Néha bizonytalanul, de önmaga legyőzhetetlenségének tudatával felvértezve, egy életenergiától, tenni akarástól (túl)fűtött Kosként hajtva éli az életét. A színész mesterséget rászabták, ám az utóbbi három évben mégis televíziós riporterként, szerkesztőként dolgozott.

Színes, érdekes, megosztó egyéniség, aki, mint egy perpetuum mobile, örökös mozgásban van. Szeret szeretni, szereti, ha szeretik, imád a figyelem középpontjában lenni – lehetetlen nem észrevenni, hogy jelen van. Legutóbb a G. Caféban, egyéni előadóestjével irányította magára és tartotta éberen a publikum figyelmét.

Indítsuk ezt a beszélgetést egy kis nosztalgiával, egy Régi dallal.

Gyermekkorom dala. Koncz Zsuzsa, az egyetlen bakelit lemez, Erdőszentgyörgy. Szuper volt minden nyár! Június 15-től szeptember 15-ig hallgattam a lemezt, úsztam a Küküllőben, a Bözödi-tóban. Drága Viki nagyanyánk Isteni finomakat főzött, mi, gyermekek közben a kertben szedett mosatlan paradicsomot ettük a zsíros kenyérhez, s drága nagyapánk 80 fajta oltott fájáról faltuk a rengeteg gyümölcsöt.

Kirándultunk, gombásztunk, málnát, teafüvet szedtünk. Ma is erre vágyom, és ha tehetem, ezt csinálom szabadidőmben. Ezek mellett komoly erkölcsi nevelés is zajlott: vasárnaponként templom, a bölcs, jó öregektől kapott tanácsok. Egyszóval minden, ami jó a nagyszülőktől megkapható, benne van a Régi dalban!

Tanulj meg fiacskám, komédiázni - felnőttél, színész lettél. A rivaldafényben és azon kívül is meg kellett tanulnod komédiázni?

A színpadon kívül mai napig nem tanultam meg, egy ideje nem vagyok aktív színésznő sem. Pedig voltak sikeres előadások és a komédiázás mesterségének minden csínját megpróbáltam elsajátítani Lohinszky Lorándtól. Ez a dal nekem az életbeli komédiázásról szól... Jó mókázni, kacagni és kell is. De álságosan komédiázni, hazudni? Ez nem megy.

Elég szókimondó, őszinte embernek tartom magam. Nem tudom megjátszani azt, ami nincs. Minden, de minden az arcomra, a szemembe van írva – ha lódítok, egyből látszik. Ezért inkább nem teszem. Taktikázni se tudok, de nem is igyekszem megtanulni. Inkább őszintén elmondom, mit gondolok, gyakran meggondolatlanul, s nem tagadom, esetenként jól ráfázok.

Néha embereket tiprok, bántok, alázok. Nem szándékosan, véletlenül, átgondolatlanul, védekezésből – amiért ezúton is bocsánatot kérek.

Örökmozgó vagy, aki felületesen ismer, úgy látja, hogy csupa pörgés, Haccacáré az életed.

Igen, nekem szükségem van a Haccacáréra, de ugyanakkor a nyugalomra is. Arra, hogy egyedül biciklizzek, ússzak, élvezzem a napsütést, töltődjek. Ám utána kell a pörgés, a jó értelemben vett magamutogatás. Írásban, szóban, énekben, akár „kultúrkocsmák" szintjén.

Miért? Elsősorban, hogy ne unatkozzam, másrészt meg a pozitív visszajelezések okán. Mint minden embernek, kell ez a fajta megerősítés, a pozitív visszajelzés, főleg, ha önmaga felől elbizonytalanodna, mint olykor én.

Végtelenül fontosak nekem az új impulzusok. Ezekből itt Udvarhelyen kevesebb ér, mindannak ellenére, hogy nem unalmasak a haverok, barátok, és hihetetlenül sok a jó, érdekes, szerethető kezdeményezés, és jó fej ember is.

Idegenek, más levegőjűek ritkán jönnek ide, alig látsz új arcokat és ez monoton lesz. Ilyenkor kell egy kicsit felpörögni, elmenni, szétnézni, raktározni, gondolkodni – nekem ezért kell a haccáré, haccacáré, hogy ne mindig ugyanaz történjen. Mert abba beleöregszem, és nem akarok!

Énmellettem elaludni nem lehet – az előadóested címe frappánsan jellemez téged.

Nos, az úgy történt, hogy a „féjszin", azaz a Facebookon megkérdeztem a barátokat, ismerősöket, van-e valami tippjük a címre. Sok javaslat volt, poénos és komoly is. Végül egy kedves londoni dramaturg barátom, Andrészek István ajánlotta ezt a címet.

Azt nem állítom, hogy szó szerint igaz az, hogy énmellettem nem lehet elaludni, volt rá cáfolat már a kocsmában is. Annyi biztos, hogy ez a dalcím találó rám, mint ahogy a Psota-dal második sora, az „éjjel-nappal szeretni kell engemet". Azt gondolom, ezért lettem színésznő, mert gyerekkoromtól folyton arra vágyok, hogy mindenki szeressen. Igaz, három éve nem színészkedek, de szerkesztőként, riporterként is azon kaptam magam, hogy „szeretném, ha szeretnének".

Nem véletlenül énekelted, hogy Szívemben bomba van...

Szeretek s szerintem tudok is szeretni... bombasztikusan. S hogy mitől robbanok a szó jó értelmében? A természetes kedvességtől, a kiváló humortól, az udvariasságtól, (úri)emberségtől, az intelligens, művelt, érzelmileg is felnőtt, szabad és főként bátor férfiaktól. Olyan nagy elvárások ezek?

Ha már a férfiaknál tartunk, mindig kimondod, hogy Maga már nem nekem való?

Meg kell tanulni belátni, ha valaki nem nekünk való, de tudom, hogy milyen csökönyösek, vakok, buták vagyunk, amikor igazán szeretünk, vagy azt hisszük, hogy szeretünk. Pedig van, hogy közben csak a megszokás maradt már egy kapcsolatban, önmagunkat sajnáljuk, félünk az új élettől, vagy a „biztos" egzisztenciát féltjük.

Az biztos: merni kell (le)lépni. Ötven százalék az esélye, hogy utána jó lesz és ugyanannyi, hogy rosszabb. De ami már menthetetlenül rossz, annál mindenképp jobb a váltás – ez persze a mostani véleményem. Lehet, hogy 30 felett én is megalkuszok? Remélem, hogy nem. Tudom, hogy bármennyire is vágyom szerelemre, szeretetre, emberileg méltatlan viszonyokban, kapcsolatokban nem tudok megmaradni.

...és akkor Nincs kegyelem?

Nem, bár néhányan állítják, hogy amikor szórom, öntöm a beszólásaimat, nem kegyelmezek senkinek, és mint a kígyó a fehéregeret, hamm, bekapom a másikat. De ez a lelkemhez közel álló, szép, lírai dal arról szól, hogy nincs kegyelem a szerelemben. Tapasztaltam, hogy néha a férfiak nem kegyelmeznek. Gondolom, a férfiolvasók most azt mondják, mi nem kegyelmezünk... Nos, kinek mi jár...

Az előadás alatt ott volt kezedben a Hamvadó cigarettavég.

Szeretek dohányozni, bár próbálom mérsékelni, abbahagyni. Szenvedélyem, rossz szokásom bőven van! Első a dohányzás. Mostanában kezdtem észrevenni, hogy megbántok embereket. Önző is vagyok, elemem a győzelemre való törekvés, mindenhol én akarok nyerni. Kos vagyok. Hatalmas lelkesedéssel megyek fejjel a falnak, hiába mondják a mérsékeltebb temperamentumúak, hogy „ne! állj le, fontold meg", mert én hirtelen indulatból durrr...

Kitartásom kevés van, türelmetlen vagyok, minden azonnal kell. Hihetetlen lelkesedéssel vetem magam a dolgokba, de a hév nem tart sokáig. Jó szokásom például, hogy nem próbálok senkit meggyőzni az igazamról, hagyom, hogy mindenki gondoljon, higgyen, amit akar, éljen, ahogy ő szeretne.

Szociálisan igen érzékenynek tartom magam, szeretek segíteni, nem fúrok, gáncsoskodok, nem vagyok bosszúálló. Igyekszem nem kicsinyes lenni s bár határozatlan vagyok, az értékrendem stabil. Jó tulajdonságom a precizitás, pontosság, maximalizmusra való törekvés, gondoskodásra való hajlam, de hadd ne dicsérjem tovább magam.

Jó, akkor képzeld el, hogy érted jön most a Meseautó...

A Meseautó, ami egyszerű lenne, természetesen jönne, nem szárnyalna, vagy nem lenne szuperszonikus, csak úgy jönne, magától értetődően, „véletlenül", de pont hozzám, pont értem és olyan helyre vinne, ahol süt a nap, és ahol otthon vagyok, és ahol szeretnek...

...és útközben azt énekelnéd, hogy Utánam a vízözön?

Igen, ez a dal is nagy kedvenc... igen, ha végre nagy nehezen eldöntöm, hogy vége valaminek, akkor utánam a vízözön, de most és azonnal. Igaz, nem csuklóból döntök, előtte akár hónapokat hezitálok, töprengek, bizonytalankodom, aggódom, szorongok, depressziózok, sírok, de ha végre megszületett a döntés, akkor kész, vége és pont!

Ez lehet egy hosszú párkapcsolat vége is, vagy egy hosszú munka, bármi. Ha döntöttem, akkor lesz, ami lesz, már voltam ilyen helyzetben. Ebben az évben valahogy így alakult az életem a munka terén. Éreztem, hogy mindenképp váltanom kell, újat tanulnom, fejlődnöm valahová, nem állhat meg az élet itt.

Megpályáztam egy állást, másik városban, másik országban. Most válaszra várok. Szabadúszó lettem, de ez idő alatt sem tétlenkedhetek, mert nem bírok. Ezért csináltam ezt a sanzonestet is. Jó volt két hónap szabad szabadságolás, de most már munka kell.

Egyszerre több vasat tartok a tűzben, legyen másik lehetőség, ha a megcélzott munka nem jönne össze. De érzem, hogy össze fog, mert össze kell, erre irányítom mostantól minden pozitív energiám és tettem...

A változás segített újragondolni az életem és hiszem, hogy ezután jobb lesz. Már csak azért is, mert az új, a más magában hordozza a jobbulás ígéretét. Akár úgy is mondhatom, hogy a másság kíváncsiságát, az ismeretlenét, a felfedezőútét. Állok elébe, mert „úgy kellene már a jókedv, egy kis nevetés, az élet szép, nem temetés!"

További képek Magyari Tekla Énmellettem elaludni nem lehet című sanzonestjéről: