Mint azt már tudjuk, a hétvége legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VI. Találkozója, aminek idén városunk táncműhelye ad otthont, így alkalmunk nyílik előkelő táncelőadásokat megtekinteni. Mi egy olyat választottunk, ami kissé kilóg a sorból, hiszen a Kőműves Kelemen nem egy klasszikus néptánci előadás vagy folklórműsor, hanem egy rockballada.



Az alkotókat bizonyára nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen a Szörényi Levente – Bródy János szerzőpáros már régóta mély nyomott hagyott a magyar zenetörténelemben. Legismertebb művük az István, a király című rockopera, melynek erdélyi ősbemutatója hihetetlen népszerűségnek örvendett. Úgy gondoltuk, hogy a két név valamelyest garancia a minőségre, és ezzel nem voltunk egyedül, ugyanis tegnap este 20 órakor még nem tudták elkezdeni az előadást, a tömeg miatt a pótszékek elrendezése is apró fennakadást okozott.
Én személy szerint már korábbról ismertem a művet és egyik kedvenceim közé tartozik a maga stílusában, de eddig még nem volt szerencsém színpadon is látni. Éppen ezért igencsak izgatottan szorongattam kezemben az előadásra váltott jegyet – amit egyébként senki sem ellenőrzött – és türelmetlenül vártam a kezdést. A szervezők valószínűleg nem érezték át az én várakozásomat és még vagy 10 percig húzták az időt: a színpadon egy hölgy mutatta be az esemény zsűrijét, és részletes (nagyon részletes, épp csak a kávészünetet nem jelentették be egy nappal előre) programját.



Na de végül csak elkezdődött a várva várt darab. Először csak a zene hatott rám, a számomra jól ismert dallam valószínűleg más hátán is felállította a szőrt, ugyanis a rockballada alapritmusa tele van energiával. Valósággal belerántja a nézőt a kőművesek szenvedésébe, szinte mi is nekiláttunk köveket rakodni a dallam hatására. Persze egy táncelőadásnál azért nem csak a zene a lényeg, és szerencsénkre a Maros Művészegyüttes gondoskodott a vizuális élményről is. A táncosokra tökéletesen illett a szerep: a középkorú férfiak remekül hozták azt a kőműves-képet ami kialakulhat a zene hallatán fejünkben. A mozgás, a tánc Novák Ferenc rendező-koreográfus munkáját dicséri.
Az igazat megvallva én sosem voltam egy nagy táncrajongó, ezért nem is igazán éreztem szükségét színpadon látni a Kőműves Kelement, de így utólag azt kell mondanom, hogy ez egy teljesen más élmény. Míg az albumot hallgatva jórészt csak annyit vehetünk észre, hogy jó kis vérpezsdítő számok vannak és magával ragadó a hangulata, addig a színpaddal szemben ülve egy igazi tragédiát élhetünk át. Kelemen feleségével, Annával való utolsó találkozása és az áldozat meghozatala igazán sokkoló rész, akárcsak a szinte fél-őrülten tébolyogó kőműves, aki már nem tud örülni a kész várnak, hiszen mindenét elvesztette.



Az ének továbbra is csak a székbe szegezi a nézőt, egy 13 tagú férfi kórus felettébb hatékonyan és erősen tud megszólalni. Ez a nyers erő leginkább a Munkadal alatt érezhető. A többször is megismétlődő rész a vár építését illusztrálja és arra készteti a nézőt, hogy maga is átérezze a munkát, amit véghezvisz a csapat. Na jó, ez kicsit lehet kommunistásan hangzik, de az élmény nem ilyen.
A darab végére egyértelművé válhat mindenki számára az üzenet: az emberáldozat meghozatala az építőket bűnössé teszi, a vár már nem csak alkotás hanem átok is. Kelemen tizenkét munkásával együtt jön rá erre, de akkor már túl késő, a tragédiát nem lehet elkerülni.


Végkövetkeztetésként elmondható, hogy aki nem jutott el ide, az próbálja meg elkapni valahol színpadon ezt a rockballadát, mert egy olyan élménnyel gazdagodhat, amit máshol nem biztos, hogy át tud élni. Addig is rá lehet hangolódni a cikkben található első négy dallal, ha valakit érdekel több is, akkor ezen a linken elérhető a rockballada teljes zenei anyaga egy listában, ami azonnal hallgatható.