Most a címlapon
Legyen egy jó sztorid, különböztesd meg magad a többiektől és tudd, hogy kihez akarsz szólni. Így találod meg a helyedet a piacon.
Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó téli időszámítás, így nem alhatunk majd 2019-ben egy órával többet éjszaka.
VéR-el írt történelem a városháza pincéjében. Ilyen lehetett Pesten '56-ban.
Tudjátok meg, Iluska és Gyuri erősen várnak szombat este Dobóba. Lesz színdarab, film, zenés mulatság. Jertök.
Keresés eredménye
Kolozsváron találkozott a két külügyminiszter,
Teodor Meleșcanu és Szíjjártó Péter. A katalán népszavazás spanyol belügy szerintük.
A két külügymniszter a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokról, ...
2017. október 02., hétfő
(Országos/Országos)
Majdnem kétezer menekült kerülne Romániába Görögországból és Olaszországból.
Teodor Meleșcanu külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy nemrég felajánlotta, hogy Románia 1.942 menekültet fogad be. ...
2017. augusztus 20., vasárnap
(Országos/Országos)
Benyújtja lemondását
Teodor Meleșcanu, az egy hete kinevezett külügyminiszter kedden.
A külügyi tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült ...
2014. november 18., kedd
(Országos/Országos)
Victor Ponta kormányfő
Teodor Meleșcanut jelölte a külügyminiszteri posztra Titus Corlățean helyett.
Corlățean a külföldi szavazókörök körüli jogviták miatt hétfőn lemondott a diplomácia éléről.
Meleșcanu ...
2014. november 11., kedd
(Országos/Országos)
...
Băsescu azzal vádolta
Teodor Meleșcanu volt SIE-igazgatót, hogy egy politikai játszma kedvéért besározta az "egyik legjobb" kémszolgálatot. Az elnök bemutatta a sajtónak azt a SIE-nek címzett hivatalos ...
2014. október 16., csütörtök
(Országos/Országos)
A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója szerint az államfőnek minden információ rendelkezésére áll, de ügynöklistáját a SIE nem köteles felfedni előtte.
Teodor Meleșcanu, az államfői tisztségre ...
2014. október 15., szerda
(Országos/Országos)