahol sikerül elkerülnünk egy, a tűztől kissé megvadult lovat, és beállnunk az ünneplők sorába.

Megáldották a magyart

A szabadságharc 166. évfordulójára rendezett főtéri ünnepség a himnusszal kezdődik (a Balázs Ferenc, az Alla Breve vegyeskar, a Székely Dalegylet és a dr. Pál Gyula Nyugdíjasok Kórusa az udvarhelyszéki fúvósok kísérik), aztán történelmi egyházaink lelkészeivel fohászkodunk, hogy jobb, testvéribb életet élő, szabad magyarok legyünk.

Ft. Mátyás Károly katolikus főesperes mondja idén a hosszabb beszédet. Mi a szabadság? – teszi fel a kérdést, és Eötvös József miniszter-író, a reformkor liberális politikusának szavaival válaszolja meg: „A szabadság az ember legsajátosabb eszméje. A társadalmi haladás célját csakis az egyéni szabadság kiteljesedése által érheti el".

Az elnyomott nemzeteket „Közös szabadságharc utáni vágy hevíttette és kötötte össze, és a testvéri szeretet nyelvén jól megértették egymást. S mert nem az én, és saját érdek mindenáron való megszerzése, hanem a szent szabadság elnyerésének lehetősége lebegett szemük előtt. Az utókorért, a jövő nemzedékért feláldozták életüket" – méltatta a szabadságharc hőseit, vértanúit a főesperes.

Hozzátette, nemcsak hálával és köszönettel tartozunk ezért, hanem felelősséggel is: azt, amiért ők a vérüket adták, megéljük, és szűkebb környezetünkben megvalósítsuk. „Mert vigyázat! Egyikünknek sem áll jogában, hogy többre tartsa magát a másiknál. Egyikünknek sem áll jogában megfosztani felebarátját alapvető jogaitól" – aktualizálja beszédét a tisztelendő.

Gyulai Pál Hazám című versét a Tamási Áron Elméleti Líceum diákja, Kopacz Zsófia előadásában hallhatjuk.

Ki a jobbik?

Bunta Levente polgármestert sem kerülte el a tavaszi légúti megbetegedés, tüdőgyulladása miatt nem lehet jelen, ezért Benedek Árpád Csaba alpolgármester tolmácsolja ünnepi méltatását. Nem minden visszhang nélkül. A helyi Jobbik vezetőjének holdkörében álldogálók szólnak be néhányszor, ne ejtse ki a „haza" szót, és hogy „ti jól vagytok, de mi étlen halunk, hejj!".

Bunta szerint nem kell mártírnak lennünk, ha párbeszéd útján is vannak eredményeink. Az EU polgáraiként bejárhatjuk a világot, és magyar állampolgárok lehetünk. Eldicsekszi üzenetében, hogy Jeszenszky látogatásakor merésznek értékelték azt a tettét, hogy kitűzte a magyar zászlót a városházára. A '89-es fordulatot juttatja eszünkbe, cirkáló helikopterekkel a fejünk fölött, zászlók miatti aggódással ijesztget.

A polgármester az építkezésben látja a jövőt. "A szájhősöket elfelejti a történelem" – idézi a bölcseket. Igaz, hogy a múlt tanít, de a jövő éltet. A székelység megismertetéséért megíratják a történelmünket, amit egyesek szándékosan félremagyaráznak. Tegyünk azért, hogy a valós tények szerint ítéljenek meg bennünket. Legyen béke, szabadság és egyetértés - fogalmazott levelében a városvezető.

Hol honatyáink domborítnak

Az est meglepetése, Verestóy Attila szenátor bot nélkül, kihúzott derékkal érkezik az emelvényre. „Áruló!" – kiáltják be a távolból füttyszó kíséretében a honatyának. A gyermekeket leszámítva ő az egyedüli, aki nem felolvassa valaki másnak a szövegét, hanem fejből mondja. Az erő hangján.

A három "csodaszóval" indít: szabadság, egyenlőség, testvériség, majd kisebbségi magyar közösségünk számára értelmezi azt. A szabadság azt jelenti, hogy jogunk van ugyanakkora szabadságra, mint a többségi nemzetnek. Az egyenlőség esélyegyenlőséget jelent a székelyeknek. A testvériséget emeli ki legfontosabbként: minden magyar számíthasson minden magyarra, legyen köztünk bizalom.

Egymás iránt és közösségünkbe vetett hit, hogy a harcunkat meg tudjuk vívni, és győzni is tudunk. A forradalmak eszméi, ha nem is közvetlenül, hanem évtizedek, évszázadok múlva, mindig győznek: ma a nemzet egyesülni tud abban az Európában, amelyet a szabadságharc hősei megálmodtak.

Arról, hogy szerinte nekünk most konkrétan miért kellene harcolnunk, nem beszél, de azzal biztat, hogy győzni fogunk, és legtitkosabb álmainkat is meg fogjuk tudni valósítani.

A Viktor azt üzente

A szenátor lelkesítő szavai után Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak az ünnepi üzenetét osztja meg velünk a bukaresti nagykövetség külgazdasági szakdiplomatája, Szentgyörgyi Zoltán.

„Az előttünk álló április 6-i magyarországi parlamenti választás történelmi lehetőség mindannyiunk számára. Beléphetünk a magyar nemzet új korszakába, amelyet az elmúlt évek közös erőfeszítéseivel teremtettünk meg. A most létrejövő magyar Országgyűlés hivatalosan is a nemzet parlamentje lesz. A magyar nemzet egészét fogja képviselni. Magyarország most azt kéri önöktől, hogy éljenek a választás jogával és lehetőségével" – itt lóg ki a lóláb, miért is írt nekünk ma minden magyarok miniszterelnöke. A bekiabálókat végre valaki rendre utasítja a közönségből: „Ha részeg vagy, menj haza!"

Megkértek, hogy tisztelettel és méltósággal hallgassuk meg Victor Pontának, Románia miniszterelnökének üzenetét. Abban a helyben nekünk nyolc órára harangoztak, s ezzel a ma esti show második csúcspontjára érkezett. A hátunkon is felállt a szőr, ahogy megszólalt az Isten házának hangja.

Ponta levelében megírta, hogy a magyar és román nép közös terhet cipelt, az önkényuralmat. A racionálisan gondolkodó mai ember számára pedig nincs a békénél, toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb. Emlékeztetett, hogy mi, magyarok, harmóniában élünk, mert a román állam mindent megtett, hogy kisebbségi jogainkat biztosítsa, és etnikai hovatartozástól függetlenül mindent megtesz továbbra is állampolgáraiért. Ne feledjük, ma is vannak közös céljaink: szabadságban és jólétben élni – fogalmazta meg legtitkosabb álmainkat a román kormányfő.

Megfagy a vérünk, haha

A Tamási Áron Gimnázium negyedikes kisdiákjai mutatják be az udvarhelyi forradalmi eseményeket Emlékezzünk 1848-ra! címmel. A korabeli szövegek és zenék alapján összeállított előadást András Ágnes és Szabó Zsuzsa rendezte.

Harmadszorra is megáll az ütő bennem, de nagyon. Körülnézek, egy pillanatra lefagynak az arcok, hogy aztán nevetésben törjenek ki. A gyerekek románul énekeltek. Ehhez még én sem vagyok elég liberális, hazaáruló baloldali – suhan át az agyamon –, és már hahotázom is, mert magyar szöveg következik, tiszta komédia.

Ha erő, dinamika, hiterősítés szempontjából kellene osztályoznunk a ma esti méltató produkciókat, akkor a gyerekek nyernek. Utána Verestóy beszéde következik, majd a Pontáé, mert beleszól a harang és a konfliktusos dolgok mindig könnyebben megjegyezhetőek.

Alig kezdődik el a gyerekek előadása, a politikusok ketté osztják a tömeget, vonulnak koszorúzni. Ők már lehet, tudják, hogy hamar el kell intézni a Vasszékely előtti tisztelgést.

Mielőtt még a show-t elfújja a szél, s a maroknyi székely poros lesz, mint a szikla.