Nagy
humorista Elvira néni, csak próbálja titkolni. Hetvenöt év tapasztalatát mesélte el nekünk félóra alatt a klinikán.
Fiatal koromtól fogva szívbeteg voltam, a négy gyermekemet mind úgy szültem, ...
2018. július 13., péntek
(Itthon/Arcok)
Így szólnának ma a tegnapi falvédők szövegei. Szex, szerelem, gyöngédség, s a többiek.
2017. március 13., hétfő
(Képriport/Képriport)
Viszont a közönség úgy tűnik, inkább a Nemzeti Színházat választotta. A
humor nem, de a fesztivál elmaradt.
Kilencen alkották a Mentában tartott
humorfesztivál közönségét csütörtök este: ismerősök, ...
2017. március 10., péntek
(Lyukasóra/Rendezvények)
... elsütött a
humorról szóló beszélgetés előtt egy viccet.
„Oly korban értem én a tréfát"
Beszélgetőpartnere, az 1943-ban született Séra László nyugalmazott tanár (többek között az ELTÉ-n, illetve a Pécsi ...
2016. október 26., szerda
(Itthon/Társadalom)
... 24-én, hétfőn délután öt órakor a tehetségről beszél Révész György pszichológus, egyetemi oktató, másnap ugyancsak öttől a
humor pszichológiáját Dr. Séra László ismerteti.
Az ingyenes előadások sorát ...
2016. október 21., péntek
(Itthon/Civilek)
El Risitas és az idei választási kampány paródiája. Láttál már embert röhögni? Nézzél a tükörbe.
El Risitas, azaz Juan Borja Joyá
humorista épp egy hónapja járt Magyarországon, hogy a magyar fociról ...
2016. május 03., kedd
(Itthon/Politika)
Udvarhelyre jön a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter. Már most válthatsz jegyeket.
Egyemazúzádat címmel nevettet a három
humorista november 11-én, szerdán. A
humorestre már válthatók jegyek ...
2015. október 30., péntek
(Kultúra/Alter)
Vegyészlaboránsból vedlett
humoristává, aztán a Maksa-híradóval vált környékünkön is ismertté a mára már tiszteletbeli vitézlélek.
A Vitéz Lelkek 25. évfordulójára érkezett városunkba a Karinthy-gyűrűs ...
2015. október 27., kedd
(Itthon/Portré)
A romániai elnökválasztások, ahogy mi látjuk két halálosan komoly hír között.
Ez is egy hamvába holt kezdeményezés – mondta a választások napján Szász Jenő, és becsukta a Nyirő kötetet.
A finomlisztre, ...
2014. november 02., vasárnap
(Színes/Érdekességek)
Több erdélyi városban, köztük Székelyudvarhelyen is fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter.
A
humoristák november 16-án 19 órától nevettetnek a Művelődési Házban. Hamarosan pedig azt ...
2014. október 28., kedd
(Kultúra/Alter)
Újra Székelyudvarhelyre látogatnak a Dumaszínház stand up-osai. Hárman nevettetnek októberben.
Kiss Ádám, Janklovics Péter és Zsók Levente október 9-én lép fel Udvarhelyen. Jegyeket szeptember 19-től ...
2014. szeptember 12., péntek
(Kultúra/Alter)
A magyar
humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda - Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs - vehette át szerdán Budapesten.
A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth ...
2014. július 17., csütörtök
(Országos/Országos)
Önálló estet tart Székelyudvarhelyen Bödőcs Tibor
humorista, akinek vendége Tóth Edu lesz, a műsorvezetői feladatokat Zsók Levente látja el.
Október 11-én, pénteken 20 órától a Művelődési Házban lép ...
2013. szeptember 24., kedd
(Lyukasóra/Rendezvények)
Alkotmánymódosításról, regionalizációról, az Európai Polgári Kezdeményezésről és a változó Európáról, Erdélyről értekeznek a táborban.
2013. június 26., szerda
(Országos/Országos)
Hatállomásos erdélyi turnén vesznek rész a Dumaszínház
humoristái. Székelyudvarhelyen június 5-én standupolnak.
Kiss Ádám, Zsók Levente és Benk Dénes június 5-én a Művelődési Ház színpadán lép fel. ...
2013. május 27., hétfő
(Lyukasóra/Rendezvények)
Pénteken a Szomszédnéni bombázott poénokkal, és a
Humorfesztivál megyei válogatóját is megtartották. Részletek
humorbonbonokkal.
gmq3-cfeHA4 ...
2013. április 08., hétfő
(Videó/Videó)
A Showder Klub
humoristái lépnek színpadra pénteken, közben az Erdélyi
Humorfesztivál Hargita megyei válogatóját is megejtik.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda két
humoristája pénteken, április 5-én ...
2013. április 02., kedd
(Itthon/Civilek)
Nem csak a médiát, hanem a nagy nyilvánosságot is levette a lábáról Ferenc pápa.
2013. március 18., hétfő
(Színes/Nagyvilág)
Majdnem telt ház előtt nyomta a showt Mogács Dániel vasárnap délután a volt Stúdió Mozi termében. A
humorista portálunk meghívására érkezett Székelyudvarhelyre.
És Dani sziporkázott – ömlött a hülyeség ...
2012. június 11., hétfő
(Kultúra/Alter)
Mogács Dániel színész,
humorista és politikusjelölt. Szívat mindenkit, Dr. Mogács pedig a sötét oldal. Hamarosan Udvarhelyen.
Színész vagy de, hogyan vezetett az út a stand up comedyhez, hogyan lettél ...
2012. május 30., szerda
(Kultúra/Alter)