Jubileumi a maraton, de még mindig nem nagy a tolongás a kapunál, pedig a második nap fellépői közt voltak olyan bandák, akik minden bizonnyal csalogattak ki zenekedvelőket a rendezvényre. Ebből a szempontból még nem az igazi a felling.
Jó, hogy egyre több a sátor a székelykapuk közelségében, az előző évekből ismert haverokat, barátokat ugyanott találom, mint máskor is. Valahogy ez már annyira kialakult szokás a rockmaratonon: kezelés mindenkivel, a végére már sok is lenne, ezért csak odabiccentünk, vagy odaintünk.


Sör, továbbra is baráti áron, beszerzünk egyet belőle. A színpadon az Ismerős arcok zenél. Lebeg a székely-magyar közös zászló, felcsendülnek a magyarságunkat erősítő nóták. Visszataps, két szám ráadásra, összességében jól szólt.

Aztán, aki miatt a nagy többség kilátogatott Szejkefürdőre, Paksi Endre belevágott: Felvirradt a nagy nap! Sorra szóltak a jól ismert számok, fokozódott a buli. Meg kellett viszont állapítani, hogy az énekes veszített már hangerejéből, ritmusából. Fiatal zenekara, akik talán az Ossian dalain nőttek fel, vinné a bulit, de van amikor már Paksi nem tudja ezeket lereagálni. Elmaradtak az acélos üvöltések, inkább csak leénekelte a repertoárt, aztán elköszönt. Pénteken már a pécsi rockmaratonon lép fel, az is lehet, hogy tartalékolt keveset. De ezt kevesen vették észre, mert a buli magával ragadó volt.

Titkolt ellenállás: annyira beleadtak apait, anyait, hogy az énekes kis levegőzésre ment volna. A Földrengés zárta a napot, vagy inkább kezdte el a péntekit, mert már hajnalban volt a koncert vége, igaz, hogy kevesen maradtak talpon.

Tekintünk a harmadik napra, ahol erős hármas ígér hatalmas élményt: Romeó vérzik, Depresszió, Oi-Kor. Csak a trióért is érdemes kilátogatni.