Vigyázz, ne provokáld, a maszkos figura kiszámíthatatlan! Lehet, hogy idegesen tör-zúz, lehet, hogy kedvesen mosolyogva lenyúlja a táskádat, dühösen rátapos a mobilodra, nadrágjába gyömöszöli a szoknyádat, pórázra bogozva vezeti a félcipődet, ásványvízben fürdik, hevesen udvarol, vagy ugrálós táncra kér fel.

Egy óra improvizáció – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti tagozatának elsőéves mesterképzős hallgatói (B. Fülöp Erzsébet tanítványai) jelesre vizsgáztak a hatvan perces, laza hangulatú, larvális maszkgyakorlaton. A kezdetleges, elnagyolt, részleteiben teljesen kidolgozatlan és viselőjétől nem csak a karakter megformálását, de egy érdekes lárvamozgást is megkövetelő maszkot viselő főiskolások helyben improvizált nyolc jelenetét, a helyzetkomikumból fakadó humort a közönség a kuncogástól a röhögésig terjedő tetszésnyilvánítással díjazta.

Érdekes, mozdulatlan arcú, de a gesztusok által megformált, a testbeszéddel zseniálisan kommunikáló figurákat keltettek életre: az erejét fitogtató Barbár, a bugyután kíváncsi gyermek, Páncsi, a nedves padlón cipője talpát csikorgatva csoszogó öreg, a széktámlán talált szöszmösszel szöszmötölő öregasszony. Az előadás az első perctől az utolsóig töretlenül jó hangulata elsősorban a larvális  álarc mögé bújt figurákat megformálóknak köszönhető, de jól teljesített az udvarhelyi közönség is.

A bemutatót megelőző felhívásnak eleget téve a nagyérdemű kiválóan működött együtt és alaposan megdolgoztatta a szereplőket azzal, hogy a kellékek egész arzenáljával (a csíkos sapkától a mobiltelefonon át a tubusos kenceficéig) bombázta a "lárvákat", akik végezetül szó szerint megugráltatták az első sorba ülőket.

Az előadás legfőbb érdeme, hogy megtapasztalhattuk, a szavak és arcmimika nélküli, csupán gesztusokkal kommunikáló előadás sikerének kulcsa nem a felturbózott zenei aláfestésben, díszletekben és jelmezekben van, hanem mindenekelőtt az adott helyzetre ráhangolódó, ugyanakkor a közönséggel is egy húron pendülni tudó előadók tehetségében rejtőzik. Ebből a marosvásárhelyi főiskolások csütörtökön délután csillagos tízesre vizsgáztak.

Tényleg ennyire idétlenek, esendők, nevetségesen kicsinyesek és szűklátókörű alakok vagyunk? Valószínű, hogy két woodyallenes poén között ez a kérdés is felmerült a temesváriak Mellékhatások című előadásának nézőjében. Katona Gábor rendező-koreográfus és a színészek is profi módon gondoskodtak arról, hogy torz tükörben lássuk minden emberi tökéletlenségünket és természetesen közben bőven jóllakjunk a Woody Allen filmek stílusából ismerős abszurd helyzetekkel és poénokkal.

A szórakoztató és ugyanakkor elgondolkodtató előadásban több duma volt, mint tánc – a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház előadása kilógott ugyan a fesztivál zenés-táncos produkcióinak sorából, ennek ellenére sokan voltak rá kíváncsiak és a stúdiótér széksorai megteltek. Kár viszont, hogy a hangminőség csapnivaló volt – a kellemetlen mellékhatás miatt a szövegből néha csak hangfoszlányok jutottak el a fülekig, a poén hol csattant, hol puffant. A technikai bénázás szerencsére nem ütötte (teljesen) agyon a produkciót, de az előadás végén csak mértékkel adagolt taps jelezte, hogy nem mindenkinek jött be a szokatlan darab.