Talán nincs olyan, a rendszerváltás után középiskolába került generáció, amelyik néhány hétig ne kóstolt volna bele a több kilométeres magyarországi kukoricatáblákban való gyaloglásba és a kukoricavirág, vagy a fattyútövek kitépésébe. A kilencvenes évek elejétől már jó zsebpénzt tudtak szerezni a diákok, sőt bizonyos szezonokban akkora volt a jelentkezés, hogy csak „protekcióval" lehetett bejutni.

Helyszínek és igények

Általában az Alföldön vagy a Dél-Dunántúlon voltak/vannak ezek a táborok, több száz hektáros, kiterjedt mezőgazdasági területek közelében, például a Békéscsaba melletti Bakuczon és Mezőhegyesen vagy a Pécs melletti Bólyban. A diákokat itthoni tanárok szervezik be, ezek a pedagógusok a felügyelői feladatokat látják el. A szülők általában szívesen engedik a gyerekeket, hiszen ki ne örvendene annak, ha az már diákkorában hozzászokik a munkához és megbecsüli az azzal keresett zsebpénzt.

Régebb vonattal, újabban buszokkal viszik a tizenéves munkaerőt a táborokba, akik vegyes érzelmekkel térnek haza onnan. Embere válogatja azt is, hogy kinek mekkora az élelmiszerigénye, a munkabírása, illetve az, hogy mennyi pénzzel lesz elégedett az általa elvégzett munkáért.

A munka és a körülmények

Nem minden táborban tartják be azt, amit előzően megbeszélnek – manapság felnőtt munkavállalókat is át szoktak verni, nemhogy 15-17 éves diákokat (általában a középiskolás, még nem érettségiző tanulók évfolyamaiból válogatnak az itthoni tanárok).

„Kb. mint egy börtönben, olyan volt a tusoló, három rózsával" avatott be a részletekbe egy neve elhallgatását kérő 15 éves udvarhelyi fiatal, aki idén vett részt először egy ilyen táborban, Kelet-Magyarországon. Neki és társainak több volt a rossz emlékük, mint a jó.

Például kevés volt a reggelijük (egy szelet kenyér némi zöldpaprikával), a munka napi nyolc óránál is többet tartott, ráadásul százezer forint feletti összeget ígértek a négy hétre, de ennél sokkal kevesebbet, hetven- és nyolcvanezer között kaptak, mert a szállás és az élelem árát levonták. A fiúk kis sátrakban aludtak, a lányok pedig valamivel nagyobb, katonai sátrakban, habár azt ígérték nekik, hogy épületekben pihenhetnek.

A munka reggel négy vagy öt órakor indult, még a hűvösben, aztán fokozatosan felmelegedett, nem egyszer jóval harminc fok fölé ment a hőmérséklet. Az ebédszünet a kukoricatáblán érte a diákokat, általában a helyszínre vitték az ételt, a teát és a vizet.

Egy ilyen táborban az sem mindegy, hogy milyen társaságok keverednek össze – vannak olyan helyzetek, amikor még diákszerelmek is szövődnek, de olyan is, hogy a diákok egymást meglopják vagy összeverekednek. Előfordult, hogy nem megfelelő viselkedés vagy betegség, kimerültség miatt egy-egy tanulót eltanácsoltak a további munka végzésétől.

Jövőre veletek ugyanitt?

Arra a kérdésünkre, hogy jövőben ismét visszamenne-e, az egyik 15 éves diák így válaszolt: „Amikor ott vagy, akkor nagyon rossz, de amikor a pénzt kézbe kapod, akkor azért elfelejted a sérelmeid. Pláne, amikor el is költöd. Nem tudom!"

Elmondásuk szerint az itthoni tanárok pontosan olyanok, mint az iskolában: aki a tanítás közben szigorú, az a kukoricaföldön is katonás rendet tart, hangosabban beszél a tanulókkal, aki pedig idehaza „lazább", az az Alföldön sem lesz kegyetlen rabszolgahajcsár.

A szórakozási lehetőségek táboronként változnak: vannak olyan helyek, ahol egyszerűen semmit sem lehet csinálni, esetleg a falusi kocsmába lehet belógni esténként, más helyeken pedig a tanárok és diákok közösen sport- és ügyességi vetélkedőket szerveznek, tábori rádió és internetezési lehetőség is van.

Az élmények nagyon vegyesek, de a diákok számára általában mégis a pénz a legfontosabb, az felülírja a rossz körülményeket és a nehéz munkát is.

A címerezés folyamata

A kukorica virágát hívják címernek, ami júniusban kezd nyílni – ahhoz, hogy a vetőmag jobb minőségű legyen, bizonyos sorokon végigmenve a növény koronájából ki kell tépni a virágot, ezzel megakadályozva a beporzást. A címert felfele kell kihúzni, erőteljes mozdulattal – emiatt az első napokban jelentkezhet izomláz (főleg a felkarban), de ez hamar elmúlik. A táborokban végeznek úgynevezett kis tövezést (ezt fattyazásnak is nevezik) – a kukorica vastag tövéből egy másik, kisebb tő (fattyú) is kinő, ezt lehajolva kell eltávolítani. Ennél a műveletnél a diák derekában lehet izomláz, de a gyakorlattól ez is elmúlik. A címerező táborok általában június végétől augusztus közepéig zajlanak.