Fotótárlat nyílik a kultúrházban, egy évtizednyi munkát állítanak ki.
Bálint Zsigmond fotóművész Ember
közelben című kiállítását nyitják meg a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban 2018. október 22-én, ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Kiállítás)
Folytatódtak a rongálások, ezért van szükség a drasztikus lépésre.
A Kipi-Kopi nap
köziotthon újonnan épült játszóterén az átadás óta eltelt alig két hét alatt olyan mértékű és mennyiségű rongálás történt, ...
2018. október 19., péntek
(Itthon/Intézmények)
... Szak
középiskola képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból a városi parkban. A festmények köré pedig a zene-tagozatosok alkottak álomszerű hangulatot.
295959449
2016-ban a Patkóban volt az első Tárlat ...
2018. október 19., péntek
(Itthon/Oktatás)
... autóvezető szabálytalan előzésbe kezdett, aminek következtében frontálisan üt
között a 43 esztendős parajdi K. A. gépkocsijával. Az incidens során három parajdi személy, a 43 éves K. E., a 21 éves K. A. ...
2018. október 19., péntek
(Itthon/Kék fény)
... vetélkedő helyi szakaszát. Az országos döntőt Bukarestben tartják majd mintegy 500 résztvevővel.
Városunkban a Dr. Palló Imre Művészeti Szak
középiskola lesz a házigazdája a helyi szakasznak, ahová meg
közelítőleg ...
2018. október 17., szerda
(Kultúra/Zene)
Nem kell mást tenned, mint csütörtökön kimenned a városi parkba.
A Dr. Palló Imre Művészeti Szak
középiskola diákjainak munkáit állítják ki a városi parkban október 18-án, csütörtökön 14 órától. A Tárlat ...
2018. október 17., szerda
(Kultúra/Kiállítás)
Nem hagyja szó nélkül a polgármesteri hivatal, szigorítják a szabályokat.
A Kipi-Kopi Nap
köziotthon nemrég átadott játszóterének számos játékeleme és felülete a nem rendeltetésszerű használat miatt ...
2018. október 16., kedd
(Itthon/Intézmények)
... tért. Egy erdőben voltak, mint utólag kiderült, valahol Patakfalva fölött. Két ember ütötte-rúgta két oldalról, próbálták kiszedni az autóból,
közben ordibáltak, cigányos akcentussal, hogy „szállj ki, ...
2018. október 11., csütörtök
(Itthon/Kék fény)
... egészen addig, amíg Györgyei Szabó Magdolna, az Udvarhelyszéki Kis- és
Középvállalkozók Szövetségének ügyvezetője el nem árulta. „Az anyavállalkozókkal már külföldön elég régóta foglalkoznak, itthon még ...
2018. október 11., csütörtök
(Itthon/Civilek)
Megtudtuk, hogy miért volt szükséges a csere és hol folytatja munkáját Lőrincz Ildikó.
Hétfőtől Dávid Izabella vette át Lőrincz Ildikó helyét a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrás
központ élén - tudtuk ...
2018. október 09., kedd
(Itthon/Intézmények)
Gyanútlanul mentem a Csillagvár Nap
köziotthonba és ez fogadott...
Pénteken a Csillagvár Nap
köziotthonban jártam, belépve az ajtón egy mini vadasparkban találtam magam. Az állatok világnapja alkalmából ...
2018. október 08., hétfő
(Itthon/Oktatás)
... amit az alábbiakban változatlanul
közlünk.
„Kiadta a korondi hulladékátrakó állomás munkálatainak újrakezdésére vonatkozó parancsot az építkezését felügyelő mérnöki cég, miután az építkezést érintő jogi ...
2018. október 05., péntek
(Itthon/Közélet)
A Gyermekmentő Szolgálat orvosai vasárnap, október 7-én dolgoznak Székelyudvarhelyen. Részletekért kattints.
Október 7-től utazik a Nemzet
közi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja Székelyföldre ...
2018. október 04., csütörtök
(Itthon/Társadalom)
... megyei elnöke és Balázs János, az Erdélyi Magyar Néppárt korondi elnöke a párt székelyudvarhelyi székhelyén, ahol a Demokrácia
Központ is található.
A sejtelmesen csak Korondi ügyek címen beharangozott ...
2018. október 04., csütörtök
(Itthon/Közélet)
... meg, ő építtette, ő volt az elindítója ennek a „történelmi folyamatnak". Bent az irodában meglebegtet előttem néhány papírt, hogy minden engedélye megvan.
Amiket megmutat, azok
közt nincs építési ...
2018. október 04., csütörtök
(Itthon/Közélet)
... Hajdó Csaba szerint viszont – aki reagált Benedek aggodalmaira – csak formai változásokról lenne szó, amelyek az alkalmazottak nettó bérét nem érintik.
Mindenki veszít vele
A tervezet ellen több nemzet
közi ...
2018. október 03., szerda
(Itthon/Közélet)
Közlekedési dugókra számíthatnak az autóvezetők az elkövetkező napokban.
Szombaton forgalomkorlátozás lesz a Tömegfutás útvonalán a szaladás időtartama alatt.
Hétfőtől pedig útlezárásra (mindkét ...
2018. szeptember 28., péntek
(Itthon/Kék fény)
A hétvégén tartják a Szent Flórián Vándorkupát és tűzoltó találkozót.
Szeptember 29-én szervezik meg a VI. Hagyományos Udvarhelyszéki Szent Flórián Vándorkupa szakmai versenyt, valamint tűzoltó találkozót ...
2018. szeptember 28., péntek
(Itthon/Társadalom)
...
Éppen ezért a füzetben többek
között olyan témaköröket járhatnak körbe, mint például: kapcsolatok, karrier, kihívások, egészséges életmód, személyfejlődés, bakancslista, álmok. Személyes és egyéni naplóként ...
2018. szeptember 28., péntek
(Itthon/Ifjúság)
Elvesztette valaki az eszméletét? Így segíts neki megtalálni.
Elsősegély-karavánt szervezett a múlt héten az Udvarhelyi Ifjúsági Egyeztető Tanács a
középiskolás diákoknak. Mi a Baczkamadarasi Kiss ...
2018. szeptember 25., kedd
(Itthon/Ifjúság)