Itthon » Kék fény

Több nőt bántalmazott Krafft

Bemutatták a törvényszéknek a Krafft István ellen 2001-ben, Magyarországon hozott ítéletét, amiből kiderül, több nővel is erőszakoskodott.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
pirosrendszam2

Nem volt érvényes forgalmija

Már falun se lehet nyugodtan lejárt rendszámmal...
koccanasSzentlelek

Koccanás Szentléleken

A malomfalvi eltérőnél történt a baleset.
balesetCekend

Kicsúszott és nekiment a másiknak

A Cekendre vezető úton ralizott a kolozsi sofőr, de...

Krafft-Szabó István 2010-ben
Krafft-Szabó István 2010-ben | Fotó: Duna TV videóarchívum
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2013. november 13., 14:00
2 hozzászólás. 

Tizenkettedszer tárgyalta a Hargita Megyei Törvényszék Fekete Izabella meggyilkolásának ügyét, melynek továbbra is egyetlen vádlottja van, Krafft István. A november 13-i tárgyalási napon az ügyészség csatolta a vádirathoz azt a bírósági ítéletet, mellyel Krafftot 2001 márciusában első fokon, majd egy évvel később véglegesen is nyolc év letöltendő börtönre és Magyarországról való végleges kitoloncolására ítélték.

Az ügyész hangsúlyozta, hogy az ítéletből kiderül, Krafft több, 16 és 30 év közötti nővel is erőszakoskodott, a tetteit jellemzően éjszaka, vagy a késő esti órákban követte el, és késsel is fenyegette a sértetteket. Hozzátette, a magyarországi fogva tartása alatt öngyilkossággal is próbálkozott, erről egy ottani szakintézet azt állapította meg, hogy manipulatív céllal tette.

Mi történt a Facebookon?

A vádlott ügyvédje is csatolt néhány dokumentumot az ügyirathoz, többek között fotókat Krafft Facebook oldaláról. A képek 2012 júliusában készültek, rajtuk a vádlott látható, testén több helyen sebesüléssel: az ügyvéd szerint ezzel azt akarják bizonyítani, hogy ezeket a sérüléseket még korábban szerezte.

Az ügyvéd egy másik Facebook bejegyzést is csatolt, amin látható, hogy Fekete Izabella eltűnése után néhány órával (augusztus 6-ról 7-re virradóan, hajnali 3 óra körül) Krafft egy üzenetet írt Izabellának, sajnálatát fejezve ki, hogy nem tudtak találkozni. A meglepő, hogy az adatok szerint erre Izabella valamivel később válaszolt is – az ügyvéd sem érti, ez hogyan történhetett, az esetre egyelőre nincs magyarázat.

Így folytatni az életet

A tárgyalás végén a vádlott ismét beszélt, ahol elmondta, nem tartja kizártnak, hogy a korábbi magyarországi ügye miatt lett ő most vádlott. Kitért arra, hogy ő csak dolgozni ment oda, ott új ismerősökre tett szert, majd csak sodródott az eseményekkel, és a körülmények áldozata lett. Most is állította, hogy ott egy bűnmegelőzési programban vett részt, és nem börtönben ült, bár az ügyész szerint a bírósági ítélet ennek ellenkezőjéről tanúskodik.

Krafft szerint a mostani ügy során nem derült fény semmire, ami azt bizonyítaná, hogy Izabella és közte több lett volna, mint barátság. De, ha mégis kísértésbe esett volna, és szexuális kapcsolatot akart volna, akkor ezt biztosan nem erőszakos módon teszi az éjszakai órákban, amikor sok más alkalma lett volna találkozni Izabellával.

A vádlott úgy véli, a bűncselekmény egy elég forgalmas órában történt, kevés idő lett volna elkövetni, így értelmetlen feltételezni, hogy ő egymaga józan ésszel meg tudta volna tenni úgy, hogy utána normálisan folytassa életét.

Erre a kijelentésére az ügyész is replikázott, a korábbi bírósági ítéletre hivatkozva. Azt kérdezve Kraffttól, hogy akkor hogyan volt képes az után normálisan folytatnia az életét, hogy Magyarországon egy lányt éjszaka, nulla fokban lekötözött, a száját betömte, késsel bántalmazta, és a melleit is megharapta. A vádlott kérte, hogy ne vonjanak párhuzamot a két ügy között.

Állítja: megverték

Krafft, beszédét folytatva ismét felemlegette, hogy Izabella eltűnésének másnapján dolgozni ment, majd megkereste őt P. Csaba, a lány korábbi barátja, elmondva, hogy Izabella eltűnt. A vádlott állítja, komolyan vette a kérést, bement a rendőrségre, ahol szerinte Csaba már úgy állította be a történetet, hogy Krafftot egyből meggyanúsítsák. Ekkor Krafft tagadta, hogy ő lenne a felelős, majd hazaengedték.

Másnap munka után ismét a rendőrségre ment, ekkorra már megtalálták Izabella holttestét. Krafft szerint őt nevezték meg gyilkosként. Állította, hogy fel akarta hívni feleségét, hogy az keressen egy ügyvédet, de ezt megtagadták tőle, és elkezdték bántalmazni a rendőrök. A vádlott úgy tudja, az ügyészség szerint ekkor ő még nem volt őrizetbe véve, de állítja, hogy már megbilincselték.

Elmondása szerint ezután megvizsgálta a törvényszéki orvos, majd miután távozott, elkezdték fizikailag bántalmazni, arra kényszerítve, hogy mondja el, mit tett. A vádlott azt kérte a törvényszéktől, hogy vegyék figyelembe letartóztatásának körülményeit.

A bíró újabb tárgyalási napot tűzött ki, november 20-ra, addig eldönti, hogy figyelembe veszi-e a magyarországi ítéletet, aminek az lenne a következménye, hogy Krafftot visszaesőként kezelnék.



2 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
persze
2013-11-14 10:11:51
gyanus a volt barat is, valami szektas, vagy mi...egyszer olvastam, hogy valami Bukaresti mediummal beszeltek, aki nagyon rosszat erzett vagy mi... eleg fura!
avatar
H.H.H
2013-11-15 20:42:41
Az istálló-a helyszín-eltűntetése mindenképp kétségeket szül az egész ügyet illetően. Aki nyitott szemmel jár, tudja, látja: az épület helyén embermagasságű a gaz, -miért volt olyan sürgős az épület lebontása még a vádemelés előtt, ha nem türtént a helyszínen utána semmi (pl. építkezés, netán a föld megművelése?)
ERRE MONDJON VALAKI VÁLASZT

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."