... hétfőn 18 órától.
A 81 éves
marosvásárhelyi fotóművész az utóbbi évtizedben készült felvételeit állítja ki. Azonos címmel adták ki fotóalbumát 2017-ben.
A kiállítást megnyítja P. Buzogány Árpád művelődésszervező. ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Kiállítás)
... hogy a jelenlegi csütörtöki és vasárnapi járatok pénteken és hétfőn fognak közlekedni – nyilatkozta a
Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója, Peti András.
A
Marosvásárhelyi Rádiónak ...
2018. október 12., péntek
(Országos/Országos)
Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a
marosvásárhelyi orvosi képzéssel az utóbbi időben.
Minden azzal kezdődött, hogy a tanügyminiszter becsúsztatta a (vélhetően „gyanútlan") kormány ...
2018. október 02., kedd
(Vélemény/Vélemény)
Kedvezőtlen döntést hozott a
marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról az Alkotmánybíróság.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette hétfőn a román alkotmánybíróság a
marosvásárhelyi római ...
2018. március 20., kedd
(Országos/Országos)
És emlékezetes: a 16 éves Bálint Andor klasszikus mesterhármast vágott a szebb napokat is megélt
Marosvásárhelyi City'us-nak.
Mi motiválhatja egy olyan csapat fiatal játékosait, amely -2 ponttal van ...
2017. december 03., vasárnap
(Sport/Futsal)
Az udvarhelyi lányok kapuja ismét érintetlen maradt, három mérkőzés óta veretlenek.
Hidegben és hóesésben pótolta be a V
asas Femina a tizedik fordulóból elhalasztott,
Marosvásárhelyi ASA elleni mérkőzését. ...
2017. április 20., csütörtök
(Sport/Foci)
... is elmentek a
marosvásárhelyi mérkőzésre. A házigazdák csapatának alig van szurkolója, rendre majdnem üres teremben játszanak, szóval nagyobb hangulat csak egy-egy rangadón volt az elmúlt években, az utóbbi ...
2017. április 18., kedd
(Sport/Futsal)
A DNA minden kényszerintézkedést meghosszabbított a
marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója ellen.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a
marosvásárhelyi ...
2017. január 03., kedd
(Országos/Országos)
77 millió lejes bankkölcsönből építik újjá a
marosvásárhelyi Transilvania repülőtér kifutópályáját.
A Maros megyei önkormányzat 77 millió lej hitel felvételéről határozott szerdai ülésén. A megyei ...
2016. december 23., péntek
(Országos/Gazdaság)
A következő két hétre Kolozsvárra költözteti összes
marosvásárhelyi járatát a Wizz Air a kifutópálya állapota miatt.
A
Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér vezetőségének közleménye szerint ...
2016. november 18., péntek
(Országos/Országos)
... is tüntettek szombaton délután a
marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.
Törvénytelennek vélt iskolaalapítás
A tiltakozó akcióra azért került sor, mert ...
2016. november 14., hétfő
(Országos/Országos)
... mint Boda, Gálfi vagy Hadnagy is kellene sikerélményt szerezzenek.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 10. forduló:
Marosvásárhelyi City'us–FK Székelyudvarhely 5–9 (2–3)
Gólszerzők: Țipău (1., ...
2016. november 08., kedd
(Sport/Futsal)
Prűd olvasók ne vigyék gyerekeiket koncertre, ők menjenek inkább a színházba. Bő egy hét múlva kezdődik a 22.
Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
Idén a budapesti Nemzeti Színház Szenvedély című ...
2016. október 31., hétfő
(Kultúra/Irodalom)
Idén negyedik alkalommal szervezik meg a
Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját a Forgatag részeként.
A Marosvásárhelyért Egyesület és partnere, a Schola Particula Egyesület augusztus utolsó szombatján, ...
2016. augusztus 11., csütörtök
(Országos/Országos)
Kisebb módosítással jóváhagyta a
marosvásárhelyi táblabíróság a székelyudvarhelyi bíróság ítéletét. Mégsem lopott Zsolt.
Jogerős ítéletet hozott a
marosvásárhelyi táblabíróság a Gábor család kontra ...
2016. június 17., péntek
(Itthon/Kék fény)
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színészosztályának végzőseit láthatjuk kedden 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. #szentgyörgyinap
A Halál c. katalán darab előadásában a művészeti ...
2016. június 04., szombat
(Kultúra/Színház)
... megalapozatlannak tartotta és elutasította a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE), a
Marosvásárhelyi Magyar Diákszervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi ...
2016. április 20., szerda
(Országos/Országos)
Szőcs László a
Marosvásárhelyi City'us melegítőjében tekintette meg találkozót, amelyen az udvarhelyiek maradtak alul.
Éppen csak nem telt meg a csarnok az FK Székelyudvarhely vasárnapi mérkőzésén, ...
2016. február 28., vasárnap
(Sport/Futsal)
... délután a
marosvásárhelyi sportcsarnokban. Az FK meglepte a hazaiakat Szőcs László góljával, de a City'us hamar válaszolt erre. Kiegyensúlyozott volt a találkozó, a hazaiak mégis egygólos előnnyel mehettek ...
2015. október 16., péntek
(Sport/Futsal)
...
Az Országos Audiovizuális Tanács a közszolgálati
Marosvásárhelyi Rádiónak is új ultrarövid hullámú frekvenciát juttatott. Ezen Marosvásárhely körzetében lesz hallgatható az egész napos magyar adás.
A ...
2015. szeptember 30., szerda
(Országos/Országos)