... Nóra, fuvolán Boldizsár Szabolcs, dobokon pedig Veress Albert kísér. Cári Tibor zeneszerző 1979 január 19-én született Székely
udvarhelyen, tanulmányait a temesvári zene egyetemen végezte. Harmadéven már ...
2010. október 21., csütörtök
(Itthon/Művelődés)
Az át- (pontosabban vissza-) keresztelt Mokka Kávéház ismét táncházi mulatságnak ad otthont szerda este.
Múlt hétvégén, szombaton tartotta visszakeresztelő buliját a kávéház, így most újból megkapta ...
2010. október 19., kedd
(Itthon/Művelődés)
... este az
Udvarhelyi Kávéház. A Csurulya Csongor rendezte, Vidovenyecz Edina által játszott, Pozsgai Zsolt Boldogság, gyere haza című egy személyes, zenés darabjának bemutatójára jóval többen voltak kíváncsiak, ...
2010. október 14., csütörtök
(Itthon/Művelődés)
Menetrendszerűen érkezik a szerdai kertmozi az
Udvarhelyi Kávéházba, ahol most egy romantikus vígjátékot vetítenek.
Jiri Menzel Őfelsége pincére voltam című csehszlovák, magyarul beszélő romantikus ...
2010. augusztus 31., kedd
(Itthon/Művelődés)
Ma egy francia-orosz drámát ismerhet meg a nagyérdemű este fél tíztől a Szentimre utcai kávéház kertjében.
Szokás szerint kertmozival várja vendégeit az
Udvarhelyi Kávéház, ahol ma este Nyikita Mihalkov ...
2010. augusztus 25., szerda
(Itthon/Művelődés)
Ma ismét jelentkezik az
Udvarhelyi Kávéház kertmozija, ezúttal a Mongol című filmet vetítik.
A Sergei Bodrov rendező munkáját dicsérő Mongol című alkotást tűzték az
Udvarhelyi Kávéház szerdai kertmozijának ...
2010. augusztus 18., szerda
(Itthon/Művelődés)
Most egy remek Kusturica filmre invitálják a közönséget a kávézó nyárikertjébe.
Folytatja múlt héten megkezdett kerti vetítéseit az
Udvarhelyi Kávéház, a Városi Könyvtár hathatós együttműködésével. ...
2010. augusztus 04., szerda
(Itthon/Művelődés)
Ma az
Udvarhelyi Kávéházban, pénteken pedig a könyvtárban lehet film(ek)et nézni és nem csak.
A filmkedvelőket csábítják ma az
Udvarhelyi Kávéházba, ahol az Ó, testvér, hová vezet utad? (O Brother, ...
2010. július 28., szerda
(Itthon/Művelődés)
... képzőművész című előadására invitálják az érdeklődőket.
Este nyolc órától éjfélig az
Udvarhely Kávéházban is lehet hódolni a művészeteknek. Az est folyamán több, a kávéház udvarán - esős idő esetén ...
2010. május 26., szerda
(Itthon/Művelődés)
Az
Udvarhelyi Kávéház rendezvényeire ezen a héten is számíthatunk: ha kedd, akkor táncház, ha szerda, akkor dzsesszest.
Március 23-án 20 órától kezdődik a táncház. A fenék- és talpalávalót ezúttal ...
2010. március 22., hétfő
(Itthon/Művelődés)
Ezen a héten is kínál kikapcsolódási lehetőségeket a központi kávézó.
Kedden, március 16-án a szentgyörgyiek húzzák a talpalávalót. Este nyolctól ugyanis táncházba várják az érdeklődőket. A zenészek: ...
2010. március 15., hétfő
(Itthon/Művelődés)
Néptánc, jazz muzsika és napjaink legjobb zenéi várják az érdeklődőket a Szentimre utcai szórakozóhelyen.
Március 9-én, azaz ma este nyolc órától táncház lesz, ahol a talpalávalót a szentgyörgyiek ...
2010. március 09., kedd
(Itthon/Művelődés)
Három koncert és egy különleges nőnapi buli színesítik ezt a hétvégét
Udvarhelyen.
Csütörtökön, azaz ma, a szokásos Retro-Oldies buli vár minket Golyóval az Irish Pubban, és emellett elmehetünk a ...
2010. március 04., csütörtök
(Lyukasóra/Bulikörkép)
Kiállítás, táncház és dzsesszest dobják fel az
Udvarhelyi Kávéház hangulatát a napokban.
A régebben Mokka néven ismert
Udvarhelyi Kávéházban szombaton nyílt meg Jakab Zsuzsa maszkkiállítása, mely ...
2010. február 09., kedd
(Itthon/Művelődés)
... egy ízig-vérig
udvarhelyi zenekar, a Shadows. A városunkban már klasszikusnak számító zenekar 1998 májusában alakult, elmondásuk szerint imádják az élet apró és nagy örömeit, és ki is használják a pillanatokat, ...
2009. december 23., szerda
(Lyukasóra/Bulikörkép)
Megnyílt Balázs Ferenc Húsz éve történt című dokumentumfotó-kiállítása a ’89-es székely
udvarhelyi eseményekről.
Vasárnap délután az
Udvarhelyi Kávéházban mindenféle korosztály képviseltette magát ...
2009. december 20., vasárnap
(Itthon/Művelődés)
Az ész sportjának kedvelői mérkőztek meg ma délelőtt az
Udvarhelyi Kávéházban.
„Sokan jelentkeztek Farkaslakáról, Zetelakáról és
Udvarhelyről, de kevesen jöttek el”- fogalmazott a főszervező Balázs ...
2009. december 12., szombat
(Itthon/Közélet)