Az angyal fiú is, meg lány is. Fehér a nadrágja, és kacsint, amikor ránézel. És a csoki az alsó fiókban van.
A Csillagvár napközi Mesevilág csoportjával beszélgettünk arról, hogyan képzelik el az angyalt ...
2017. december 14., csütörtök
(Színes/Érdekességek)
Megkérdeztük tőle mindazt, amire már óvodásként is kíváncsiak voltunk. Hogy hol nyaral, hány éves, és honnan ismer minden gyereket.
Tűvé tettük az egész várost a Mikulásért, addig jártunk körbe kereken, ...
2017. december 06., szerda
(Színes/Érdekességek)
Azt írta, hegyeket mozgassunk meg, és mosolyogjunk sokat, legyünk mi a híd. Erre hozott egy fagyihegyet. Lehidaltunk. Aztán mosolyogtunk.
Gyertek, egyetek fagyit! Van bőven, és azt ígérte, ha elfogy, ...
2017. december 06., szerda
(Színes/Életmód)
Panaszkodunk, hogy szegények vagyunk, de költünk rendesen!
Egy piackutatás szerint a román állampolgárok idén átlagosan 340 lejt költenek Mikulásra. Ez kevéssel több, mint a tavaly Mikulás-ajándékokra ...
2017. december 05., kedd
(Országos/Országos)
1850 csomagot oszt ki a városháza mikulása a gyerekek között.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Polgármesteri Hivatal Mikulása idén is ellátogat a város összes napközijébe, valamint felkeresi a hátrányos ...
2017. december 05., kedd
(Itthon/Civilek)
Kézműves volt és okos, virgácsot nem hozott.
A nap képén mutatjuk, mennyi ajándékkal lepte meg idén szerkesztőségünket a korán megérkező, kézműves Mikulás.
Van itt minden a fakanáltól a dühös lego ...
2017. december 04., hétfő
(Színes/Életmód)
Idén is meglátogatja a gyerekedet a piros kabátos, ha előre egyeztetsz vele.
December 5-én délután 5 és 8 óra között az UFF Mikulás kézbesíti az ajándékokat Székelyudvarhely területén. Előzetes bejelentkezés ...
2017. november 21., kedd
(Itthon/Civilek)
December 6-ra szeretné megnyitani a korcsolyapályát a polgármesteri hivatal, a palánkokat idén a Székelyföldi Jégkorong Akadémiától kapták.
Kedvező időjárás esetén várhatóan december 6-án nyílik meg ...
2017. november 09., csütörtök
(Itthon/Intézmények)
Kevesebb, mint három évig díszeleghetett Slobozia főterén Mihály Vitéz szobra. Túl kövérnek gondolták a helyiek.
A remekművet, amelyet egyébként egy helyi művész alkotott, 2014 december elsején leplezték ...
2017. október 17., kedd
(Színes/Érdekességek)
Átlagban 318 lejt költ Mikulás-ajándékokra az ország városi lakossága, a legnépszerűbb ajándékok az édességek és játékok.
Egy piackutató cég felmérése alapján a városi lakosság 88,4 százaléka készül ...
2016. december 05., hétfő
(Országos/Gazdaság)
Megígérte, estére itt lesz, csak még olajat kell cserélnie a rénszarvasokban, hogy jobban bírják a mínusz tízet.
A szakállát előre megrázta már a hétvégén (ezért volt a hóhelyzet), hogy most ne kelljen ...
2016. december 05., hétfő
(Színes/Érdekességek)
Jaxon Buell legyőzve a sorsot, túlélt egy súlyos agyfejlődési rendellenességet. Most először csinálhatott közös képet a Mikulással.
Jaxon Buell 2014 augusztusában született, egy Microhydranencephaly ...
2015. december 16., szerda
(Színes/Érdekességek)
Azt mondja, jók voltunk, ezért hozott ajándékot. Tényleg jók lehettünk, a virgács elmaradt.
Hétfőn, december 7-én vettük észre, hogy a Mikulás ajándékot akasztott szerkesztőségünk kerítésére. A sok ...
2015. december 09., szerda
(Színes/Érdekességek)
Egy találkozót rendeznek a körzeti bajnokságban, Román Kupa is szerepel a hétvégi labdarúgó programban, illetve teremfoci-tornát is szerveznek.
Vasárnap a B csoport 12. fordulójából elnapolt Csekefalva–Nagygalambfalva ...
2015. december 03., csütörtök
(Sport/Foci)
A te lurkód tudja már, mit kér a Mikulástól? Kérdd meg, hogy rajzolja le, hozzátok be a rajzot a Zseblakba, és értékes játékokat nyerhettek!
A nagysikerű tavaszi rajzpályázat után a téli ünnepek alkalmával ...
2015. november 17., kedd
(Lyukasóra/Pályázatok)
Imádja a gyerekeket, és több mint tíz éve minden gyereknapon szórakoztatja őket, illetve a felnőtteket. Bármit tehetsz, de a piros orrához ne nyúlj.
Sarkadi Zoltán, minden székelyudvarhelyi Zoli bohóca ...
2015. május 29., péntek
(Itthon/Portré)
Hét olvasótól összesen kilenc kép érkezett a szerkesztőség levelesládájába. Még így is megizzadt a zsűri.
Múlt héten hirdettük meg a Lődd le a Mikulást! című versenyünket, amiben olvasóinkat arra kértük, ...
2014. december 09., kedd
(Színes/Érdekességek)
Idős, cukros bácsikkal csúszdázott, felszarvazott nénikkel mulatozott. Ilyen, ha Zseblakba látogat a Zsebmikulás.
2014. december 05., péntek
(Képriport/Képriport)
A polgármesteri hivatal Mikulása idén is megajándékozza a város napközis és óvodás gyerekeit.
Csütörtökön 13 órakor a bethlenfalvi Kipi-Kopi Napközi Otthonban kezdte meg útját a piros ruhás bácsi, ...
2014. december 04., csütörtök
(Itthon/Közélet)
Pénteken kinyit a korcsolyapálya, mire hazamész, megjön a Mikulás.
December 5-én délután 4 órától nyit a városi korcsolyapálya, aznap a Mikulás ajándékaként ingyenesen lehet korcsolyázni kicsinek és ...
2014. december 04., csütörtök
(Itthon/Intézmények)