Neve hallatán legtöbben valamelyik Pa-Dö-Dö számból idéznek refrént, pedig nem csak a Pa-Dö-Dö-vel lép fel. Dzsesszkoncerten, Presser Gábor koncertjén vendégelőadóként is énekel, és tematikus műsoraival is hódít.

Eljár a tengeren túlra fellépni, és Erdélyben is színpadra áll. Falusi Mariannt a székelyudvarhelyi koncertje napján, még a buli előtt kérdeztük.

Pályád elején kik voltak azok az énekesnők, akik ihletet adtak, akiktől tanultál?

Opera szakra jártam, és klasszikus zenét tanultam, azt hiszem a tanárnőm volt az, aki borzasztóan fontos volt a számomra. Sok klasszikus zenét hallgattam, és akkor az volt a fontos, hogy minél jobban beleássam magam a klasszikus zenébe, úgyhogy nem pop- vagy dzsessz énekesnőkkel keltem és feküdtem.

Aztán úgy alakult, hogy a '83-as Ki mit tud?-on pop kategóriában indultam. Mivel opera szakon végeztem, abban profinak számítottam, és ott nem indulhattam. A pop lazább volt, felszabadultabb, meg rövidebb etapokat jelentett. Végül jó dolognak bizonyult, és megtartottam ezt a fajta fogalmazást.

Lírai mezzo hangom van, ezzel csak kisebb szerepeket énekelhetnék az operában, viszont az indulataim erőteljesebbek. Gondolom, boldogtalan életem lett volna, ha egy hónapban egyszer bemegyek, fellépek az opera színpadára, és annyit mondok, hogy "megjött a vacsora" – ennél én mindenképp többet akartam.

Nem az a fajta énekesnő vagyok, aki megpróbál lemásolni vagy tanulni más előadóktól. Eléggé öntörvényű és önfejű vagyok, úgy gondolom, hogy minden, amit csinálok, inkább magamon folyatom át. Van, hogy egy műsorban különböző témákból válogatok dalokat, de azokat sem akarom az eredeti, vagy valami kifacsart formában előadni, hanem megpróbálom egyszerűen a magam módján elénekelni.

Melyek azok a produkciók, televíziós műsorok, amiket elvállalsz, a neved adod hozzájuk?

Azokhoz adom szívesen a nevemet, amikben úgy gondolom, hogy valamit tudok tenni, valamit tudok segíteni. Amikor a Megasztár egyik zsűrije lettem, az azért volt, mert a Presser székébe beülni szerintem nem akármilyen lehetőség, és úgy gondoltam, hogy azoknak a gyerekeknek a magam módján tudok olyant mondani, amit érdemes meggondolni.

A Csillag születik zsűrizését is ezért vállaltam. Az volt az első Csillag születik, akkor még nem tudtuk, hogy ez milyen lesz, gyakorlatilag a Ki mit tud?-nak a felélesztése volt. Nagyon érdekelt, hogy én, mint régi Ki mit tud?-győztes, hogy tudom most ezt, ebben a furcsa, sok kategóriában jelentkező művészeti világban eltalálni és elkalauzolni a gyerekeket.

Amikor meg elvállaltam a dzsungeles műsort, és elmentem dzsungelkirálynőnek, az azért volt, mert szeretem magamat is kipróbálni. Azt, hogy meddig tart a tűrőképességem, mennyi az, amit el tudok viselni, mert nem a dzsungelt volt nehéz elviselni, hanem azokat az embereket, akikkel együtt eltöltöttük ott ezt az időt.

Zene, színház, film, showműsorok, elég sok műfajban megnyilvánultál. Mi az, ami a szívedhez a legközelebb áll, és mi az, amit muszájból csináltál?

Muszájból soha semmit nem csináltam, igazán a legfontosabb az, hogy én jól érezzem magam. Borzasztóan szeretek dolgozni, ezért mindent, amiről úgy gondolom, hogy érdemes belevágni, azt elvállalom. Nem szoktam semmit visszautasítani, csak azért, mert nem elegáns vagy ilyesmi.

Most egyetlen dologban nem voltam benne, amikor ez a „gyerek ki mit tud" volt, akkor szóba került, hogy esetleg lennék zsűri. Én ezt nem akartam, nem tetszik, az egy gyerekmunka, és nem vezet sehova, csak egy öncélú tévéműsor. Felhasználják a gyereket, esetleg életre szóló sérülést okoznak. Egy tévutat mutathat, én ezt nem tartom etikus dolognak, ezért ebben nem szívesen lettem volna benne.

Ami eddig a legközelebb áll hozzám, és a legfontosabb számomra a mai napig is, az a Pa-Dö-Dö, mert az egy olyan dolog, ami addig nem volt. Amit mi Györgyivel összehoztunk, egy nagyon egyedi dolog. Volt már sok duó akkor is, különböző felállásokban, de ez egy sajátságos valami volt, ami egy nagyon jó életérzést fogott meg egy nagyon jó pillanatban.

Nagyon komoly szabadságélményt jelentett, jelent ma is nekünk, és a Pa-Dö-Dö a mai napig ebben a szellemben működik. Akkor nagy toleranciát vártunk el azzal szemben, ahogy kinéztünk, és feszegettük is a határokat: azóta ez már átlagosnak számít. Viszont most, hogy Györgyi tolószékben van, azt hiszem, hogy a sérült ember a színpadon megint egy olyan fajta toleranciaküszöb, amit át kell lépniük az embereknek.

Kiket tartasz nagyra a mai magyar pop-rock előadók közül?

Nagy szerencsém van, mert Presser Gáborral tudok együtt dolgozni, és ő nagyon régóta meghatározója az életemnek. Abban, hogy a Pa-Dö-Dö létrejött, neki nagy szerepe van, hiszen mindkettőnket ő válogatott be a Rémségek kicsiny boltja című színdarabba, ahol annak idején a Györgyivel találkoztunk.

Most az utóbbi évben sikerült vele turnéznom: háromórás koncerteket ad elképesztő minőségben, és ott lehetek vendégelőadó, ami hatalmas élmény. Őt nagyon sokra tartom, mert egy olyan egyéniség, aki zeneszerzőként, előadóként és emberként is borzasztóan sokat számít nekem.

Emellett persze még rengeteg jó előadó van Magyarországon, aki megtalálja a maga közönségét. Amikor ennyire sokan próbálnak utat találni, és ennyire sok információ, sok fajta zenei megmozdulás van, akkor nagyon nehéz az igazi személyiségeknek kiforrottan megmutatkozniuk.

Milyen zenét hallgatsz a szabadidődben?

Mindenevő vagyok, mindent hallgatok, ami szembejön. Legtöbbször készülök valamire, és abban a témában hallgatok zenét. Nemrég például Varnus Xavér meghívott, hogy csináljunk egy olyant, hogy ő Bach alsó tételeket játszik, én improvizálok és a Balázs Elemér dobol.

De Pici bácsival is turnézunk, és az ő új dalait is hallgatom. Mindig összekötődik a munkával, hogy éppen mit hallgatok, de ez szerintem fontos is.

Leginkább milyen rendezvényeken lépsz fel, és hova jársz vissza szívesen?

A Pa-Dö-Dö-vel fellépünk különböző családi rendezvényeken is meg ahová hívnak. Átalakult a világ, és már öregek vagyunk úgy mint Pa-Dö-Dö zenekar, de sokat járunk jótékonysági koncertekre is.

Egyedül szívesen megyek bárhová, ami az időmbe belefér, azt elvállalom. Imádok falunapokra járni, olyan helyekre, ahol emberekkel beszélgethetek, ahol beleszólnak, ahol együtt énekelünk. De szeretek nagy fesztiválokon tematikus műsorokkal is fellépni.

Mi motivál abban, hogy újra és újra színpadra állj?

Nem vagyok exhibicionista, nem az a fajta előadó vagyok, aki feláll a színpadra, és minden mindegy neki, csak lássák, és teszi-veszi magát. Szeretek énekelni. Szeretek ezekkel a fiúkkal fellépni, most például Sárik Petiékkel lépek fel rendszeresen. Valami midig van, ami szórakoztat és inspirál.

Mennyire érzed teljesnek a pályádat?

Elképesztően nagy szerencsém van, mert a Pa-Dö-Dö-vel megcsináltunk egy olyan valamit, ami után már nem görcsölök azon, hogy meg kell valósítanom magamat. 25 éves zenekar 25 nagylemezzel – ez egy fal, aminek neki lehet dőlni, és emellett most már megengedhetem azt a sziporkázást, hogy tényleg mindenféle dolgokat csináljak.

Tavaly például a Művészetek Palotájában adtam egy nagykoncertet: kevés olyan könnyűzenész van, akiknek a zeneakadémián volt koncertjük. Nekem volt. Olyan dolgokat és olyan finomságokat valósíthatok meg, amire nagyon büszke vagyok. Nem feltétlenül csak lépni kell előre és bekebelezni, hanem elég csak a magaménak tudni. De nem szoktam ezekkel dicsekedni, én inkább csinálni szeretem, és nem beszélni róla.

Hol bukkansz fel legközelebb, hol láthat az erélyi közönség?

Nagyon szívesen jövök ide, és sokszor próbáltunk eljönni a Pa-Dö-Dö-vel is, csak nagy a stáb, sok a táncos, és nehezen mozdulunk. Drágának tartották mindig, amikor jöttünk, pedig töredékéért jöttünk.

Viszont a múltkor voltam Szentgyörgyön a dzsessz zenekarral, és láttam azt, hogy mennyire értően fogadta a dzsessz zenét az erdélyi közönség, élvezettel hallgatta, és arra gondoltam, hogy Sárik Petivel kettesben mi eljövünk, és megpróbálunk kisebb helyeken, de nagyon jó muzsikát csinálni.