Néhány évvel ezelőtt még több, kézzel hajtható közkút is volt Székelyudvarhely területén – vizük iható volt, a városi ivóvízhálózatra volt csatlakoztatva. Nyári melegben felvetődik a kérdés: hová és miért tűntek el ezek?

A kilencvenes években még több közkút működött a város területén. Az igen forgalmas Kossuth Lajos utcában például kettő is. Az ortodox templom előtti járdarészen már évek óta nem működik, de még áll a zöldre festett, kiszáradt kút – ilyen és ehhez hasonló, zöldre vagy kékre festett fémhengerek álltak ki a betonból a Márton Áron téren, a központi taximegállóban és a Petőfi Sándor utcában is.

A Kossuth utca felső részén, ugyanezen az oldalon létezik az egyetlen még működő közkút: megfigyelhető, hogy ritkán, de a környéken lakó, szociálisan nehéz helyzetben levő családok használják. Ingyen van, nem fizet érte senki. Évekkel ezelőtt a Budvár utcában, az ottani, szintén hátrányos helyzetű roma családok tömbházainak közelében is működött egy ilyen kút, de azzal állandóan baj volt: télen elfagyott, nyáron eldugult.

Szintén kézzel hajtható kút volt az a szerkezet, amiről egy utca kapta a nevét: a Kút utcában évtizedekig állt egy közkút, néhány éve leszerelték. Helyén hónapok óta egy roncsautó áll.

A Tábor- illetve Bethlen-lakótelepeken van egy-egy ún. csorgó is. Ezeknek a vize nem iható, korábban tábla is volt kifüggesztve, amin illetékesék jelezték, hogy nem ivóvíz – a Függetlenség sugárút Bethlen-lakótelepi szakaszán (a játszótér és a futballpálya közelében) már csak az olvasható, hogy „Autót mosni tilos!"

A másik csorgó az Ady Endre utcában van, az unitárius temető közelében, a garázsok mellett – ide sincs kiírva már semmi, évek óta az tartják róla, hogy nem iható a vize. Mindkét csorgót nagyon intenzíven a két, közelben levő kis futballpálya „lakói", a gyerekek használták a nyolcvanas-kilencvenes években, akkoriban nem mindenki hordozta magával palackban az ásványvizet vagy az üdítőt a focizáshoz. Ittak belőle jó nagyokat, s kutyabajuk sem volt tőle.

A régebbi közkutak nagyrészt azért tűntek el, mert meghibásodtak s már nem lehetett (vagy nem akarták) megjavítani őket. Nyilvánvalóan veszteségesen működtek, hiszen a városi ivóvízhálózatból szivattyúzhatták ki a vizet a fogyasztók, de fizetni nem kellett érte. Ami a higiénikusságukat illeti, egyik-másik egészségügyi szempontból is hagyott kívánnivalót maga után.

Az utóbbi években létesült két kisebb közkút, ezek inkább szimbolikus építmények, mintsem ivókutak. Az egyik a 2010-ben Kányádi Sándor költő által kezdeményezett és felavatott Elek apó kútja a városi parkban – három év alatt többször volt vele baj, mint nem.

Most sem működik, ha a hét végén közönségtalálkozót tartó Sanyi bácsinak kedve szottyanna lesétálni egyet, bizony lehangoló látvány fogadná. A víz nem folyik, a kövek kifordulva a helyükből, kész csoda, hogy a fémtolvajok még nem lopták le róla. A felújított városi parkban öt fémszerkezetű ivókutat szereltek fel, ezekből ma négy működik.

A másik új kút a 2008-ban, a MÜTF létrejöttének tíz éves évfordulóján felavatott „Tudás kútja". Illik a környezetbe, az épület előtt, három vékony sugárban jön a víz belőle – nem nagyon isznak belőle az emberek, ebben a nyári melegben kezet mosni jól jön. Újabban a Patkóból elköltöztetett virágárusok használják a vizét.

Az elmúlt két évben az önkormányzat kijavíttatta és újraindíttatta a központi szökőkutat, amit az ötvenes évek végén hoztak létre – a régi műkő-szobrokat restaurálták, a víz is beindult.

A Dávid Ferenc téren tavaly végre pontot tettek egy több mint két évtizedes probléma, a félkész, esztétikailag rettenetesen kinéző szökőkút-kezdeményt egy modern létesítménnyé alakították át – a bökkenő ott van, hogy nem mindig használják megfelelően, rendeltetésszerűen: többször előfordul, hogy „neveletlen" fiatalok és gyerekek egy csoportja önfeledten, minden jóérzést mellőzve hancúrozik a vízsugarak között.