Szombat este öt előadó mérette meg énektudását, előadói tehetségét, hogy bekerülhessen az egyik legismertebb tehetségkutatóba.
Elkezdődtek, sőt lassan a vége fele járnak az X-f
aktor tehetségkutató ...
2017. május 08., hétfő
(Színes/Életmód)
Tibódban állították meg az általa vezetett tr
aktort. Ivott előtte, így bekísérték.
A 38 éves B. L. úgy ült egy tr
aktor volánjához, hogy előtte szeszesitalt fogyasztott. Legalábbis ez derül ki a rendőrség ...
2017. május 03., szerda
(Itthon/Kék fény)
Nem minősül bűncselekménynek a tr
aktor jogosítvány nélküli vezetése. A bíróság így döntött.
A legfelsőbb bíróság szerdán úgy döntött, hogy nem minősül bűncselekménynek a tr
aktor jogosítvány nélküli ...
2017. április 13., csütörtök
(Országos/Országos)
... múzeumpedagógiai foglalkozásokat nyújtanak a résztvevőknek.
A foglalkozások délelőtt 9 és13 óra között zajlanak, és többek között inter
aktív tárlatvezetés, népdal és néptáncoktatás, népi öltözetek modellezése, ...
2017. február 06., hétfő
(Kultúra/Alter)
... Picit vicces a nevük, és ők is picit viccesek.
Ez a párt nagyrészt civilekből áll össze, javuk sohasem poltizált eddig, és inkább olyan
aktivista fajták, mint én. Lehet, hogy ezért szimpatikusak nekem, ...
2016. december 09., péntek
(Vélemény/Vélemény)
Több mint tízezer fertőzött tojást vont vissza a piacról a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság.
A salmonella enteritidis b
aktériummal fertőzött tojásokat vasárnap ...
2016. október 24., hétfő
(Országos/Országos)
Ma a legfélelmetesebb betegség a rák. Dr. Kerestély Péter az élő példa arra, hogy a természet erejével sikeres lehet a gyógyulás. Most hozzánk jön előadást tartani!
Ma már szinte nincs is olyan ember, ...
2016. október 13., csütörtök
(Itthon/Társadalom)
Lövétei tr
aktorost fogtak a rendőrök hat köbméter fával. Papír nélkül.
A kápolnási és szentegyházi rendőrök kedden déli egy órakor azonosították Lövétén a 30 éves, helybéli T. I.-t, aki iratok nélkül ...
2016. szeptember 28., szerda
(Itthon/Kék fény)
Egy r
aktárhelyiségből tűnt el két tonna cement szeptember első felében, megtalálni vélték a tolvajt.
A parajdi rendőrséget szeptember 16-án, pénteken értesítették arról, hogy augusztus 26. és szeptember ...
2016. szeptember 19., hétfő
(Itthon/Kék fény)
Tr
aktor és utánfutó, de se engedély, se jogosítvány – a korondi rendőrök nem nézték el.
Korondi közúti ellenőrzésen bukott le kedden reggel kilenc órakor a gyergyószentmiklósi, 24 éves O. A. I., miközben ...
2016. szeptember 14., szerda
(Itthon/Kék fény)
... vagy feltúrták a vaddisznók a földed, leszedték a termésed, megölték az állataid, küldd be nekünk a történeted röviden, lehetőleg egy fotó társaságában.
Létrehoztunk egy inter
aktív térképet is, amelyen ...
2016. szeptember 08., csütörtök
(Itthon/Társadalom)
Súlyosan megsérült egy szentábrahámi férfi, miután elveszítette uralmát a gép fölött.
A 69 éves, szentábrahámi B. J. szerda délben vezetett tr
aktort a mezőn, de elveszítette uralmát a munkagép fölött, ...
2016. szeptember 08., csütörtök
(Itthon/Kék fény)
Ittas vezetőket és engedély nélküli tr
aktorost csíptek el a rendőrök a hétvégén Udvarhelyszéken.
Székelyudvarhelyen a 44 éves N. S. L. 0,44 mg/liter alkohollal a leheletében akadt fenn a rendőrségi ...
2016. július 18., hétfő
(Itthon/Kék fény)
Mutatunk két egyszerű, de annál pr
aktikusabb módszert dinnyeszelésre!
Az éles kés mindig feltétel az ilyen jellegű mutatványoknál. Szóval, ha megvan a pengeéles szerszámod és a dinnye is, mehet a móka. ...
2016. július 11., hétfő
(Színes/Érdekességek)
... az általa termelt váladékkal beborítja élelmiszert vagy bármit, s amit az felold, az állat megeszi. A váladék tele van b
aktériumokkal, hordozhat vírust, gombát, petét, kiválthat allergiás reakciót az embernél ...
2016. június 29., szerda
(Színes/Életmód)
Bejegyzetlen utánfutóval vezetett tr
aktort Fenyéd körzetében, eljárás indult ellene.
A 48 éves, fenyédi C. T.-t kedden tartóztatták fel a rendőrök, miközben egy tr
aktor és utánfutó alkotta szerelvényt ...
2016. június 15., szerda
(Itthon/Kék fény)
Semmilyen kategóriájú jogosítványa nem volt, de tr
aktorral kapták el a 16 éves, derzsi D. L.-t.
A fiatalt a 133-as jelzésű megyei úton kapcsolták le a forgalmi szolgálatot teljesítő rendőrök június ...
2016. június 09., csütörtök
(Itthon/Kék fény)
A 45 éves tr
aktoristát Siménfalva határában érték tetten a rendőrök.
Május 1-jén 17 óra 30 perkor a székelyudvarhelyi rendőrség 3-as számú vidéki egysége azonosította a 45 éves, siménfalvi M. C.-t, ...
2016. május 04., szerda
(Itthon/Kék fény)
... a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kislánya egy Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E.coli b
aktériumfertőzést és került kórházba.
Cioloș szerint ...
2016. március 21., hétfő
(Országos/Gazdaság)
Enyhén szólva ironikus az igaziként hirdetett székely sör legújabb nyereményakciója.
A csíki manuf
aktúra nyereményakciójában összesen ezer élő állatot nyerhetnek a szerencsés fogyasztók. Ez eddig szép, ...
2016. február 16., kedd
(Itthon/Társadalom)