Nyugi, van remény, de azért több lesz ez egynapos kalandnál.
A keddi nap folyamán az ország nagy részén megerősödik a szél, 1500 méter felett akár havas eső is előfordulhat, mint például kedden ...
2018. szeptember 25., kedd
(Országos/Országos)
Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosának központi utcáit, tereit.
A rendezvénysorozat ideje alatt több mint 630 programra látogathatnak el ...
2018. augusztus 21., kedd
(Országos/Országos)
Na, persze, nem csak ő, már hármat is tudunk a Kalonda-tetőn fellépő zenekarok közül.
Idén augusztus 31. és szeptember 2. között rendezik a farkaslaki Szenes Napokat, amelynek programja még nem teljes, ...
2018. augusztus 17., péntek
(Kultúra/Zene)
Magashegyi Undegrounddal és más koncertekkel, tűzijátékkal – két napon keresztül ünnepelheted Udvarhelyen az államalapítást.
A kultúrakedvelőknek, gyermekeknek és szórakozni vágyóknak szervezett programsorozat ...
2018. augusztus 09., csütörtök
(Lyukasóra/Rendezvények)
Ezek a pénteki program fő eseményei, ne maradj le semmiről!
Az Udvarhely Napok idén június 8 és 10 között zajlanak, az első napi, vagyis a mai programból kiemeltek néhányat a szervezők.
Délután 4 ...
2018. június 08., péntek
(Itthon/Közélet)
Fogynak a kilométerek meg az autóalkatrészek az Anna and the Barbies együttes és Udvarhely között. Videón üzen Pásztor Anna.
10156541253733885
2018. június 07., csütörtök
(Videó/Videó)
Vásár, koncert, sport, játék, finom falatok. Városnapok lesznek, figyelem, mutatjuk a programot, érdemes jól átböngészni.
Júius 8. és 10. között zajlanak idén az Udvarhely Napok, ha hihetünk a programnak, ...
2018. június 06., szerda
(Itthon/Közélet)
Kapura rúgunk, igazán nagyon rövid filmek, a férfiak előtt is állnak nők, börtönlátogatás, popkoncert és magyar film. Mindenkinek jut mindenből.
#1
A hetet sporttal kezdjük. A magyarországi válogatott ...
2018. június 04., hétfő
(Kultúra/Alter)
Szexi olasz film Londonból, az RMDSZ célbavéve, mini gyerekfesztivál, amilyent még nem láttál, karnevál, technóra jótékonykodhatsz és klasszikus gitárfesztivál. Hol is vagyunk? Ja, itthon.
S bár a ...
2018. május 28., hétfő
(Kultúra/Alter)
Osztrák fellépő is lesz a rendezvényen.
A Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokat május 28 – június 1. között szervezi meg a Harmonia Cordis Egyesület. Az esemény koncertjei a székelyudvarhelyi Polgármesteri ...
2018. május 22., kedd
(Kultúra/Zene)
Ingyenes bábelődásokra várják a környékbeli gyerekeket!
Május 14-17. között a XIV. Hargitai Megyenapok programsorozatában Demeter Ferenc és Vincze László bemutatják Mátyás király és a kolozsvári bíró ...
2018. május 15., kedd
(Kultúra/Színház)
Exkluzív interjút készítettünk a vadiúj polgármesterrel. Nem elég, hogy öregnek éreztük magunkat, be is szóltak nekünk a Diáknapok zárónapján.
Szejkefürdő helyett a városi strandon rendezte meg az ...
2018. május 14., hétfő
(Itthon/Ifjúság)
A polgármesteri hivatal versenytárgyalást szervez az Udvarhely Napok vásárfelületeire.
Zárt borítékos versenytárgyalást szervez az Udvarhely Napok vásárának (június 8-10.) kereskedelmi felületeire ...
2018. május 14., hétfő
(Itthon/Közélet)
Nem csak az új polgármester kilétére derült fény, a 2018-as Diáknapok győztes csapata is elnyerte jutalmát.
Vasárnap napsütés, eső, a már hagyományos TriPaloszki őrület és sok-sok slam közepette kihirdették, ...
2018. május 13., vasárnap
(Itthon/Ifjúság)
Ők meg leígérték nekünk a Göncölszekeret is. Ezt nézd!
bjQOFfkaBPQ
2018. május 11., péntek
(Videó/Videó)
Nézd újra teljes egészében a diáknapok bemutatkozóit és szavazz a kedvencedre.
A felvonulással és a tizenhat diáknapos csapat bemutatkozóival indult el a huszonhatodik székelyudvarhelyi Diáknapok. ...
2018. május 09., szerda
(Itthon/Ifjúság)
Több mint kétszázötven diák hangoskodott a központban. Elkezdődtek a huszonhatodik székelyudvarhelyi Diáknapok.
Ab6LLXzu0Ao
2018. május 09., szerda
(Itthon/Ifjúság)
Klaus Iohannis elnök hétfőn ismét Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását követelte – már másodszor.
Az elnök azok után kérte a miniszterelnök lemondását, hogy elemezve az állami költségvetés első ...
2018. május 07., hétfő
(Országos/Országos)
Van prömier, irodalom, repp, vásár, diáknapok és szimfónia. Tisztára nagyvárosi programfelhozatal. Te melyiket választod?
#1
Keddtől kezdődnek a 26. Diáknapok, ami főleg a résztvevőknek jó buli, ...
2018. május 07., hétfő
(Kultúra/Alter)
Fényképezd le, és a Margaret Island koncerten nyerhetsz. Katt és csekkold, hogy mit. Startolnak a diáknapok.
Sok meglepetéssel érkezik a huszonhatodik székelyudvarhelyi Diáknapok, amelynek során új ...
2018. május 07., hétfő
(Itthon/Ifjúság)