Igen rangos díjat nyert múlt héten Már István, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke, aki nem dől hátra, nagy tervei vannak. Habár a gyenge gyümölcstermés miatt takaréklángra kerültek a feldolgozók, az agrármérnök végzettségű szakember egy régi projektjét is elővenné. Hogy mindez hogyan kapcsolódik az autonómiához? Interjúnkból ez is kiderül.

Mennyire befolyásolta az idei rossz gyümölcstermés a Székelygyümölcs Egyesület tevékenységét?

A termés körülbelül a fele volt a tavalyinak. Megpróbáltuk még a szezon elején a hiányt kiegyensúlyozni, ilyen volt a szilvabehozatal. Magyarországról hoztuk, de nagyon figyeltünk rá, hogy milyen gyümölcsöt hozunk be – olyan helyet kerestünk, ahol őshonos, a mi fajtáinkra is nagyon hasonlító szilvafajta terem.

A Nyírségben találtuk meg, úgy hívják, hogy Nemtudom szilva, ez egy az egyben ugyanaz, mint nálunk a hargasmagú. Kultúrába van vonva, viszont annyira igénytelen, hogy egyáltalán nem kellett vegyszerezni. Mi a vegyszermentes gyümölcsök mellett tettük le a voksunkat, nyugodt szívvel behoztuk, és felajánlottuk gazdasszonyoknak, pálinkafőzdéknek, hogy ebből dolgozzanak. 67 tonnát importáltunk idén.

Ugyanígy alma sem volt, de 25 tonnát hoztunk be a környékről, olyan településekről, ahol állami gyümölcsészet működött a nyolcvanas évek végéig. Most magánkézben vannak, 100 hektárból húszat ha használtak, a többi el van hanyagolva – mi utóbbiról gyűjtöttük be, mert az egyáltalán nem volt permetezve. Ezt ajánlottuk fel a gazdák számára megvásárlásra, léalmának. Az ára is kedvezőbb volt, mint a tavaly, amikor bőségesen volt alma.

Gyermekkorodban volt-e olyan indíttatásod, ami a gyümölcstermesztés, illetve a mezőgazdaság felé tolt?

Igazából én agrármérnök vagyok, Kolozsváron végeztem. Az egyetemválasztásnál nagyon fontos volt, hogy ott dolgozzak és visszatérjek abba a falusi környezetbe, ami hasonlított ahhoz, amit nagyapám mutatott nekem. Minden évben a vakációban három-négy hónapot ott töltöttem nála, ő tanított meg kaszálni, szénát rakni, lovat patkolni, befogni a szekérbe, lovagolni, tehenet fejni. Ez az emberben benne marad, az egyetem választásánál is ez volt a fő szempont.

Szerinted mi lenne a feltétele annak, hogy például itt, ahol most ülünk, jó minőségű székely gyümölcsből préselt, tiszta gyümölcslevet ihassunk?

Több üzletben és vendéglőben is bent volt a termékünk, aminek egyik jellegzetessége, illetve erőssége is az ízbeli változatosság. Amit a modernkori fogyasztó nem értékel azon a szinten, ahogy mi látjuk.

Mindenki azt akarja, hogy ha ma felbont egy doboz almalevet, aminek van egy karaktere, íze, akkor holnap az ugyanolyan termékben ugyanazt kapja. Pedig a természetben semmi sem állandó. Nincs két egyforma doboz almalé, ezt az emberek meg kellene, hogy értsék – de meg is értették, mert másképp nem fogadták volna el a Székelygyümölcs létét.

Olyan, mint a divat: az emberek általában nem szeretik, ha ugyanaz a ruha van máson is. Tehát az én doboz almalevem egyedi – más az összetétele, más fajtából készül. A gazdák is el kell, hogy mondják a fogyasztónak, hogy ne az egyhangúságot keressék, hanem a változatosságot. Sok helyen megértették itt. Például a FitFeel-be és a Septimiába  folyamatosan rendelik az almalevünket, kedvelt termék lett azokon a helyeken, ahol sportolnak.

A Székelygyümölcsnek nagyon jó a marketingje: mind a gyümölcsfesztivál, mind pedig az egyesület honlapja, a reklámja, viszont a belső dolgok bizonyára rögösebben haladnak. Milyen problémákkal, dolgokkal küzdesz meg nap mint nap?

Igazából nem lenne szép kívülről ennyire, ha belül nem lennének problémák. A probléma mindig új helyzet, a helyzetet pedig meg kell oldani. Ha minden szép és jó lenne, akkor nem fejlődne az egyesület, hanem leállt volna egy bizonyos szinten, nem lenne ennyire látványos.

Az egyik legfontosabb probléma az egyesület tagságának helye ebben a programban. Van egy szűk mag, a vezetőség, akik napi szinten vannak benne a Székelygyümölcs működésében. A gazdák viszont havonta-kéthavonta egyszer találkoznak az adatokkal, amiket én bemutatok, és nem mindig tudják megérteni a meghozott döntéseket, mert nem látják az adott élethelyzeteket.

A kommunikációt folyamatosan erősítenünk kell a tagság felé, lásd a gyümölcsfeldolgozó felújítása, karbantartása, a piacon való részvétel, munkamegbeszélések, konferenciák. Természetesen a tagok nem mindig érnek rá, mert otthon is gazdaság van, s ebből van feszültség – elmenne, de nem tud, ha nem megy el, akkor meg nincs napirenden. Sok beszélgetés kell.

A másik probléma maga a gazdasági tevékenység: olyan környezetben kell talpon maradnunk, ahol semmiféle kedvezményünk nincs.

Gyakorlatilag az egyesület úgy működik, mint egy cég? Profitot termel – ha termel, illetve adózik?

Így van, és ilyen helyzetben kell megosztanunk a profitunkat a különböző tagtársainkkal vagy az egyesületen kívül. Ha rendbe teszünk egy gyümölcsöst, az is előny egy gazdának vagy egy közösségnek, de nem lehet pénzben mérni. Viszont ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ki kell utazni, ebédet biztosítani az embereknek, szakember munkáját kell kifizetni – olyan költségek ezek, amiket ha megspórolnánk, akkor év végén lenne profitunk. De mi működés közben szétosztjuk a profitot.

Egy normális vállalkozásnál ezek az összegek megmaradnak, amit év végén egy-két ember vagy egy csoport a saját érdekeinek megfelelően elkölt. Nálunk ez úgy működik, hogy menet közben költjük el a profitot, a pénzügyi jelentéskor azt látjuk, hogy zéróban jöttünk ki.

A civil szervezetnél ez nem is gond, de az elvárások azok, hogy még nagyobb profitot termeljünk. Van egy kettősség: a gazdasági, illetve a nonprofit tevékenység, amit össze kell egyeztetni. Ez egy kicsit nehéz, de mindig lépünk egy kicsit előre, megértjük, hogy miért kellett megtenni ezt vagy azt a fejlesztést. Eléggé összetett folyamat.

Mire kötelez a múlt héten kapott Ernest & Young Entrepreneur of the Year - az Év Szociális Vállalkozója díj?

Ez a díj az első olyan nemzetközi és hazai elismerése azoknak a civileknek, akik gazdasági tevékenységet is folytatnak a szervezetükben. Ilyen eddig még nem volt Romániában. A civilek nagyon jól tudnak kommunikálni, amikor egy szociális vállalkozásról beszélgetnek, de ezt a megnevezést a politikusok és a vállalkozások szinte egyáltalán nem értik. Most kell rendbe tenni ezt a fogalomrendszert, most kell beszélgetni politikusokkal és vállalkozókkal.

Előbbiekkel azért, mert évek óta ott a parlamentben a szociális vállalkozások törvénye, ami pontosan meghatározná, hogy mi is számít szociális vállalkozásnak, és hogy milyen adókedvezmények járnak azért, hogy fel tudjon karolni egy társadalmi réteget. Mondjuk a hátrányos helyzetű nőket azáltal, hogy létrehoz egy olyan vállalkozást, amely foglalkoztatja őket és rendes fizetést ad nekik. Sok civil szervezet és szociális vállalkozás van az országban, egyik hónapról a másikra tengődnek, de valamit akarnak csinálni.

Min múlik az, hogy az említett törvény a vállalkozók számára kedvező formában jelenjen meg?

A törvényt el kellene fogadják a civilek által benyújtott változtatásokkal. Jelenlegi formájában a Verespatak Gold Corporation is ebbe, a szociális vállalkozás kategóriájába tartozik – ez elképzelhetetlen, ilyen másutt a világon nincs! Meg kéne húzni egy vonalat, hogy lehessen tudni, meddig számít valaki társadalmi vállalkozónak, és honnan kezdődik a rendes, konvencionális vállalkozás, mert az nem elég, hogy bizonyos összegeket alamizsnaként odadobsz, és onnantól társadalmi vállalkozónak számít, aki adja.

Sokat beszélünk az összefogásról, az összetartozásról a hétköznapokban. Te, aki mindennap gazdálkodó emberekkel dolgozol, kommunikálsz, hogy látod: mi, a székelyek, a székelyföldiek mennyire vagyunk összetartók, összefogók?

A székely emberről tudni kell, hogy amennyire bele lehet vonni egy rendszerbe, hogy egy adott célért dolgozzon, ugyanolyan arányban össze is tud fogni annak érdekében, hogy az a valami ne valósuljon meg. Ez az alaphelyzet. Például János bácsi és Józsi bácsi – habár soha nem beszélnek egymással – összefognak a közösségen belüli változás ellen.

Nagyon sok munkát bele kell tenni, hogy megértessük velük: a változás nekik nagyon fontos. De ezt úgy kell megértetni, hogy ne nyúljunk a zsebükbe. Azt látom, hogy vannak konzulensek, csoportok, politikusok, akik mennek szövetkezetet építeni, de a második mondatuk az, hogy a közösség tagjai ezért meg azért ennyi meg annyi pénzt kell beletegyenek a nagy kalapba. Onnantól kezdve megáll a kommunikáció.

Mindig kell legyen egy harmadik szereplő a konzulens és a közösség közé, az a szakember vagy csoport, aki vonzóvá teszi a helyi szövetkezést. Ahogy például mi megteremtettük a Farkaslakán a gyümölcsfeldolgozót – az már befolyásolta a gazdákat, egyesületbe szövetkeztek, mert tudták azt, hogy megkapják ingyen a feldolgozót.

Ugyanez a helyzet volt a keresztúri tejgyárral. Tehát, ha meg tudom teremteni a platformot – ami általában egy feldolgozó felület, lehet az gyümölcsfeldolgozó vagy éppen egy húsüzem – akkor tudok adni valamit a közösségnek, és össze tudom fogni őket.

Sokat beszélünk az autonómiáról is, amit egyesek úgy képzelnek el, hogy felhúzzuk a kerítésünket, aztán elleszünk mögötte a borvízből meg a mezőgazdaságból. Szerinted mennyire tudnánk megmaradni ilyen szempontból, illetve mennyire függ ma Székelyföld mezőgazdasága az Európai Uniós támogatásoktól?

Nagymértékben függ. Ha nem lenne támogatási rendszer, akkor Farkaslaka gyümölcsös része teljesen gondozatlan lenne. Nem lenne kaszálva, sok legelő parlagon heverne. Van egy ösztönző hatása ezeknek a támogatásoknak.

Az a gond, hogy lehet látni a támogatások negatív hatását is. Az emberek annyira függnek tőle, hogy nem is annyira a mezőgazdasági termelésből élnek meg, hanem inkább a támogatási rendszerből.

Én úgy látom ezt a kérdéskört, hogy ha a csak a mezőgazdaságot vesszük, nem valósítható meg az autonómia. A legfontosabb ugyanis az energetikai autonómia. Az, hogy mennyire tudom a saját energetikai autonómiámat megvalósítani. Gondolok az elektromos áramra, földgáz-ellátásra vagy az alternatív fűtési rendszerekre – nemcsak a fára, mert ez a kitermelés már nem fenntartható. A világon mindenütt ez a fontos, hogy hogyan tudom magamat energiával ellátni: ha nem tudnak energiát biztosítani például az iparnak, akkor nincs gazdasági növekedés, hanem visszaesés van.

Erre egyébként van egy olyan projektötletünk, ami arról szól, hogy a mezőgazdasági hulladékból hogyan lehetne energiát előállítani. Konkrétan mobil biogázüzemet szeretnénk létesíteni, ami trágyával működne. Létezik egy találmány, ami ezt véghezviszi, most azokat az uniós lehetőségeket keresem, amiből meg lehetne csinálni az első prototípust. Egy negyven marhával rendelkező gazdánál ez 6 000 kilowatt energiát tud előállítani abból a trágyából, ami jelen pillanatban veszélyes hulladéknak minősül – betonmedencét kell kialakítani neki, ami egyáltalán nem olcsó.

A végtermék teljesen ártalmatlan, humusz-szerű képződmény, ami a föld trágyázására kiváló.

Tulajdonképpen egy mobilegység, amit az istálló mellé teszünk le és a trágyát nem a betonmedencébe, hanem ennek a tölcsérébe teszi a gazda – a feldolgozott massza ártalmatlan, el tudja majd adni.

Ha a gazdaságot el akarja költöztetni, a gépet a daru felemeli és elviszi. Az én hitem az, hogy a jövő mezőgazdasága elsősorban az energiatermelésről szól, és másodlagosan az élelmiszerről. Amikor tudom függetleníteni a kenyér árát a piaci alakulástól, akkor én nyertem. Amikor tudok energiát termelni is, akkor már nem érint a gáz és a villany árának az alakulása és a szomszéd falu iskolájában olcsón tudom adni a kiflit a gyerekeknek.

Mennyire fontos ez a projekt a Székelygyümölcs mellett?

Ez most prioritást élvez. 2000-től 2005-ig ezzel foglalkoztam, volt egy ilyen jellegű cégem Magyarországon, és most megint elővettem. Van is egy uniós kiírás, azon dolgozom, hogy ezt időben le tudjam tenni, szerintem három-négy év alatt meglehet.