... az adókat, a helyi adókat és illetékeket pedig a kormány döntése miatt emelte, és nem önkényesen.
Az udvarhelyi adó
osztályon idéntől sorszámosztó rendszer működik, illetve hasznosnak bizonyul a Bethlen-lakótelepi ...
2016. március 29., kedd
(Itthon/Gazdaság)
Írassam be, vagy hagyjam még egy évet az óvodában? Mikor és hol kell leadni a micsodát? Válaszok az előkészítős szülők kérdéseire.
Másfél-két
osztálynyi szülő vehetett részt az iskolai beiratkozásról ...
2016. február 25., csütörtök
(Itthon/Oktatás)
Csak te éppen hatvan-hetven évvel később születtél. Azt hiszed, hogy a nagyszüleid nem élték át ugyanezt?
Megdöbbentő, felkavaró A mi
osztályunk című előadás, az udvarhelyi közönség mindkétszer, csütörtökön ...
2015. november 03., kedd
(Kultúra/Színház)
Csütörtökön és pénteken is játsszák A mi
osztályunkat a váradiak a színházban.
A nagyváradi Szigligeti Színház Tadeusz Słobodzianek A mi
osztályunk című darabjával látogat Székelyudvarhelyre, amelyet ...
2015. október 27., kedd
(Kultúra/Színház)
... polgármesteri hivatal városgazdálkodási
osztályának munkatársai azok, akik úgy döntöttek közösen, megőrzik az utókornak a két körtefát a Győzelem és Gábor Áron utcák közötti útkereszteződésben. ...
2015. október 23., péntek
(Itthon/Civilek)
Már lehet nevezni a megyei bajnokságba, több kor
osztály is lesz.
A Hargita Megyei Asztalitenisz Szövetség felhívja az asztaliteniszt kedvelő fiatalok figyelmét, hogy idén is megrendezi a Hargita megyei ...
2015. október 05., hétfő
(Sport/Városi asztalitenisz)
A főváros legnagyobb szárazföldi had
osztálya hétfőtől a NATO Délkeleti Nemzetközi Had
osztályaként folytatja tevékenységét.
Az irányítását egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona, ...
2015. szeptember 01., kedd
(Országos/Országos)
Ha Farkas Domokost, a város PUG-jának egyetlen tulajdonosát elviszik az ufók, PUG nélkül marad az anyaváros?
Május 25-én írtunk a városháza sajtó
osztályának, hogy nem találjuk a PUG-ot a weblapon, ...
2015. június 23., kedd
(Vélemény/Vélemény)
Szinte minden iskola állítja, nem késett el az a szülő, aki csak most dönti el, hová iratná előkészítő
osztályba gyermekét.
Minden évben nagy fejtörést okoz a szülőknek csemetéik iskolába való beiratása, ...
2015. február 17., kedd
(Itthon/Oktatás)
Egy 32 éves férfi ejtette ámulatba az orvosokat, amikor besétált a műtőbe.
A két lábán sétált be a sürgősségi
osztályra az a férfi, akinek koponyájából egy olló állt ki. Van egy kis problémám – mondta ...
2015. január 21., szerda
(Színes/Érdekességek)
Egy nyolcadikos diákot úgy megvert az
osztályfőnöke, hogy fej és gerincsérülésekkel került kórházba.
A tanár késett az óráról, és addig a gyerekek zajosan töltötték a becsengetés utáni időt. Miután ...
2014. szeptember 25., csütörtök
(Színes/Érdekességek)
... iskolába járni – mint tudjuk, akkoriban nem voltak annyira színesek a ruhák, tanfelszerelések, az
osztálytermek, ettől függetlenül az élet akkor is lehetett szép, ha úgy fogta fel az ember.
Hat évesen ...
2014. szeptember 11., csütörtök
(Lyukasóra/Katedra)
Mielőtt első
osztályra vennénk jegyet, nézzük meg a vagonokat. Nem biztos, hogy jobb körülményeket kapunk.
Csúnyán elbánt a CFR a múlt pénteken Bukarestből Iași-ba utazókkal, akik a jobb körülmények ...
2014. július 22., kedd
(Színes/Érdekességek)
A román oktatás egyébként sincs rózsás helyzetben, de ami a felvételeken látszik, az tényleg elkeserítő.
Néhány diák káromkodik, és gúnyt űz tanárnőjéből az
osztályteremben. Nemhogy órát, de szünetet ...
2014. június 25., szerda
(Színes/Érdekességek)
De azok sem kaphatnának jogsit, akinek nincs meg a nyolc
osztálya, ha elfogadják egy PSD-s honatya törvénytervezetét.
Nem kaphatnának gépjárművezetői engedélyt azok a személyek, akik nem végezték el ...
2014. június 11., szerda
(Országos/Országos)
... tudunk használni. Felhasználónevet és jelszót a polgármesteri hivatal adó
osztályán kérhetünk, ha ez megvan, akkor ezeket használva beléphetünk a saját fiókunkba. Az első belépéskor meg kell változtatunk ...
2014. március 27., csütörtök
(Tech/Web)
... volt az elmúlt héten az előkészítő
osztályos gyermekek sorsa. Ki hová jutott be, és miért nem. Próbáltunk rájönni, hogy a viszonylag igazságosnak és rendkívül részletesen szabályozott rendszernek hol vannak ...
2014. március 07., péntek
(Lyukasóra/Katedra)
Piatra Neamț-on nem akarják iskolába engedni a gyerekeket a szülők: az egyik diák csúnyán beszél, verekszik, és védelmi pénzt szed.
Az első
osztályban 25 gyerek van, és mindegyikük fél a mindössze ...
2014. március 04., kedd
(Színes/Érdekességek)
Módosítják az oktatási kerettörvényt, ezentúl eggyel több évet lesz kötelező a padot koptatni.
Elfogadta a képviselőház azt a rendeletet, melynek alapján a kilencedik
osztály a líceumi oktatásban marad, ...
2014. február 26., szerda
(Országos/Országos)
Hétfőn, február 24-én kezdődnek a beiratkozások az előkészítő- és első
osztályokba. Nyílt napokat szerveznek a tanintézmények.
A szülők a tanfelügyelőségek internetes oldalán tájékozódhatnak a körzetükben ...
2014. február 20., csütörtök
(Itthon/Oktatás)