... között a Gada-patakkal voltak gondok, illetve Farkaslakán egy hídpillért rongált meg a víz – tudtuk meg a községvezetőtől.
Székely
szentlélek központjában 1-1,5 méter magas lett volna a vízállás, ha nem ...
2018. március 14., szerda
(Itthon/Kék fény)
... és pincelakásokba. Abásfalván 3, Városfalván és Homoród
szentpéteren 1-1 házba hatolt be a kiöntött patak. Homoród
szentpéteren egy családot éjszakára kiköltöztettek, mert a lakásuk túl közel volt a patakhoz, ...
2018. március 14., szerda
(Itthon/Kék fény)
A Székelyföldi Filharmónia több koncertet is tart március folyamán.
Március 14-én, nemzeti ünnepünk tiszteletére 18 órától előadóestet tart a filharmónia a
Szent István-teremben, ahol a nagyváradi ...
2018. március 13., kedd
(Kultúra/Zene)
A
szentegyházi autóvezető ráadásul rendszám nélküli gépkocsit vezetett.
Vasárnap este fél kilenckor a
szentegyházi 21 éves H. A. egy rendszám nélküli gépkocsit vezetett Kápolnáson, amikor a rendőrök ...
2018. március 05., hétfő
(Itthon/Kék fény)
Pedig az övék az elsőbbség, kivált, ha főúton közlekednek.
Hétfő este fél kilenc körül a
Szentimre utca és a Kőkereszt tér kereszteződésében nem adott elsőbbséget a 42 éves székelyudvarhelyi M. A. ...
2018. február 27., kedd
(Itthon/Kék fény)
Leállt az autós forgalom a 113A jelzésű megyei úton, Bálványos és a
Szent Anna-tó között a hóvihar és a hótorlaszok miatt.
Adrian Chiorean, a megyei tanács műszaki igazgatóságának igazgatóhelyettese ...
2018. február 27., kedd
(Országos/Országos)
A sepsi
szentgyörgyi képző- és cselekményművész kiállítását a Művelődési Házban lehet megnézni.
Ütő Gusztáv festészet szakon, Abodi Nagy Béla tanítványaként végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti ...
2018. február 22., csütörtök
(Kultúra/Kiállítás)
... személyes ügyeként kezeli a kézművesek törvényét, hogy az, aki jó valamiben, és minőséget is alkot, megélhessen a munkája nyomán.
Udvarhelyszék: a
szentléleket hívhatjuk segítségül
Benedek sikerként ...
2018. február 21., szerda
(Itthon/Közélet)
Hétfőn ismét elkaptak egy fiatalt, aki járművéről leugrott, és gyalog sem akart a rendőri felszólításra megállni. Megvolt rá az oka.
Két hete sincs, hogy autós üldözés helyszíne volt Homoród
szentpál, ...
2018. február 20., kedd
(Itthon/Kék fény)
Nem álltak meg a rendőrök felszólítására, öt kilométeres esti hajsza lett belőle. Ezt megbánták.
Csütörtökön este fél tízkor Homoród
szentmártonban két személygépkocsit állítottak volna meg a rendőrök, ...
2018. február 09., péntek
(Itthon/Kék fény)